Csütörtökön és pénteken ismét országos pedagógussztrájk lesz

2023. március 16. – 05:04

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökre és péntekre ismét országos pedagógussztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a közoktatásban és a szakképzésben dolgozóknak a gördülő sztrájk keretén belül. „Kérjük a munkavállalókat, ezeken a napokon szüntessék be a munkát, kérjük a bennünket támogató szülőket, lehetőség szerint tartsák otthon gyermekeiket, kérjük a támogatóinkat, intézményeik környékén ezeken a napokon szervezzenek élőláncot” – írták a Nedolgozzingyen.hu oldalon.

Az érdekvédelmi szervezetek a szakképzésben dolgozóknak március 16-tól meghirdetik a határozatlan idejű sztrájkot. A szakképző intézményekben a sztrájk alatt nem kell tanítani, csak felügyeletet ellátni.

A szakképzésben dolgozókat azért akarják ismét bevonni a sztrájkba, mert tavaly egyeztetni akartak a kormánnyal az ágazatot érintő sztrájkköveteléseikről, de a kormány nem tárgyalt velük. Az érdekvédelmi szervezetek többek között azt szeretnék elérni, hogy a szakképzésben dolgozó pedagógusok is legalább a közoktatásban dolgozó tanárok illetményemelésével azonos fizetésemelést kapjanak.

Januárban volt a legutóbbi egységes pedagógussztrájk

Idén már egyszer egy héten keresztül országszerte sztrájkoltak a pedagógusok, és a szolidaritás napján más akciók is voltak az országban. Január 31-én a szakképzésben dolgozók megtartották első kétórás figyelmeztető sztrájkjukat. A pedagógusok érdekeit képviselő Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt szeretné elérni, hogy az ágazatban azonnali, 45 százalékos fizetésemelés legyen, és hogy a tanárok heti 22-26 tanóráját 22 órában maximálják.

A kormánnyal egyelőre nem sikerült megegyezni a követelésekről. A Belügyminisztérium ugyan decemberben több mint 400 iskolaigazgatót és tanárt hívott meg egy egyeztetésre, de érdemi előrelépés itt sem történt. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár januárban tárgyalt a sztrájkbizottsággal, ahol főleg a bérekről volt szó és az új teljesítménybérezés részleteiről. A pedagógus-szakszervezetek képviselői szerint itt a sztrájkkövetelések egyetlen pontjára sem reagált a kormány. A pedagógusok rendszeresen azt kommunikálják, hogy a tanárok egyébként sem csak a béreik növeléséért küzdenek, így nem elég a fizetésekről tárgyalni. Ráadásul a nemrég nyilvánosságra hozott, köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezet a szakszervezetek szerint nemhogy figyelembe venné a javaslataikat, még csorbítja is az intézményi autonómiát.

A kormány egyetért azzal, hogy a pedagógusoknak magasabb fizetést kellene kapniuk, de a nagyobb mértékű béremelést az uniós források megérkezéséhez kötötték. A kormánynak december 12-re sikerült megegyeznie a Magyarországnak járó uniós támogatásokról. Ha azok a pénzek megérkeznek, akkor idén 20,8 százalékos béremelés jöhet az ágazatban, 2024-ben 25 százalékkal, 2025-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket. Így 2027-re bruttó egymillió forint lesz a tanárok havi fizetése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!