Lehúzatta magát Balásy Gyula kormányközeli médiavállalkozó a legbefolyásosabb médiavezetők toplistájáról

2023. június 10. – 12:03

Másolás

Vágólapra másolva

Balásy Gyula tavaly még az 5. helyen szerepelt a Marketing&Media legbefolyásosabb hazai médiavezetők top 50-es toplistáján, idén azonban nincs rajta a listán, vette észre a Media1. Mint a lap kiderítette, ennek az az oka, hogy

Balásyt a zsűri ugyan idén is beszavazta a top 10-es listába, azonban a lap levelet kapott nem sokkal az újság nyomdába küldése előtt Balásy Gyulától, aki jogi eszközökkel megtiltotta a szaklap számára, hogy szerepeltessék őt a toplistán.

Simon Krisztián, a Marketing&Media főszerkesztője azt mondta, miután a kiadó ügyvédek tanácsát kérte, úgy döntöttek, hogy megelőzve egy hosszadalmas és bizonytalan kimenetelű bírósági pert, inkább kiveszik Balásyt a befolyásos médiások listájáról. Simon Krisztián azt mondta, nem akartak úgy járni, mint korábban a Forbes, amelyet egy másik vállalkozó az utcai standokról rendeltetett vissza bírósági úton, amiért szerepeltették őt a leggazdagabb magyarok toplistáján.

Az egyelőre nem világos, hogy Balásy miért próbálta megakadályozni, hogy idén is felkerüljön a befolyásos médiások toplistájára, és ha mégis felkerült volna a listára, az mennyiben sértette volna a személyiségi jogait.

Balásy Gyula kormányközeli vállalkozó, a New Land Media és a Lounge Group tulajdonosa, akinek a cégei milliárdokat keresnek kormánykommunikációval, például azzal, hogy teleplakátokolják az országot olyan üzenetekkel, hogy Stop! Állítsuk meg Brüsszelt!. De ők készítették a magyar származású milliárdost, Soros Györgyöt vagy például az Európai Uniót támadó további plakátokat is. A cégcsoport intézi az állami Szerencsejáték Zrt. kommunikációját és például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiabüdzséjének elköltését is. A médiavállalkozóról írt korább cikkeinket itt tudja elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!