A postai dolgozók szakszervezetei a médiával egyszerre tudták meg a csoportos leépítést

2023. március 1. – 11:33

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Posta munkavállalóinak bértárgyalásán rendszeresen megjelenő négy nagyobb szakszervezet egyike sem kapott előzetes értesítést a munkáltatótól arról, hogy csoportos leépítésre készülnek. Bár törvényi kötelezettség nem terheli a Magyar Postát emiatt, a szakszervezetek szerint szerencsésebb lett volna, ha ők és a kollégák nem a médiából vagy az azzal kb. egy időben kiadott, belső hálózaton közzétett hírből, hanem mondjuk közvetlenül tőlük értesültek volna az 1200 főt érintő csoportos munkavállalói elbocsátásról.

A döntésről egyébként néhány nappal a postás dolgozók március 4-i demonstrációja előtt adott tájékoztatást a munkáltató. A tüntetést a bértárgyalásokon résztvevő négy szakszervezetből kettő, a Kézbesítők Szakszervezete és a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége kezdeményezte, céljuk az azonnali fizetésemelés, ugyanis a 25 ezer fős postás társadalom létbizonytalanságban él – közülük 12200 fő pedig csak garantált bérminimumot kap. Az átlagkereset pedig bruttó 378 ezer forint a Magyar Postánál.

Azt sem tudni, honnan küldenek el dolgozókat

Arról, hogy a munkáltató bejelentette-e már a csoportos létszámleépítési szándékot a kormányhivatal felé, még nincs hír, és nem tudni arról sem semmit, hogy mely területről vagy régiókból küldenek el dolgozókat. A csoportos létszámleépítés egyébként hosszú folyamat, a kötelező kormányhivatali bejelentésekkel, az üzemi tanáccsal való egyeztetésekkel, a munkáltatók értesítésével két hónapig, de akár tovább is elhúzódhat. A témában kerestük kedden a Magyar Postát, szerettük volna megtudni, hogy a vállalat a mely területeit, milyen munkaköröket, mely régiókat érinti leginkább a leéépítés, és azt is, hogy milyen ütemben tervezik a munkavállalók elbocsátását, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk tőlük választ.

Nem valószínű, de előfordulhatna akár az is, hogy a vállalat mégsem alkalmaz végül csoportos létszámleépítést, vagy jogi értelemben nem – ugyanis a létszámot telephelyekre vetítve kell számolni. A das.hu azt írja, hogy csoportos létszámcsökkentésnek minősül, ha telephelyenként „húsznál több és száznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább tíz munkavállaló, száz vagy annál több, de háromszáznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább a munkavállalók tíz százaléka, míg háromszáz vagy annál több munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább harminc munkavállaló munkaviszonyát kívánja a munkáltató a működésével összefüggő ok miatt megszüntetni.”

Ahogy fentebb is írtuk, a munkavállalók részére kiküldött konkrét felmondások előtt, sőt, már a szándék kialakulásakor is egyeztetnie kell az üzemi tanáccsal a munkáltatónak, erre a Postás Szakszervezet fel is hívta a Magyar Posta vezetésének figyelmét.

Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke a Telex megkeresésére azt mondta: kifejezetten barátságtalan lépésnek tartják, hogy a munkáltató így tájékoztatta őket és a postai dolgozókat, és aggasztónak érzi, hogy semmilyen információjuk nincs. A telefonok azonban azóta is megállás nélkül csörögnek, a kollégái féltik az állásukat.

„A kis posták bezárásakor a munkáltató tájékoztatott bennünket arról, hogy el fognak küldeni háromszáz embert – de ezt a döntést később felfüggesztették” – mondta Pfeifer Tamás arra, hogy kiket érinthet a döntés a leginkább. Hozzátette azt is, tartanak tőle, hogy ez az 1200 fős leépítés sem végleges szám.

A postai dolgozók bérrendezése egyébként még nem történt meg 2023-ban, egy 2021-ben megkötött hároméves, összesen 15 százalékos emelést tartalmazó bérmegállapodás értelmében idén ugyanis csak 2 százalékos emelésre lennének jogosultak a postai dolgozók, ám a jelentős infláció mellett a béreket ezzel nem lehet szinten tartani. A Postás Szakszervezet elnöke február elején arról adott tájékoztatást a médiának, hogy egyelőre annyit tudtak elérni egy részmegállapodásban, hogy 2023. március 3-án minden postai munkavállaló bruttó 50 000 forintos pénzjuttatásban részesüljön.

Januárban az államtitkár azt írta, hogy nem lesz csoportos létszámleépítés

A Magyar Posta tavaly októberben jelentette be, hogy 210 településen összesen 366 postahivatalt zárnak be átmenetileg, és ezzel együtt elküldenek 300 dolgozót. Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára január 23-án azt válaszolta a DK-s Oláh Lajos képviselő kérdésére, hogy mégsem lesz csoportos létszámleépítés a Magyar Postánál, és egyelőre nem küldik el azt a 300 dolgozót.

Januárban több településen is újranyitottak a bezárásra ítélt posták, sok helyen a helyi önkormányzat fizetett azért, hogy újra legyen postafiók a településen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!