Az Európai Bizottság jóváhagyta a gödi Samsung-gyár bővítésére szánt állami támogatást

2023. február 28. – 13:19

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság megállapította, hogy a Magyarország által a Samsung SDI számára nyújtott 89,6 millió euró összegű támogatás összhangban áll az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal, ezért jóváhagyta azt – derül ki a bizottság közleményéből.

A magyar kormány 2018-ban jelentette be az Európai Bizottságnak, hogy (még az erősebb forintárfolyam miatt) 108 millió euró összegű állami támogatást nyújtana a gödi Samsung-gyár bővítéséhez. A bizottság 2019 októberében részletes vizsgálatot indított annak értékelésére, hogy az intézkedés összeegyeztethető-e a 2014–2021 közötti időszakra vonatkozó regionális állami támogatásokról szóló iránymutatással.

Azt vizsgálták,

  • van-e a támogatásnak „ösztönző hatása”, azaz, hogy közvetlenül az állami támogatás váltotta-e ki a Samsung SDI döntését, hogy bővíti magyarországi akkumulátorgyártási kapacitását, vagy a beruházást a támogatás nélkül is megvalósította-e volna a térségben;
  • az állami támogatás hozzájárul-e a regionális fejlődéshez, megfelelő és arányos-e;
  • az állami támogatás a munkahelyek más uniós tagállamokból Magyarországra történő áthelyezéséhez vezet-e.

A bizottság végül arra jutott, hogy a közfinanszírozás nélkül a projektet valószínűleg nem Magyarországon vagy más uniós országban valósították volna meg, a regionális beruházási támogatás pedig hozzájárul a munkahelyteremtéshez, valamint egy hátrányos helyzetű régió gazdasági fejlődéséhez és versenyképességéhez is.

Mint írják, „a támogatás a szükséges minimumra korlátozódik ahhoz, hogy a Samsung SDI vállalatot a beruházás magyarországi megvalósítására ösztönözze, amennyiben a támogatás nem haladja meg a 89,6 millió eurót. A vizsgálat eredményeként a Bizottság megállapította, hogy az eredetileg bejelentett 108 millió euró összegű támogatás meghaladta a beruházások ösztönzéséhez szükséges minimumot”.

„A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a projekt regionális fejlődésre gyakorolt pozitív hatásai egyértelműen meghaladják az állami támogatás által előidézett versenytorzulás hatásait. A Bizottság ezért az uniós állami támogatási szabályok alapján jóváhagyta a magyar intézkedést” – írják a közleményben.

Legutóbb február 13-án írtunk arról, hogy a a 2017 óta folyamatosan növekvő gödi akkumulátorgyár megkapta a „veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmények” használatba vételéhez katasztrófavédelmi engedélyt is. A gyárat korábban többször megbüntették iparbiztonsági, tűzvédelmi és munkavédelmi okokból, a helyiek szerint pedig a működése veszélyezteti a környék lakosságát. Ennek ellenére adta ki az engedélyt a katasztrófavédelem, ami aztán 2023. február 12-én vált véglegessé. A bekiabálásokkal megszakított lakossági fórumról, a lakók tiltakozásáról és a gyárat övező problémákról részletesen ebben a cikkünkben írtunk.

Arról, hogy miért fontos annyira az Orbán-kormánynak, hogy az akkumulátorgyárak országa legyünk, ebben a komplex cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!