Egy friss felmérés szerint a Fidesz-szavazók aggódnak legkevésbé a médiaszabadságért

2023. április 26. – 17:46

Másolás

Vágólapra másolva

Az emberek túlnyomó többsége elismeri a független sajtó fontosságát, a médiatermékek tulajdonosaitól, valamint a sajtóban megjelenő tartalmak kormányzati befolyásolásából eredő negatív hatás nyilvánvalóbbá vált a közvélemény számára mind a négy visegrádi országban, derült ki abból a nemzetközi reprezentatív kutatásból, amit a Committee for Editorial Independence (Szerkesztői Függetlenséget Támogató Bizottság) készített a cseh Bakala alapítvány támogatásával.

A kutatásból egyebek mellett az derült ki, hogy Lengyelországban és Magyarországon a sajtószabadság legnagyobb fenyegetéseként a kormányt látják. Ezzel szemben a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában a sajtótermékek tulajdonosainak befolyását és az üzleti, gazdasági érdekek befolyását látják a legkomolyabb fenyegetésnek.

Komoly támogatása van a sajtó kormányzattól való függetlenségének, a politikai pártok befolyásától mentes szabadságának, valamint a tényszerű és valós tartalom biztosításának. A közvélemény szintén komolyan támogatja a sajtótermékek tulajdonviszonyainak átláthatóságát, valamint a tulajdonosok és a tartalom közötti összeférhetetlenségek nyilvánosságra hozatalát.

A felmérésből kiderül, hogy az emberek támogatják, hogy az állam a sajtó szabadságát és függetlenségét megerősítő törvényeket hozzon. Szintén támogatják, hogy az Európai Unió büntetéseket vagy szankciókat rójon ki azokra a kormányokra, amelyek akadályozzák a sajtószabadságot.

A nem kormánypárti válaszadók jobban aggódnak a sajtószabadság helyzete miatt
A nem kormánypárti válaszadók jobban aggódnak a sajtószabadság helyzete miatt

Széles körű egyetértés övezi az olyan digitális platformok szükségességét, amelyek a megbízható forrásokat helyezik a kevésbé megbízható hírforrások elé, valamint megakadályozzák a gyűlöletbeszéd és téves információk terjedését. A sajtó sokszínűségét viszonylag kedvezőbbnek látják a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban, de alacsonyabbnak Magyarországon.

Módszertan: március 6–21. között 4023 embert kérdeztek meg Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon mind telefonon, mind interneten, hogy biztosítsák a vélemények reprezentatív voltát.

(Független/Szabad sajtó: a kormánnyal és más politikai pártokkal függőségi viszonyban nem lévő médiumok, tehát olyan újságok, tévék, rádiók, melyeknek a tulajdonosaira, a bevételeinek döntő többségére és a szerkesztési elveire nincs direkt befolyása politikai pártok embereinek. Tehát a független sajtóorgánumoknál dolgozóknak is lehet ilyen vagy olyan irányultsága, világlátása. Egy független sajtóorgánum lehet például konzervatív vagy liberális irányultságú is.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!