Gulyás Gergely: Annyi köze van az Európai Parlamentnek a magyar soros elnökséghez, mint az azerinek

2023. május 25. – 17:04

Másolás

Vágólapra másolva

„Az előterjesztett határozattervezet része annak a magyargyűlölettől fűtött propagandának, amit az Európai Parlamenttől rendszeresen tapasztalunk” – mondta a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az Európai Parlament határozattervezetéről, amiben többek közt azt is kimondanák, hogy Magyarország alkalmatlan az EU soros elnökségére.

„Egy határozattervezet van a EP előtt, de az Európai Parlamentnek ilyen hatásköre nincsen. Nagyjából a következménye ennek a minden bizonnyal elfogadandó határozatnak az annyi, mint hogyha az azeri parlament döntene hasonlóan. De nem akarnám az azeri parlamentet azzal megsérteni, hogy az Európai Parlamenttel hasonlítom őket össze”

– kicsinyítette az Európai Parlament jelentőségét a miniszter az egyébként 2024-es költségvetésről szóló kormányinfón. Ezt a fordulatot aztán később saját magára visszautalva még egyszer megismételte:

„Hiába uniós szerv az Európai Parlament, pontosan annyi köze van ahhoz, hogy a szerződés szerint egyébként hogyan alakul az elnökség ügye, mint az azeri parlamentnek. Ha az azeri parlament hoz egy ilyen határozatot, akkor annak a jelentősége meg fog egyezni azzal, amit az Európai Parlament hoz.”

A kormány az elmúlt években vállaltan Európai Parlament ellenes politikát folytat, a testület mostani határozattervezetére hasonló hangnemben reagált több kormánytag is. Varga Judit igazságügyi miniszter korábban a Facebookon azt írta: abban a kérdésben, hogy ki tölti be a soros elnöki tisztséget, az Európai Parlamentnek „nem osztottak lapot”. Hozzátette, hogy nem fogják hagyni az EP-nek, hogy elvegyék ezt a lehetőséget Magyarországtól. Az igazságügyi miniszter az „EP aljas húzásának” nevezte a tervezetet.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár már az okát is „megfejtette” annak, mi állhat az EP határozattervezete mögött:

„Tisztában vagyunk a valódi okkal: nem tetszik nekik, hogy Magyarország békepárti, és bele akarnak kényszeríteni minket a háborúba”

– írta Kovács. Szerinte az egy unalomig ismételt vádaskodás, hogy Magyarország megsérti az EU alapvető értékeit, miközben Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja. Hangsúlyozta, hogy Magyarország kitart a „békepárti álláspontja mellett”.

A kormánypártok EP-ellenessége egyébként abszolút nem újdonság: tavaly elfogadtak egy parlamenti határozatot is, amiben kimondták, hogy a jelenlegi formájában megszüntetnék az Európai Parlamentet. Gyakorlatilag teljesen felszámolnák a mostani rendszert: feloszlatnák a közvetlenül megválasztott Európai Parlamentet, helyette a nemzeti parlamenteknek kellene képviselőket delegálniuk, emellett vétójogot adnának a nemzeti parlamenteknek az uniós jogalkotásban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!