Pankotai Lili pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták

Novemberben a pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnáziumból átmentél a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba, mert az iskoládban pszichológiai hadviselést folytattak ellened. Miért döntöttél úgy, hogy további lépéseket teszel?

Pankotai Lili: Ez nagyon összetett döntés volt, sok csatát vívtam meg belül, nem tudtam, hogy mit kezdjek a kialakult helyzettel. Most belekóstoltam egy teljesen más világba az AKG-val, és látom, hogy lehet ezt így is csinálni. Azért döntöttem el, hogy nem zárom le az ügyet, mert szerintem ma Magyarországon a határainkat kitolták, és hozzászoktattak minket a most működő rendszerhez. Ideje lenne már szépen lassan elkezdeni visszatolni ezeket a határokat. Számomra ez nem egy személyes háború, de elfogadhatatlan dolgok történtek velem.

Mire gondolsz? Mondasz pár konkrétumot?

P. L.: Arra gondolok, hogy a 23-i beszédem után az iskolám a presztízsveszteséggel foglalkozott, nem pedig a diákjával. Ráadásul még rám is tolták, hogy a kialakult helyzet, a tanárok frusztráltsága az én hibám. Lényegében ellehetetlenítették, hogy ott maradjak, ami így egyszerre egy tizennyolc éves gyereknek eszméletlen durva. És az oké, hogy én ezt elég jól kezelem, de ez nem csökkenti, vagy nem teszi elfogadhatóvá a történteket.

Azt mondtad, ez nem egy személyes bosszú, akkor miről szól neked ez a per?

P. L.: Én ezt figyelemfelhívásnak szánom, hogy a többi iskola, vezetőség, tankerület észrevegye, nem mindent engedhetnek meg maguknak, és a tetteiknek következményük van. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az én generációmnak már nagyon nem pálya, ami folyik a közoktatásban. Még mindig megmaradt a poroszos rendszer a kommunizmusból, csak ami régen egy körmös volt, az ma egy osztály előtti megalázás.

Zeller Judit: Én erre rá tudnék csatlakozni. Szerintem Lili perének óriási a szimbolikus jelentősége. Azt mutatja, hogy valahol meg kell húzni egy határt, eddig lehet a diákokat szívatni.

Lili, a családod, barátaid mit szóltak a döntésedhez?

P. L.: Én ezt nem hangoztattam eddig, nagyon kevesen tudják. A családom rám bízta a döntést, én elmondtam a miértjeimet, ők elmondták a véleményüket. A barátaim vegyesen fogadták, látszik a diákokon, hogy félnek. Borzasztó látni, hogy azon kell aggódnia egy diáknak, milyen hátrányos következmények érhetik emiatt. És ez nem abból fakad, hogy mit mondtam a színpadon, vagy hogy a médiában milyen karaktergyilkosság folyt ellenem. Az én eltávolításom egy fájdalomcsillapító az ellen, hogy szembenézzünk a valósággal: magával a rendszerrel van hatalmas probléma. Ha én most nem álltam volna ebbe bele, akkor ugyanúgy homokba dugtam volna a fejem.

Z. J.: Lilinek mindez egy hosszú gondolkodás eredménye volt. Éppen azért, mert felmerültek olyan szempontok, hogyha Lili indít egy pert, akkor ez nem lesz-e rossz hatással másokra. Ebből is látszik, hogy ez nem egy személyes ügy. Egészen konkrétan arról volt szó, hogy ha Lili volt osztálytársainak például be kell jönniük tanúskodni a bíróságra, annak lehet-e ennek hátrányos következménye rájuk nézve. És szerintem ez tényleg nagyon szépen mutatja a működését ennek a rendszernek: ha felemeled a szavad, akkor hátrányos következmény érhet.

És hol tart most az ügy?

Z. J.: Most meg kell írni egy keresetet. Az időzítést próbáljuk úgy alakítani, hogy ha a diákoknak tanúskodniuk kell, akkor az olyan időpontban legyen, ami nem zavar be az érettségibe. De túl sokáig várni sem lehet egy ilyen üggyel. Ha elindul a per, akkor már a bíróságokon múlik, hogy mennyi ideig tart, de biztosan hónapokban, mondjuk egy fél évben mérhető az időtartama.

A fenntartót vagy az iskolát perlitek be?

Z. J.: Az iskolát pereljük be úgy, hogy esetleg a fenntartót is be lehessen vonni majd. Tulajdonképpen az iskola volt az, ahol Lilit ezek az atrocitások érték, tehát az iskola sértette meg a jogait, de nyilván próbálunk rámutatni arra is, hogy egy iskola nagyon sokszor egy fenntartótól függ.

Mi lesz a per tárgya?

Z. J.: Hogy megsértették Lili személyiségi jogait. Őt egy valahol kifejtett véleménye miatt olyan bánásmód érte az iskolában, ami azokat nem érte, akik nem mondták el a véleményüket. A véleménynyilvánítást nem torolhatja meg az iskola.

Mire számítotok, mi a célja a pernek?

Z. J.: Én arra számítok, hogy megnyerjük ezt a pert. És arra is, hogy komolyan veszik a diákok véleménynyilvánítási jogát az iskolában. Azt remélem, hogy ez a per egy precedens lehet a többi intézménynek is. Egymilliószor hallottam életemben, hogy az iskolában nem lehet politizálni, ami nem így van. Egyszerűen valamit kezdenie kell az iskolának azzal, hogy egy diák aktív, van politikai véleménye, erre nem reagálhat úgy, hogy retorziókat alkalmaz vele szemben. A véleményszabadság, és akár a politikai vélemény kifejtése alapjog, és azt nem korlátozhatja egy iskola.

És Lili, te mivel lennél elégedett, azon kívül, hogy megnyeritek a pert?

P. L.: Nekem sokkal fontosabb lenne, és nagyobb eredménynek érezném, hogy ha a Nagy Lajos, vagy az ország többi iskolája is végiggondolná, jó-e, amit csinálnak, és a diákok érdekeit helyezik-e előtérbe. Én nagyon szeretném, ha erre nem úgy reagálnának, hogy akkor most belemegyünk egy harcba, és győzzön a jobb. Inkább gondolkodásra szeretném késztetni az összes iskola vezetőségét. És a diákok figyelmét fel szeretném hívni arra, hogy nem szabad mindent hagyni. Elfogadtuk a NAT-ot, elfogadtuk a péntek nyolcadik órát, elfogadtuk azt a mérhetetlen nagy elbutítást, ami jelenleg történik. Elfogadtuk, hogy ha véleményünk van, retorzió ér, ezért már nem is mondjuk el a véleményünket. Az én kiállásom egy példa akar lenni.

Z. J.: Lassan el kellene gondolkodni azon, hogy mire való a közoktatás. Szerintem három dologra: az egyik, hogy segítsen a diáknak kibontakozni, a másik, hogy aktív állampolgárrá neveljen, a harmadik, hogy az esélyegyenlőséget megteremtse. És most úgy tűnik, ezek közül egyik funkcióját sem igazán tudja betölteni. Egy-egy ilyen ügy nyilván nem vezet oktatási reformhoz, de talán egy-két iskolát elgondolkodásra késztethet.

Miért ennyire fontos a TASZ-nak az oktatás ügye?

Z. J.: Egyrészt azért, mert úgy látjuk, itt van szükség a tudásunkra. Nekem most már alapélményem, hogy vannak nagyon szuper ötletek, megmozdulások, de kellene tudni hozzá a jogi kereteket. Másrészt azért, mert az oktatás kulcskérdés a társadalomban. Ez most tudom, hogy lózungnak hangzik, de hát a jó oktatás tényleg a társadalom túlélésének a záloga.

Úgy tudom, hogy a TASZ indítani fog egy nagyobb pert, amiben a szülőket és a diákokat fogja képviselni az állammal szemben. Illetve egy harmadik peretek is lesz, amiben a kirúgott tanárokat fogjátok képviselni. Ezekről mit lehet már tudni?

Z. J.: Hát az elsőnél jobb híján ezt tudjuk megindítani. Mert hiába látja az ember, tanárhiány van és túlterheltek a diákok, egyszerűen nincs eszköze egy állampolgárnak arra, hogy ezt számonkérje az államon. Tehát nincs olyan, hogy csak úgy beperlem az államot azért, mert már évek óta nincs kréta az iskolában. A célunk, hogy ahol tényleg hiányoznak a tanárok, ott be tudjuk bizonyítani: sérül a diákok tanuláshoz való joga, és ezt mondja ki egy bíróság is. Ez azért nem egy olyan egyszerű dolog, mint ahogy most elmondom, mert a személyiségi jogi perek nem arra valók, hogy az államon szolgáltatásokat kérjünk számon. A kirúgott tanárok ügyében már bement a kereset a bíróságra, ott már akár februárban lehet tárgyalás.

Ha sikerül nyerni, akkor a szimbolikus jelentőségen túl milyen konkrét jogi következményei lehetnek ezeknek a pereknek?

Z. J.: Lehet például anyagi jóvátétel. A tanárok esetében akár lehet az, hogy visszavesznek valakit a munkahelyére, de az eddig pert indító tanárok nem kérték ezt. A szülők és a diákok perénél szintén lehet akár anyagi jóvátétel, illetve ott lehet egy olyan következmény, hogy kötelezik a tankerületet elegendő tanár biztosítására. Ez megint egy kicsit szimbolikus, mert nyilván nem fognak előteremteni annyi tanárt. Lili esetében pedig akár lehet az, hogy nyilvánosan bocsánatot kell kérnie az iskolának, és itt is lehet anyagi jóvátétel.

Lili, neked a nyilvános bocsánatkérés sokat jelentene?

P. L.: Egy nyilvános bocsánatkéréssel nem lehetne jóvátenni a történteket. Az kérdés, hogy mivel lehetne, erre egyelőre én sem tudom a választ. Az előző iskolámban azt tapasztaltam, hogy nem volt értelme kiállnom másokért, így belefáradtam a cselekvésbe. Az AKG most visszaadta a lelkesedésem a példamutató légkörével. Most már úgy érzem, nem tudnék más iskolában tanulni, mert lehetetlen lenne elmennem szó nélkül bizonyos dolgok mellett, sőt erősebben is szólalnék fel másokért és magamért.

Van még benned harag vagy rossz érzés az előző iskolád iránt?

P. L.: Én nem lepődtem meg a történteken, más formában, de előtte is volt következménye a véleménynyilvánításnak. Nyilván ez egy szélsőségesebb eset, de maga a retorzió az ugyanaz, csak a mértéke más. Úgyhogy ha azokban az években nem voltam dühös, akkor most sem vagyok.

Nagyon megváltozott az életed a történtek miatt. Mi az, ami más most, és hogyan éled meg ezeket a változásokat?

P. L.: Egyszerűbb lenne olyat mondani, ami nem változott meg. De most hirtelen tényleg nem is tudok, mert még őszültem is azóta. Ha a lehetőségekre, kapcsolatokra vagy az AKG-ra gondolok, akkor abszolút pozitív változások történtek. Maga az iskolaváltás, a városváltás, barátok elvesztése egyelőre még feldolgozásra vár. Ezek nagyon megterhelők voltak. Egy hét alatt változott meg az egész életem, és hát egyedül vagyok Budapesten, úgyhogy ez sem feltétlenül könnyíti meg a helyzetet. Anyukám fel akart jönni, de nem szerettem volna, hogy miattam felboruljon az életük.

A probléma nem az, hogy ők nincsenek itt, vagy, mondjuk, pont a legjobb barátom nincs itt, hanem összességében a sok kicsi dolog. Nem tudom Budapestre hozni a kedvenc kávézómat, a kedvenc kocsmámat, az osztálytársaimat, a pécsi sarki hegedűst. Olyan apróságok hiányoznak, amit egy dolog nem tud megoldani. De nyilván idővel jobb lesz, és itt is lesz majd egy kedvenc hegedűsöm.

Az AKG már többször szóba került a beszélgetésben, mit tapasztaltál meg ott, amit máshol nem?

P. L.: Itt a diákok vannak a középpontban. Ilyenkor néha haragszom a világra, hogy nem lehet mindenhol így csinálni. A tanártüntetések is egy olyan rendszerért küzdenek, ami hasonlít arra, amiben most én jelenleg benne vagyok. Korábban mindig kérdezték, hogy akkor milyennek kéne lennie a közoktatásnak. Eddig mondtam dolgokat, mi lehetne jobb, meg szebb, meg célravezetőbb, meg hasznosabb, de soha nem tudtam mondani egy konkrét képet, hogyan kéne működnie. Na hát erre most megkaptam a választ.

A jövőben is tervezel aktívan részt venni a tiltakozó akciókban? Láthatunk még tüntetés színpadán beszédet mondani?

P. L.: Eddig mindegyikben részt vettem, de szervező nem szeretnék lenni. Én túlélem a karaktergyilkosságot, a szervezést meghagyom azoknak, akik értenek hozzá. De igen, leszek még színpadon, már megvan a szöveg.

Nem félsz attól, hogy a per miatt megint jobban a média figyelmébe kerülsz, és ennek negatív következményei lehetnek rád nézve?

P. L.: Kezdek ezzel úgy lenni, hogy már annyira mindegy, nincs már vesztenivalóm. Én már el lettem távolítva az iskolámból, társaságomból, városból, abból a megszokott környezetből, amire egyébként egy érettségi előtt álló diáknak szüksége lenne.

Hogy képzeled el a jövődet? Budapesten maradsz?

P. L.: Magyarországon biztos, hogy nem megyek egyetemre. Ha egyetem, akkor külföld, ha nem, akkor sajnos szintén valószínűleg külföld. Én voltam mindig az a gyerek, aki gondolkodás nélkül azt mondtam: nem maradok itthon. Az elmúlt hónapokban úgy éreztem ugyan, hogy de, itt maradok, és mindent megteszek azért, hogy élhető legyen az ország. De addig, ameddig ezt a magyar emberek többsége nem akarja, nem tudunk drasztikus változást elérni. A barátaim is ugyanebben gondolkodnak, úgyhogy itt már sajnos nem azon mennek a viták, hogy melyik egyetemre menjünk, hanem azon, hogy melyik országba.

Ennek az interjúnak az elkészülésekor az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) alkalmazást használtuk.