Kína és az OTP ügye kiverte a biztosítékot a magyar kormánynál, Szijjártó szerint egyre ellenségesebb velünk Ukrajna

2023. május 17. – 15:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt napokban többször beszélt arról Szijjártó Péter külügyminiszter, illetve a tárca kommunikációjában is visszatérő elem volt, hogy Magyarország „nagyon nehezen” tárgyal tovább az Ukrajnát segítő uniós támogatásokról, miután Kijev „a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte a semmiféle jogszabályt nem megsértő OTP-t”.

De míg korábban csak a „nagyon nehezen” fordulatot használták – persze a diplomáciában már ennek a kijelentésnek is súlya van –, szerdán a külügyminiszter egy bécsi élő Facebook-bejelentkezésben már egyértelművé tette:

a nagyon nehezen azt jelenti, hogy egyáltalán nem.

Abban azonban, hogy a magyar kormány keresztbe fekszik a tervezett tizenegyedik szankciós csomagnak, Szijjártó szavai szerint nemcsak az OTP ügye játszik szerepet, hanem az is, hogy az unió már kínai cégeket is érintő korlátozásokat tervez.

A kormány addig nem hagyja jóvá az Európai Békekeret következő részletét, amíg Ukrajna le nem veszi a háború nemzetközi szponzorainak listájáról az OTP-t, valamint nem támogatja az újabb szankciókat részben emiatt, részben a kínai cégeket érintő korlátozások miatt –

mondta Szijjártó Péter, miután osztrák kollégájával, Alexander Schallenberggel tárgyalt. A külügyminiszter szerint „a háború egyre durvább, és bizony egyre durvábbak a háború következményei is”, és bár arról nem beszélt, miért, hogyan és ki hibájából durvul a háború, arról igen, hogy ki a felelős a következmények eldurvulásáért.

Igen, Brüsszel.

Az unió ugyanis a magyar kormány olvasata szerint további áldozatvállalást vár el az európai emberektől, „köztünk tőlünk, magyaroktól”, miközben a tervezett szankciók „egyetlen centiméterrel sem vinnének közelebb a békéhez”. A tizenegyedik szankciós csomag szerinte teljesen szembe megy a józan ésszel, már csak azért is, mert az előző tíz szintén kudarcot vallott. Egyébként azt, hogy ez nem igaz, a Telex már tavaly szeptemberben megírta, itt olvashatja el.

Szijjártó szerint az, hogy az EU intézkedéseket léptetne életbe nyolc kínai vállalattal szemben, ami szavai szerint „biztosan elmérgesítené, sőt talán még el is lehetetlenítené” a kapcsolatot Kínával, és egyfajta negatív spirál alakulhatna ki a válaszreakciókból. Mivel mára Kína bruttó hazai terméke (GDP) meghaladta az EU-ét, szerinte a rivalizáláson a kontinens biztosan veszítene, és példaként említette hazánkat, mondván: „Magyarország kiváló példa arra, hogy mennyit lehet nyerni a kulturált együttműködésből Kínával”.

Az, hogy az Európai Békekeretből félmilliárd eurót utalnának át ukrajnai fegyverszállításokra, szerinte „leginkább az eszkaláció kockázatát növelné”. A külügyminiszter szerint ráadásul „eközben Ukrajna egyre ellenségesebben viselkedik Magyarországgal szemben, ellenséges döntéseket és intézkedéseket hoznak, és most már súlyos fenyegetések is elhangzottak az elmúlt napokban”, példaként említette, hogy szeptembertől megszűnnek jelenlegi formájukban a magyar közösség iskolái Kárpátalján.

„Érdekes, hogy ilyenkor az európai uniós egységre, az európai szolidaritásra oly érzékeny brüsszeli intézmények, köztük az Európai Bizottság, s az európai szolidaritást és egység fontosságát állandóan zászlójukra tűző nyugat-európai tagországok mintha süketnek bizonyulnának” – mondta. Szóvá tette az OTP a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyező kijevi döntést, valamint azt, hogy az ukrán elnök a hazánkat is ellátó Barátság kőolajvezeték felrobbantását helyezte kilátásba, amivel egyértelműen Magyarország szuverenitását támadnák.

„Szerintem jogos az az érzés, hogy ebből most már elég (…) Amíg az OTP-t Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listáján tartja, addig Magyarország nem tud beleegyezni olyan döntésekbe, amelyek újabb gazdasági, pénzügyi áldozatvállalást várnának el az Európai Uniótól és annak tagországaitól”. Vagyis

„az európai békekeretből újabb félmilliárd euró elkülönítését az ukrajnai fegyverszállításokra mindaddig nem tudjuk támogatni, mindaddig nem adunk neki zöld lámpát, amíg az OTP ezen a bizonyos listán szerepel Ukrajnában”,

és ugyanez a helyzet a szankciókkal is, tette hozzá.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!