Lázár: Én vagyok az a másik magyar fickó, aki legyőzte Soros Györgyöt tavaly

2023. május 5. – 10:56

Másolás

Vágólapra másolva

„Hello CPAC! Végre valami jó is érkezik Amerikából hozzánk Magyarországra! Ráadásul, ami jön, az legálisan is érkezik” – kezdte viccelődve beszédét Lázár János építésügyi miniszter az amerikai Republikánus Párt (szélső)jobbos szárnya által szervezett éves szuperkonferencia magyar mini kiadásán.

A miniszter Facebook-oldalán posztolt videóban pár mondattal később kiderült, hogy a magyar ellenzék „feltőkésítésére” utalt , és azt mondta, a támogatás és a beavatkozás között óriási a különbség, viccelődött még egyet Hunter Bidennel, aztán a konzervatív értékekről beszélt.

„Én vagyok az a másik magyar fickó, aki legyőzte Soros Györgyöt tavaly, illetve annak magyar emberét”

– mondta Lázár, aki szerint ezért állhat most a színpadon. A miniszter ezután arról beszélt, hogy tavaly a magyar választások alatt Soros György proxyháborút folytatott. „Különben nem tudom, megfigyeltétek-e, hogy a globalisták háborúban a proxyt szeretik a legjobban, gondolom azért, mert alacsony kockázat mellett alacsony profittal kecsegtet.”

Lázár ezután a tavalyi magyarországi választásokról beszélt, Márki-Zay Péter nevét ugyan nem mondta ki, de azt mondta, hogy a baloldali ellenzék miniszterelnök-jelölte „alvó ügynök volt, aki egy ponton felébredt, és elkezdte teljesíteni küldetését”.

Lázár aztán a tavalyi választásokon szerzett tapasztalatairól azt mondta, „lehet ugyan nyerni felülről, de győztesnek maradni csak alulról lehet”, ezért a politikusoknak közel kell maradniuk a választópolgárokhoz. Beszélt arról, hogy mi az elitizmus, és hogyan kell tőle megszabadulni, szerinte ehhez az öltönyt terepruhára kell cserélni.

„Nekem is van egy zöld dzsekim, abban járom a vidéket – mondta az építésügyi miniszter. – Nekünk konzervatívoknak mindig az emberek közelében kell maradnunk, hogy az emberek érezzék, van egy emberük bárhol, ahol a sorsukat meghatározó döntések születnek”.

A kétnapos CPAC Hungary konferencia főszónoka Orbán Viktor volt, a miniszterelnök csütörtöki beszédéről, melyben a liberális és progresszív ideológiákat egy Brüsszelben és Soros György laborjaiban kifejlesztett halálos biofegyverhez hasonlította, itt írtunk bővebben. A konferencián felszólalt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum és a 21. Század Intézet főigazgatója is. Csak videóüzenetet küldött maga helyett a két sztárvendég, Donald Trump és Tucker Carlson. Ezekről itt és itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!