Rétvári Bence: Nagyobb támogatást kapott az LMBTQ-kérdés, mint a NATO- vagy az uniós csatlakozás

2023. április 3. – 13:40

Másolás

Vágólapra másolva

Harmincnégy évvel a rendszerváltás után ismét az állampárt határozza meg, hogy mi az egyetlen jó vélemény, mi az egyetlen követendő ideológia, és ki a jó vagy rossz ember. „A már-már goebbelsi propagandagépezet pedig gyűlöletkeltéssel hergeli a népet, (…) és gyűlöletbeszéddel támadja azokat, akik nem száz százalékban a kormánypárt szája íze szerint szeretnének élni.” Erről beszélt Gurmai Zita, az MSZP országgyűlési képviselője a parlament hétfői ülésén napirend előtt.

„Olyan gyűlöletkeltés folyik a másként gondolkodók ellen, hogy aki nem teljes vallási áhítattal fideszes, annak pusztulnia kell”

– fogalmazott Gurmai, aki szerint könnyen másodrangú állampolgárrá degradálódik a fideszes propagandában az, „aki nem tökéletes Fidesz-árja”.

A gyűlöletbeszéd akkor a legsúlyosabb szerinte, ha a hatalomtól jön vagy annak jóváhagyásával történik. Jelen pillanatban pedig pont ez történik Magyarországon – tette hozzá. „A magyar emberek közül bárki a gyűlöletkeltés céltáblája lehet, ha a hatalom érdeke éppen úgy kívánja.” A gyűlöletbeszéd céltábláivá válhatnak a romák, a más vallásúak vagy az utóbbi időszakban leginkább az LMBTQ-emberek.

„Amikor törvényi szinten szándékosan összemossák a pedofilokat és a homoszexuálisokat, az állami gyűlöletkeltés”

– jelentette ki a szocialista politikus, és azt kérte a kormánypárti politikusoktól Bencsik András bubuzós kirohanása után, hogy ne adjanak médiát a gyűlöletbeszédnek, hanem minden eszközzel akadályozzák azt meg.

„Valamiért akkor, amikor Gyurcsány Ferenc önöket alázza meg a nagy nyilvánosság előtt gyűlöletkeltő hangon, (…) sosem ítélik el” – reagált a kormány nevében Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, majd hosszasan sorolta a példákat, amikor szerinte a DK elnöke megalázta, kioktatta a szövetségeseit. „Önök ezt tűrik, 1,2 százalékkal más nem is tudnak tenni, csak tűrni” – szúrt oda az MSZP politikusának.

Az LMBTQ-kérdésben napra pontosan egy éve volt népszavazás, amelyen 3,6 millió ember szavazott egy irányba – folytatta Rétvári, hozzátéve: ez jóval nagyobb a Fidesz–KDNP szavazótáboránál, azaz egy pártok felett álló ügyről van szó. Mint fogalmazott, a rendszerváltás óta nem volt olyan népszavazási kérdés, amelyben ennyi ember szavazott egy irányba.

Nagyobb támogatást kapott az LMBTQ-kérdés, mint a NATO- vagy az uniós csatlakozás.

„Mindegyiknél fontosabb volt az embereknek a gyermekvédelem, a családok megvédése” – mondta Rétvári. A népszavazás egyéves évfordulóján rendkívül ízléstelennek és antidemokratikusnak nevezte az államtitkár, hogy a baloldali képviselő idegengyűlöletről beszélt.

Tavaly április 3-án az országgyűlési választásokkal egy napon volt a kormány által kezdeményezett, gyermekvédelminek nevezett népszavazás, amely a politikai kampány részévé tette az LMBTQ-személyek megbélyegzését és a nemváltás kérdését. A választópolgárok 47 százaléka vett részt a népszavazáson: a kérdésekre 3,6 millióan voksoltak nemmel, míg 1,5 millióan érvénytelen szavazatot adtak le. A népszavazás érvénytelen lett, de tény, hogy az időzítés (országgyűlési választásokkal egy napon) miatt többen szavaztak egy irányba, mint ahányan támogatták Magyarország NATO-csatlakozását (3,34 millió) és európai uniós tagságát (3 millió).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!