Pilz Olivér: A státusztörvény a halálba fogja hajszolni a tanárokat

2023. június 23. – 18:22

Pilz Olivér: A státusztörvény a halálba fogja hajszolni a tanárokat
Donáth Anna – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Az új státusztörvény csak súlyosbítja a pedagógusok leterheltségét, a helyettesítésekkel elfedi a tanárhiányt. Ez a törvény a halálba fogja hajszolni a pedagógusokat, nagyon rossz pszichés állapotban vannak a kollégák” – mondta Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom alapítója, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára a Momentum Mozgalom csütörtöki rendezvényén, ahol oktatási szakemberek, tanárok, diákaktivisták beszéltek a hazai közoktatás problémáiról és a lehetséges megoldásokról.

A Tanítanék Mozgalom egyik vezető arca már korábban letétbe helyezte a felmondását arra az esetre, ha elfogadják a státusztörvényt. A törvényjavaslatról itt írtunk részletesen.

Pilz Olivér elsősorban arról beszélt, hogyan érzik most magukat a pedagógusok. Fenyegetve, kisemmizve, hülyének nézve, kizsigerelve, megalázottnak, lenézve – foglalta össze, milyen válaszokat kap a kollégáitól. Pilz szerint elveszett egy tanárgeneráció, nem lesz, aki megújítsa a pedagóguspályát, miközben egyre többen adják fel, és mondják azt, hogy elég volt.

Saját példáján keresztül szemléltette, mennyire nehéz anyagi helyzetben vannak a pedagógusok: néhány éve még megengedhették maguknak, hogy eljöjjenek Budapestre egy színházi előadásra, most már nem így van.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Pilz szerint az oktatásirányítás erőszakkal reagál a pedagógusok problémáira, mintha bántalmazó kapcsolatban élnének a minisztériummal, a kormánypropaganda pedig a nemzet léhűtőiként ábrázolja a tanárokat, mondta a miskolci pedagógus.

Szerinte a NER valójában a Nemzetellenes Rombolás Rendszere.

A tanárok is meghasonultak, mert látják, hogy felesleges dolgokat tanítanak, a tananyag pedig lehetetlenül sok. „Egy darálóban vagyunk, és jövünk kifele, mint egy fasírt.”

Pilz Olivér után az október 23-i káromkodós beszéde miatt híressé vált diák, Pankotai Lili mondta el, hogy szerinte hogyan érzik magukat a diákok a jelenlegi oktatási rendszerben. „Csak csúnya szavak jutottak eszembe, annak pedig tudjuk, mi a vége.” A diákaktivista ezután arról beszélt, hogy neki nem Orbán Viktorral vagy a propagandával van dolga, mert a miniszterelnök nem igazán fog változni. Viszont örül, hogy olyan fórumon beszélhet, ahol el tudja mondani a véleményét, és ki lehet mondani az igazat. Szerinte ez azért fontos, mert ha meg is bukna a NER, harminc év múlva egy ugyanilyen rendszert termelne ki magának a magyar társadalom.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Úgy látja, hogy a korábbi kormányok sem tartották fontosnak a minőségi oktatást, a pártok csak a hatalom megszerzésére és megtartására koncentrálnak. Ezért zülleszti le tudatosan az oktatást a Fidesz-kormány, mondta. Visszásnak tartja, hogy „a KRÉTA-N kunyerál az a kormány, amelynek tagjai közpénzből gazdagodtak meg”. Itt arra utalt, hogy a kormány a KRÉTA-n keresztül buzdítja a magyar állampapír vásárlására a szülőket.

A rendezvényen felszólalt még többek között Palya Tamás, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium egykori tanára, akit azért rúgtak ki, mert polgári engedetlenségben vett részt, és L. Ritók Nóra, a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!