Június 9-én tartják a 2024-es EP- és önkormányzati választást Magyarországon

2023. május 17. – 11:49

Másolás

Vágólapra másolva

Június 6. és 9. között kell megtartani a 2024-es európai parlamenti választásokat. Az időpontról az uniós nagykövetek döntöttek az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Svédország közleménye szerint – írja a Hvg.hu.

Ez azt jelenti, hogy Magyarországon június 9-én, vasárnap lesz a jövő évi EP- és önkormányzati választás is.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke korábban azt javasolta, hogy május 23–26. közötti időszakban tartsák meg az EP-választásokat 2024-ben. A svéd EU-ügyi miniszter, Jessika Roswall azonban az Euractiv cikke szerint azt válaszolta, hogy a tagállamok nem tudtak egyhangú döntést hozni a választások időpontjáról, így a hatályos uniós választási törvény alapján június elején kell megtartani a voksolást.

„Mint tudják, az uniós választási törvény rögzíti, hogy az időpontok megváltoztatásához a Tanács egyhangú döntése szükséges, az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően. Mivel egyik alternatív időpont sem kapta meg a szükséges támogatást, az uniós választási törvényben meghatározott időpontok lesznek érvényesek” – áll Roswall Metsola levelében.

Magyarországon az Országgyűlés tavalyi döntése nyomán az EP-választással egy napon tartják jövőre az önkormányzati választásokat is, amely alaposan feladja a leckét az ellenzéknek. A polgármesterek mandátuma 2024 októberéig tart, ám már június elején eldől, hogy maradhatnak-e újabb öt évre. A módosítást azzal indokolta Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője a javaslat benyújtása előtt, hogy így 9-10 milliárd forinttal kevesebbe kerülnek a választások.

A Závecz friss felmérése szerint a 2019-es EP-választáshoz képest csak annyi elmozdulás várható, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz kárára szerezhet egy mandátumot. 2019-ben május utolsó vasárnapján, 26-án volt itthon az EP-választás, amin a Fidesz 13, a DK 4, a Momentum 2, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik pedig 1-1 mandátumot szerzett.

Az Európai Parlamentnek jelenleg 705 képviselője van. A legkevesebb képviselője Máltának (hat), a legtöbb Németországnak (96). 2019 májusában 751 képviselő került be a testületbe, azonban a létszám az Egyesült Királyság kilépését követően 705-re csökkent. Az új Európai Parlament dönt majd az Európai Bizottság új vezetőjéről.

Az Euractiv cikke szerint a június eleji időpontnak nagyon nem örülnek Portugáliában, mert június első hetében munkaszüneti napok vannak, így várhatóan alacsonyabb lesz a részvételi arány. Az Európai Tanács azonban nem talált más alternatívát, amiben meg tudtak volna egyezni a tagállamok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!