Csak finomhangolás után döntenek a lakossági parkolásról Budán
2023. február 22. – 13:33
A jogi kérdések rendezése érdekében gyakorlatilag elhalasztották Őrsi Gergely (II. kerület) és Pokorni Zoltán (XII. kerület) közös, 0–24 órás rezidens parkolásról szóló előterjesztését. A két kerületben a fizető parkolási zónán kívüli eső utcákon kizárólagos lakossági parkolást vezettek volna be, ráadásul egész napra.
Őrsi és Pokorni ezzel azt akarta megoldani, hogy a zónahatáron lakók elő, a más kerületekből és az agglomerációból érkezők ne vegyék el az ingyenes várakozási lehetőséget. A korábban bevezetett lakossági parkolási zónáktól eltérően itt egy nem fizetős területen alakítottak volna ki ilyen zónát, viszonylag magas számban (helyek 75 százaléka).
A kérdés vitáján a főpolgármester elmondta, hogy egyetért az előterjesztés céljával, azonban több jogi kérdést is tisztázni kell. A tervezethez több módosító is érkezett, ezek közül Karácsony Gergelyét fogadták el, a többit visszavonták. Ennek értelmében a Fővárosi Közgyűlés elvi döntést hozott a kérdésben:
Konkrét táblák kihelyezésére a finomhangolást is lehetővé tevő forgalomtechnikai tervek jóváhagyását követően kerül majd sor.
Ezzel gyakorlatilag megbízták a fővárost, hogy foglalkozzon a problémával. A főpolgármester hozzátette: a jogi megoldás megtalálása után kezelni fogják a két polgármester által felvázolt problémát. Ennek értelmében most egyeztetések kezdődnek a kérdésben, aminek akár egy átfogóbb, a többi kerületben is alkalmazható megoldás lehet az eredménye.
Vitáztak a Budapesten történt támadásokról is
A Fővárosi Közgyűlésben napirend előtt vitáztak a képviselők az elmúlt hetekben Budapesten történt erőszakos támadásokról. A Fidesz–KDNP frakcióvezetője, Wintermantel Zsolt azt tette szóvá, hogy a főpolgármester nem szólalt meg a kérdésben. „Dermesztő a csend, mikor Budapest utcáin szélsőbaloldali antifa személyek szervezetten, csoportosan támadnak ruházatuk, megjelenésük alapján járókelőkre.” Wintermantel szerint Karácsony „kényszerét érzi akkor is megszólalni, ha nem a hatáskörébe tartozó ügyről van szó”.
Karácsony szerint ha megszólal, az a baj, ha nem szólal meg, „mert információra van szüksége”, akkor az a baj. A főpolgármester szerint a kitörési napi emléktúra Magyarország és Európa egyik szégyenfoltjává vált. A főpolgármester szerint az a legnagyobb baj, hogy a „kormánypártok holdudvara” relativizálja ezeket az eseményeket.
Karácsony szerint fel kell tenni azt a kérdést, hogy miképp fordulhat elő, hogy azok a külföldi állampolgárok, akik ezeket az erőszakos cselekményeket elkövették, idejöttek, megtették, amit tettek, majd elhagyták az országot.
Az egy érintett magyar állampolgárról – akit elfogtak és letartóztattak – azt mondta, hogy „nem tudni, hogy a rendőrség jó helyen keresi-e a tettest”. A vitában több polgármester is elmondta, hogy Budapesten erőszaknak semmi helye nincs, akárki követi el azt. Ezzel a főpolgármester is egyetértett.
Az ülésen elfogadták a korábban már bejelentett reptéri busz drágulásáról és bizonyos jegytípusok megszüntetéséről szóló javaslatot is. Rábólintottak a hátrányos helyzetű diákokat segítő Trambulin program folytatására is. Továbbá határozatban üzent a főváros: Budapesten a lakosság beleegyezése nélkül nem épülhet akkumulátorgyár.