Hideg élelmet is lehet venni a SZÉP-kártyáról, 200 ezerrel megemelik a keretét

2023. június 19. – 10:32

frissítve

Hideg élelmet is lehet venni a SZÉP-kártyáról, 200 ezerrel megemelik a keretét
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. június 19-én – Fotó: Soós Lajos / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Kormányinfót tartott hétfőn Gulyás Gergely miniszter, amit percről percre követtünk.

Még mindig a háborúról beszéltek a legtöbbet a kormányülésen, kezdte a hétfői kormányinfót Gulyás Gergely. A miniszter szerint a kormány álláspontja még mindig az, hogy béke legyen, emellett ki kell tartani; bezzeg a világ hozzáállása aggasztó.

  • „Ha valaki kikéri utána közérdekűben, akkor ránk ragad a hazugság. (…) Nagy nehézségben lennétek, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani” –véletlenül elküldték nekünk Maruzsa Zoltánék vitáját egy belső levelezésből, ami többek között a Klebelsberg Központ (KK) Stratégiai és Kommunikációs Főosztályát vezető Antalffy Péternek, Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkárnak és a KK szakmai vezetőinek szól.
  • Oroszország ukrán állampolgárságú, kárpátaljai illetőségű hadifoglyokat adott át Magyarországnak. Lehetséges, hogy nem hadifoglyokként érkeztek Magyarországra azok az ukrajnai katonák, akik orosz fogságba estek az ukrajnai harcokban. A jogi folyamat azonban tisztázatlan, miután a magyar fél részleteket nem közöl. Diplomáciai szempontból azonban visszás, hogy a magyar fél Ukrajnát sem értesítette a 11 kárpátaljai illetőségű katona átvételéről.
  • Néhány napja megvásárolta a Libri többségi tulajdonát a Mathias Corvinus Collegium, amely egyre komolyabb, az egész Kárpát-medencére kiterjedő oktatási és kulturális hálózatot épít. De mennyire engedi be a politikát a falai közé a Fideszhez ezer szálon kötődő MCC, mennyire hatja át a képzéseket az, hogy az intézményt vezető Szalai Zoltán és az alapítvány élén álló Orbán Balázs az új generációs fideszes értelmiség fontos gondolkodói? Ez az a csoport, amelyben többen is úgy gondolják, a magyar jobboldal feladata a kulturálishegemónia-építés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!