Beer Miklós a diáktüntetésekről: Valahogy jelezni kell, hogy baj van

2023. május 27. – 07:23

Beer Miklós a diáktüntetésekről: Valahogy jelezni kell, hogy baj van
Kép: Veiszer Alinda műsora

Másolás

Vágólapra másolva

„Barátkozom, mondjuk így” – mondta a halállal való kapcsolatáról Beer Miklós, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke, aki a napokban ünnepli a nyolcvanadik születésnapját. Az életpályája mellett az oktatás helyzetéről, az egyház társadalmi és politikai befolyásáról is beszélt Veiszer Alinda műsorában, amit itt lehet megnézni némi támogatásért cserébe.

Beer Miklós alig másfél éves volt, amikor édesapját a második világháború utolsó napjaiban elvesztette. Ma már úgy érzi, az árvaságával egyfajta felkészítést kapott Istentől a későbbi hivatására, hogy papként jobban meg tudja érteni az árva gyerekek és a nélkülöző emberek sorsát. Pár évvel később a hajléktalanság érzését, a teljes bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot is megtapasztalhatta, amikor édesanyjával elvesztették budapesti otthonukat, és kitelepítették őket a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gégénybe.

„Sokszor voltam éhes” – mesélte gyermekkoráról Beer, aki ennek ellenére világéletében igyekezett pozitívan gondolkodni. Később papként is megtartotta a puritán életmódot, fizetése nagy részét rászoruló családoknak adta. Hogy mi okozott neki örömet az életben? „Nagy örömöm volt sokszor, amikor egy támogatott család levelet írt vagy felhívott, hogy atya, köszönjük, most már állunk a lábunkon.”

Kép: Veiszer Alinda műsora
Kép: Veiszer Alinda műsora

„Megfordult a fejemben, kétségtelen” – válaszolta a beszélgetés egy későbbi pontján arra a kérdésre, hogy gondolkozott-e azon fiatalon, hogy édesapa is lehetne. A nyugalmazott püspök szerint fontos lépés lenne, ha a papságot megnyitnák a családos emberek előtt.

„Mindnyájan érezzük (…), hogy valami nincs rendben az egyházunkban”

– fogalmazott Beer. Mint mondta, egyre kevesebben érdeklődnek az egyházi pálya iránt, és a fiatal papok mentális állapota labilis, mert nagyon egyedül érzik magukat. Hodász Andrást is sajnálja, aki néhány hónapja részben emiatt hagyott fel a papi hivatással.

Beer szerint nem normális, hogy olyan fiatalokat vesznek fel teológiára, akiknek 18 évesen még fogalmuk sincs, hogy mit akarnak az élettől. Nagyszerű papokat ismer, akik egy másik diploma megszerzése után, már jóval érettebben találtak rá a papi hivatásra. Mint mondta, ő azt szokta tanácsolni a pálya iránt érdeklődő fiataloknak, hogy a teológia előtt inkább végezzenek egy másik szakot. „Úgy szoktam fogalmazni, hogy váljon felnőtté, érett emberré a hitében, a személyiségében.”

Kép: Veiszer Alinda műsora
Kép: Veiszer Alinda műsora

Az egyházi iskolák legnagyobb problémája az anyagi kiszolgáltatottság

Úgy látja, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan csökkent az egyház befolyása a társadalomra és politikára Magyarországon.

„Nem hatódnak meg már az emberek attól, hogy vallásos szövegeket hallanak.”

Nagy hiba volt szerinte a kötelezően választható hittanoktatás bevezetése, szerinte ezzel a döntéssel megszakadt a gyerekek és fiatalok élő kapcsolata az egyházzal. Felidézte, hogy a nyolcvanas években délutánonként tele volt gyerekekkel a templomkert, egy élő közösség volt a plébános körül, és emiatt a vasárnapi misére is több fiatal járt. „Ma már letudják az iskolában a kötelezően választott hittant, a szülők pedig meg vannak nyugodva, hogy ők megtettek mindent a gyerekért, és nincs már élő kapcsolat az egyházzal” – tette hozzá.

Azt is mondta, hogy szerinte felelőtlenség egyházi kezelésbe venni olyan iskolákat, amelyeket az egyház nem tud lelki tartalommal megtölteni.

„Azzal, hogy kiírjuk az iskolára, hogy katolikus iskola, miért lenne minőségileg más, mint egy állami iskola?”

A beszélgetésben sok szó esett az oktatás helyzetéről és az elmúlt hetek diáktüntetéseiről, megmozdulásairól is. „Ez az egész történet egy jelzése annak, hogy valami nincs rendben. Az oktatásügy problémái már nagyon régóta jelen vannak, és számomra érthetetlen módon nem történik semmi. (…) Nem értem, hogy a kormány részéről miért nincs készség a párbeszédre” – fogalmazott a nyugalmazott püspök.

Beer szerint rosszat tett az oktatási rendszernek, hogy az állam átvette az iskolák fenntartását az önkormányzatoktól, mert a központosítás után megszűnt a személyes kapcsolat helyben, a település vezetése és az iskola között. „Az erőszakos központosítás elvette ezt az életadó gyökeret az iskolákból” – tette hozzá.

Azt mondta, nem örül a kordonbontásnak és az erőszakos fellépésnek, de azt gondolja, valahogy jelezni kell, hogy baj van.

Úgy látja, hogy az egyházi iskolák igazgatói félnek, hogy elveszítik az állami támogatásokat, ha kormánykritikus megszólalásokat engedélyeznek. Ezért tiltják meg a tanároknak, hogy részt vegyenek a tüntetéseken, vagy ezért fordulhatott elő az, hogy Pankotai Lili arra kényszerült, hogy iskolát váltson a felszólalása után. „A legnagyobb probléma az anyagi kiszolgáltatottság” – mondta az egyházi fenntartású iskolákról Beer.

Kép: Veiszer Alinda műsora
Kép: Veiszer Alinda műsora

Nem bánta meg, hogy az úgynevezett rabszolgatörvény elleni tüntetőket levélben támogatta 2018 decemberében, a mai eszével azonban talán egy kicsit finomabban fogalmazott volna.

„Egy kicsit naivan azt hittem, hogy majd mások is megszólalnak. Kicsit egyedül maradt az egyházon belül.”

Azóta is sokat töpreng azon, hogy hol hibázott, miért szakadt meg az őszinte, bizalmas kapcsolat kollégákkal, püspök társaival. Úgy érzi, egy kicsit leírták őt, és úgy viszonyulnak hozzá, hogy „az öregtől elfogadjuk, hogy ilyen butaságokat mond”. „Nem tudom, hogy igaz-e, én így érzem. Nem bántanak, de nem is vesznek komolyan” – tette hozzá.

Beer 2019-ben vonult nyugdíjba, és azóta a Szent Ferenc Szegényei Alapítványt vezeti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!