Szalay-Bobrovniczky: Nem szerepel a kormány napirendjén a kötelező sorkatonaság visszaállítása

2023. február 21. – 14:22

Másolás

Vágólapra másolva

Harangozó Tamás MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére reagálva Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közölte: a kormány napirendjén továbbra sem szerepel a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása – írja a 24.hu.

A szocialista képviselő még február 5-én intézett kérdést a miniszterhez, aki február 20-án válaszolt rá.

Harangozó a miniszterhez címzett kérdésben azt írta, miközben alig tudják feltölteni a meglévő 8-10 ezer üres pozíciót a hadseregben, a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség jelenlegi 37 ezer fős létszámplafonjának megtöbbszörözését jelölte meg célként, ami a képviselő szerint a katonai szolgálatra vonatkozó jogi szabályozás megváltoztatása nélkül nem lehetséges.

A „Miként többszörözik meg a Magyar Honvédség létszámát, avagy a sorkatonaság visszaállítását készítik elő?” című hosszú kérdésre Szalay-Bobrovniczky szűkszavúan annyit válaszolt:

„Magyarország Kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy vonzóvá tegye a fiatalok számára a haza szolgálatát, és arra törekszik, hogy a magyar haderőt a lehető legfelkészültebb állapotba hozza a lehető legrövidebb időn belül. A Kormány napirendjén továbbra sem szerepel a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása.”

A honvédség február elején indított országos toborzókampányt, amelynek nagyszabású nyitórendezvényét a budapesti Bálnában tartották.

A Magyar Honvédségnél elég látványos fiatalítás zajlik: száznál is több főtisztet és tábornokot mentettek fel azóta, hogy egy januári rendelet lehetővé tette, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egyoldalú felmondással szüntethesse meg az öregkatonák szolgálati viszonyát. Február elején pedig az alakulatparancsnokok pontozása is elkezdődött, ami azt jelenti, hogy a 45 évnél idősebb, legalább 25 éve szolgáló beosztottakat kell értékelniük öt szempont alapján. Maximum 9 pontot lehet elérni, és ha valaki ezekből 6-ot elér, akkor a főszabály szerint elvileg maradhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!