Jövőre már közel hárommilliárd forintból folyhat a csapból is az állampapír

2023. június 19. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

2024-ben 2,8 milliárd forintos keretet szán a kormány az állampapírok értékesítését támogató kommunikációs feladatok ellátására – derül ki a 2024-es költségvetési törvényhez csatolt indoklásokból, írja az mfor.hu.

Ahogy arról már korábban is írtunk, minden létező fronton próbálja a magyar családokat a magyar állampapír felé tolni a kormány: május végén új állampapírszabályok jelentek meg, köztük például az, ami szerint a bankoknak tájékoztatniuk kell arról, mennyit buktak azok, akik nem állampapírba fektették a pénzüket. Nem sokkal később az oktatási rendszeren, a KRÉTA-n keresztül küldtek üzenetet a szülők egy részének arról, mennyire jó ajándék a gyereknek az állampapír.

Jövőre pedig az ideinél 300 millióval többet, 2,8 milliárdot költhet a kormány az állampapírok népszerűsítésére. (Idén 2,5 milliárd forint a keret, tavaly 2,4 milliárd volt.)

A lakossági befektetések meghatározó részét az inflációkövető, változó kamatozású Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) teszi ki. Az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint csak június 5. és június 11. között bruttó 51,2 milliárd forint PMÁP-ot értékesítettek.

A hosszú futamidejű, inflációkövető, magasabb kamatozású lakossági állampapír-állomány arányának növekedése is jelentős szerepet játszik abban, hogy 2024-ben százmilliárdokkal fizethet többet az állam kamatokra, mint 2023-ban – írja az mfor.hu. Az adósságkezelés nettó kamatköltsége 2024-ben 2705 milliárd forintot tesz majd ki, ami a 2023. évi módosított előirányzathoz képest 631 milliárd forint növekedést jelent – írja a dokumentum alapján a lap.

Ennek ellenére, vagy éppen ezért tesz meg mindent a kormány azért, hogy rávegye az embereket az állampapír-vásárlásra.

A Pénzügyminisztérium szerint „a lakosság által közvetlenül vásárolt állampapírok, a lakossági állampapír-program egy nemzetközi összehasonlításban is rendkívül sikeres, az államadósság jelentős részét biztosító finanszírozási csatorna”. A minisztérium előrejelzése szerint jövőre tovább fog növekedni az állampapírpiac, és a lakosság „továbbra is jelentős részt képvisel a lejáró adósság és a hiány finanszírozásában”.

Az Államadósság Kezelő Központ kommunikációs közbeszerzéseit többnyire Balásy Gyula cégei, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. szokta megnyerni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!