Májusig szigorítaná a kampányfinanszírozás szabályait a Fidesz

2023. március 27. – 09:56

Másolás

Vágólapra másolva

Rövidesen érkezik a Fidesz válasza az ellenzéket érintő, külföldről érkező támogatások ügyére, és ez már érvényes lesz a jövő év tavaszán aktuális önkormányzati választások idején is – ez derült ki Kósa Lajos Fidesz-alelnök Mandinernek adott nyilatkozatából. Mivel a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a választásokat megelőző egy évben már ne nyúljanak a választási törvényhez, ezért idén májusi terveik szogorítani a kampányok és a választási jelölő szervezetek finanszírozását szabályozó törvényeket.

Az erről szóló javaslaton, illetve a részleteken már dolgoznak a frakcióban, azt egyéni képviselői indítványként nyújthatják majd be, és a szabályok későbbi betartását az Állami Számvevőszék ellenőrizheti – mondta a lapnak Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. A parlamenti képviselő szerint a cél az, hogy külföldiek, vállalatok, egyéb külsős szervezetek ne vásárolhassák fel a képviselőket, polgármestereket, frakciókat.

Ennek értelmében ha bármilyen egyesület, párt, vagy egyéb szervezet hivatalosan szeretne jelölő szervezetté válni, akkor csak magyar természetes személyektől fogadhatna el anyagi vagy egyéb támogatást.

Kósa szerint az élet változik, „újabb innovációk, tulajdonképpen választási csalások tűnnek fel, a jogalkotó pedig akkor jár el helyesen, ha ezekre reagál”. Úgy fogalmazott, hogy a 2019-es önkormányzati, illetve a tavalyi parlamenti választás esetében a „hazai dollárbaloldal tett kísérletet szerinte a szabályozás megkerülésére”. A 2019-es önkormányzati választás esetében helyi fedőszervezetekről beszélt, és azt is mondta, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom is ilyen volt.

Az ellenzék magatartását Kósa összességében a „csalás intézményesítésének” nevezte, jelezve, ezen, és ehhez hasonló „politikai innovációk miatt szükséges a törvénymódosítás”. Kósa azt mndta, az egyenlő feltételek biztosítása, teljes nyilvánosság és a külföldi támogatás tilalma vonatkozna a pártok mellett a jelölőszervezetekre is. Ezzel a fiktív példával illusztrálta a módosítás lényegét:

„Gipsz Jenő az Előre Alsórekettyésért! jelöltjeként újraindul a polgármesteri székért, az egyesület pedig kampányol, falunapot és majálist szervez, amit az önkormányzat mellett a helyi gazdasági szervezetek is támogatnak, akik később a települési beruházások környékén tűnnek fel kivitelezőként. Ez nem csupán a képzelet szülte forgatókönyv, tudunk fővárosi kerületről, ahol hasonló folyamatok zajlanak. Ezt nem csak bűnüldözési eszközökkel, hanem jó szabályozással is meg kell akadályozni. Ha az Előre Alsórekettyésért! egyesület jelölni akar a jövőben bárkit is az önkormányzati választásra, nem fogadhat el támogatást se hazai, se külföldi jogi személytől, vállalattól, egyebektől”.

A választási törvény módosításának hátterében az ellenzéki összefogás kampányfinanszírozása áll, amely miatt titkosszolgálati vizsgálat is indult. A parlament nemzetbiztonsági bizottságát szeptember óta rendszeresen tájékoztatják, hogy a vizsgálatok szerint a 2022-es országgyűlési választás előtti hónapokban az ellenzék kampányát milyen formában és milyen összeggel támogatták külföldről. Legutóbb januárban számolt be a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Információs Központ az eddig feltárt adatokról és összefüggésekről.

Ezután derült ki, hogy addig feltárt adatok alapján az Action for Democracy (AD) nevű amerikai szervezet összesen 3,174 milliárd forintot utalt Magyarországra a választási kampány alatt, azaz 160 millió forinttal többet, mint ami a novemberi tájékoztatóban szerepelt. Az összeg 58 százalékát két civil szervezet kapta: nagy részét a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (1,84 milliárd forint), kisebb részét a Nyomtass te is! kiadója, az eDemokrácia Műhely Egyesület (18 millió forint), amit L. László János újságíró és Sükösd Miklós médiakutató alapított. Addigra egy svájci alapítvány is felbukkant a kampányban, ahonnan 900 millió forint érkezett Magyarországra. "„Erre figyelemmel a Magyarországra érkezett külföldi pénzügyi támogatások összege meghaladta a 4 milliárd forintot” – állt a tájékoztatóban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!