Már csak a te 1%-od hiányzik!

00000000

Milliós sérelemdíjat kap az újpesti gyerekotthon elbocsátott vezetője

Milliós sérelemdíjat fizet az újpesti önkormányzat az Aranyhíd gyermekotthon volt szakmai vezetőjének, akit az év elején rendkívüli felmondással bocsátottak el az állásából – írja az Rtl.hu.

Az ügy előzménye, hogy a gyanú szerint az otthonban megerőszakolhattak egy ötéves kislányt a társai. Az újpesti önkormányzat belső vizsgálata azt állapította meg, hogy a szakmai vezető, Becker Zita hibázott, mert az erőszak gyanújáról késve értesítette a felettesét. A kerület DK-s alpolgármestere, valamint LMP-s önkormányzati képviselők is őt hibáztatták.

A gyerekotthon volt vezetője jogszerűtlennek tartotta az elbocsátását, szerinte ő a szakmai előírásoknak megfelelően járt el az ügyben, ezért munkaügyi bírósághoz fordult, és személyiségi jogi pert is indított azok ellen, akik szerinte a becsületébe gázoltak.

A munkaügyi per már befejeződött, mert a felek megegyeztek: az önkormányzat szociális intézménye 1 millió 100 ezer forint sérelemdíjat fizet a volt vezetőnek. Az önkormányzat az RTL Híradó megkeresésére azt közölte, hogy a „megállapodás nem menti fel az intézmény korábbi vezetőjét a mulasztásai alól”.

„Elégedett abból a szempontból egyáltalán nem vagyok, hogy azok, akik ezt az egész őrületet elindították, és kitették ezeket a gyerekeket, ezt a családot, engem és a szociális szakmát ennek az egész meghurcoltatásnak, azok a politikusok és ott dolgozó volt kollégák nem feleltek ezért. Az, hogy 1,1 millió forintot kaptam, ebben az egészben súlytalan” – mondta Becker Zita.

Az, hogy valóban megerőszakoltak-e a társai egy ötéves kislányt az otthonban, azt továbbra sem tudni. A rendőrség közlése szerint a büntetőeljárást megszüntették, mert ha történt is bűncselekmény, az azzal összefüggésbe hozható személyek is gyerekek.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!