Felmond Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, ha bevezetik a státusztörvényt

2023. június 7. – 18:55

Másolás

Vágólapra másolva

Letétbe helyezte felmondólevelét Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, hogy ezen a módon is tiltakozzon a státusztörvény benyújtásával szemben.

A mozgalom Facebook-oldalán olvasható közleményben azt írják, hogy ha megszavazzák a törvényt, a jelenlegi több tízezres tanárhiány tovább fog emelkedni, mert bár Pilz Olivérhez hasonlóan rengetegen elhivatottak a szakma iránt, az új, megfélemlítő és cenzúrázó körülmények között sokan döntenek majd úgy, hogy nem tudják tovább folytatni.

Mint kedden a Telexen is olvashatták, a Belügyminisztérium benyújtotta a törvénytervezetet az Országgyűlésnek, szerdai cikkünkben pedig részletesen bemutattuk, hogy miben változott és mely elemeiben maradt változatlan a tanárok és diákok ezreinek tiltakozását kiváltó törvény.

A 24.hu Pilz bejelentése kapcsán emlékeztet, hogy a Tanítanék Mozgalom alapítója 2016-ban kezdte tiltakozó akcióját, hogy reformokat indítson el a közoktatásban. Később egy interjúban felidézte, hogy társaival kezdetben párbeszédben reménykedtek, ezért első nyílt levelében az oktatás finanszírozásának problémáiról, a diákok és tanárok terheiről, az alaptanterv hibáiról és az oktatást érintő más kérdésekről, valamint a szakmai egyeztetések hiányáról írt, de nem lelt partnerre az oktatási kormányzatban.

Egy tavaly decemberi eseményen Pintér Sándor belügyminiszter és Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár közoktatást érintő terveiről beszéltek, de Pilz az esemény után azt mondta, hogy a miniszter nem érti az oktatás problémáit. A Telex munkatársai több résztvevővel is beszéltek, akik közül Lendvai Emese, a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium pedagógusa úgy nyilatkozott lapunknak, hogy Pintér az egyeztetés végén megalázott és nevetségessé tett mindenkit, tételesen végigment a problémákon, és tagadta azokat.

Pilz Olivér a 24.hu-nak adott korábbi nyilatkozatában kifejtette, hogy bár az utóbbi években nem sikerült érdemben változtatni az oktatási rendszeren, ekkor még bízott abban, hogy kisebb eredményeket el lehet érni például a bérek kérdésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!