Szerdán történelemből érettségiznek a diákok

2023. május 10. – 05:01

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán a történelemmel folytatódik az érettségi időszak. Középszinten az írásbeli vizsga 9 órakor kezdődik, a diákoknak déli 12 óráig be kell fejezniük a feladatsort. Az emelt szintű érettségire négy órát kapnak a diákok. Szerdán történelemből középszinten 68 131, emelt szinten 7025 diák vizsgázik.

A középszintű történelem írásbeli két részből áll. Az elsőben a diákoknak 12 rövid választ igénylő feladatot kell megoldaniuk. Sok kérdés megválaszolásához a diákoknak térképet, ábrát, táblázatot, szöveges forrást kell használniuk. A feladatlap második részében két témáról kell esszét írni. Itt több téma közül lehet választani: a vizsgázóknak egy egyetemes történelemre vonatkozó rövid feladatot és egy magyar történelemre vonatkozó hosszú feladatot kell kidolgozniuk.

A történelemérettségin is maximum 100 pontot lehet szerezni, az egyszerűbb, rövid választ igénylő feladatokért 50, míg az esszéfeladatokért szintén 50 pont jár. A pontozás emelt szinten is ugyanez.

A Telexen a középszintű történelemérettségi néhány érdekesebb feladatának megoldását 13 óra után Repárszky Ildikó, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára ismerteti néhány rövid videóban.

Csütörtökön az idegen nyelvi írásbelikkel folytatódik az érettségi időszak. Május 11-én angol nyelvből középszinten 45 864-en, emelt szinten 18 848-an, 12-én német nyelvből középszinten 11 537-en, emelt szinten 2077-en érettségiznek majd. A következő hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek. A többi tárgyból május 26-ig tartanak majd az írásbelik. A szóbeli vizsgákat középszinten június 19–30. között tartják, emelt szinten június 7–14. között.

Kedden matematikából, hétfőn magyarból érettségiztek a diákok

Kedden a matekérettségit tették le a diákok. Az idei középszintű matematikaérettségi első felében gráfok, halmazok, százalékszámítás, valószínűségszámítás, függvények, koordinátageometria, mértani sorozat, kétismeretlenes egyenlet és a gömb sugara is szerepelt. A második feladatlap A részében függvényekkel és százalékszámítással találkoztak a diákok. A vizsga B részében gráfok, geometria és kördiagram volt.

Hétfőn a magyarérettségi írásbeli részével indult az idei vizsgaszezon. A középszintű magyarérettségi első részében a diákoknak Máté Andrea „A bikavér legendája” című ismeretterjesztő írását kellett értelmezniük. A diákok a szövegértés után egy rövid szövegalkotási feladatot kaptak, itt lehetett választani, hogy egy ajánlólevelet vagy egy érvelést írnak. Az érettségizőknek a vizsga második részében Lázár Ervin A kovács című novelláját kellett elemezniük vagy Petőfi Sándor Csokonai című versét és Tóth Árpád Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz című versét kellett összehasonlítaniuk.

A matematikaérettségi teljes javítási-kiértékelési útmutatóját szerdán az Oktatási Hivatal honlapján teszik közzé. A hétfői magyarérettségi megoldókulcsa már elérhető itt.

A magyar- és a matekérettségik néhány feladatának nem hivatalos megoldásait az alábbi linkeken érheti el a Telexen, és megtudhatja az is, hogyan teljesít néhány feladatnál a ChatGPT:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!