Szijjártó Péter Győr díszpolgára lett

2023. március 15. – 14:09

Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külügyminiszter az első olyan díszpolgár Győrben, aki aktív politikusként vehette át a város legrangosabb díját a március 15-i díszközgyűlésen. Idén rajta kívül mást nem tüntettek ki ezzel a címmel (ilyen sem volt még nagyon), de öten Pro Urbe Győr elismerésben részesültek.

A közgyűlés február végén döntött a díjazottakról, országos visszhangot azért kapott az ügy már ekkor, mert egy fideszes képviselő bedobta Borkai Zsolt nevét is a kalapba. A horvátországi jachtozás után lemondott Borkairól végül nem is szavazott a testület, Szijjártó Péter azonban mától Győr díszpolgára. A külügyminiszter csaknem negyedórás beszédben mondott köszönetet, s az aktuálpolitikát sem mellőzve a szövegből.

Forrás: Szijjártó Péter / Facebook
Forrás: Szijjártó Péter / Facebook

Felavatták Győr első, szabadon választott polgármesterének, Kolozsváry Ernőnek is a mellszobrát. Győr híres gimnáziumának pedagógusa volt, aki a többi mellett az Audit Győrbe hozta; műgyűjtői munkásságát szintúgy sokan megemlítik még ma is. A volt városatya már nem él, családja ott volt a rendezvényen, az özvegye beszédet is mondott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!