Fekete-Győrt felmentették, párttársa felfüggesztettet kapott hivatalos személy elleni erőszak miatt

2023. május 26. – 12:27

Fekete-Győrt felmentették, párttársa felfüggesztettet kapott hivatalos személy elleni erőszak miatt
Fekete-Győr András a vádlottak padján ügyének egy korábbi, 2023. május 2-i tárgyalásán – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Szarvas Koppány Bendegúz momentumos politikus felfüggesztett börtönbüntetést kapott első fokon csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt, amiért 2018-ban egy túlóratörvény elleni tüntetésen dulakodott a rendőrökkel, írja a Mandiner. Két év börtönre ítélték, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztették.

Fekete-Győr Andrást, a Momentum korábbi elnökét ugyanebben a perben szintén csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolta meg az ügyészség, mert füstgyertyát dobott a rendőrsorfalak közé. Rá is felfüggesztett szabadságvesztést kértek, azonban őt a bíróság felmentette.

Az ítélethirdetés a Pesti Központi Kerületi Bíróságon volt péntek délelőtt. Az ügyészség 1 év 6 hónap börtönbüntetést kért három évre felfüggesztve Fekete-Győr Andrásra. A politikus ellen még 2020-ban emeltek vádat, amiért 2018 decemberében füstgyertyát dobott rendőrök felé a túlóratörvény (az ellenzékiek körében rabszolgatörvény néven híresült el) miatt szervezett tüntetésen. Az ügy elsőrendű vádlottja Szarvas Koppány Bendegúz momentumos politikus, a másodrendű Fekete-Győr.

A vádirat szerint Szarvas Koppány Bendegúz 2018. december 12-én részt vett egy Kossuth téri tüntetésen, ahol meggyújtott egy füstgyertyát, amelyet – miután az már nem szikrázott, csak füstölt – a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé dobott.

Másnap Szarvas Koppány Bendegúz Fekete-Győr társaságában ismét ott volt egy Kossuth téri demonstráción, ahol mindketten meggyújtottak füstgyertyákat, majd miután azok már csak füstöt bocsátottak ki magukból, Szarvas Koppány Bendegúz többet, míg Fekete-Győr egyet a rendőrök felé dobott. Tehát nem a rendőrökre, nem a testükre, hanem lényegében két, egymástól távolabb lévő rendőrsorfal közé. Itt látható egy nem tökéletes szögből készített videó. Olyan videó nem áll rendelkezésre, amin látszana, pontosan hol értek földet a füstgyertyák.

Szarvas Koppány Bendegúz még egy azonosítatlanul maradt tárgyat is dobott a rendőrök irányába, akikkel később – az ügyészség szerint – lökdösődött is, később pedig egy földön talált könnygáz palackkal is feléjük fújt. Az ügyészség Szarvast csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, míg Fekete-Győrt csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja.

A vád szerint akadályozták a rendőröket

A május eleji tárgyaláson az ügyész a perbeszédben kitért arra, hogy Szarvas Koppány Bendegúz elsőrendű vádlott nem ismerte be a vádiratban szereplő bűncselekményeket, de azt elismerte, hogy ők láthatóak a felvételeken. A politikus azt mondta egy korábbi bírósági tárgyaláson, hogy nem akart senkinek sérülést okozni (nem is okozott), a rendőrök közé akarta bedobni a füstgyertyát, ami végül oda is esett.

Fekete-Győr András hasonlóképpen nyilatkozott, a füstgyertyát ejtő mozdulattal juttatta a rendőrsorfal mögé. A cselekménye célja véleménynyilvánításra utalt szerinte. Azt is hangsúlyozta, tiszteli a rendőrséget. A vád szerint Szarvas és Fekete-Győr is erőszakosan lépett fel a rendőrökkel szemben, és akadályozták a munkájukat. Ezeket a politikusok védői vitatták.

Fekete-Győr szerint nem neki kellene a vádlottak padján ülni

Fekete-Győr korábban azt hangsúlyozta, szerinte soha nem bántott senkit, és ebben az ügyben sem ártott senkinek. Az első tárgyalás után 2021 februárjában úgy fogalmazott: „Nem Oroszországban vagy Fehéroroszországban vagyunk, ahol prominens politikusokat célszerű rács mögé juttatni és bírósági eljárás alá fogni”.

Akkor azt is mondta, szerinte Magyarországon is egy korrupt, kivénhedt és keleti típusú rezsim ellen kell küzdeni. Úgy vélte, inkább a volt Fidesz-párttag Polt Péter főügyész ellen, a miniszterelnök veje, Tiborcz István ellen, továbbá Szijjártó Péter külügyminiszter ellen kellene vádat emelni.

Fekete-Győr: Az új politikai generációt koncepciós eljárásokkal nem lehet félreállítani

„A bíróság ma kimondta: ártatlan vagyok, nem követtem el hivatalos személy elleni
erőszakot, amivel Orbán ügyészsége vádolt” – írta péntek kora délutáni Facebook-posztjában Fekete-Győr András.

„Ötödik éve húzódik ez a méltatlan ügy. Magyarország problémáihoz képest pitiáner az egész, két okból írok egyáltalán róla. Egyfelől hírül akarom adni, hogy befejeződött az ügy, másfelől pedig rámutatni, hogy micsoda elfogadhatatlanul lassú tempóban zajlanak ezek a politikailag motivált eljárások. 2018 óta cipeljük magunkkal, és az biztos, hogy nem volt a Fidesz ellenére, hogy időről időre bíróság elé kellett állnom emiatt. Mindenesetre mostantól más eszközt kell találniuk a »fegyelmezésemre« – és előre szólok, az sem fog működni. Az új politikai generációt koncepciós eljárásokkal sem félreállítani, sem megállítani nem lehet!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!