Nem tudom, mit akart, mondta a szomszéd, akire az újbudai rendőrgyilkosság elkövetője törte rá az ajtót

2023. február 17. – 06:48

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 75 éves, beteg asszony ajtaját törte be baltával január 12-én az a férfi, aki az újbudai Lecke utcában aztán egy rendőrt meggyilkolt, kettő pedig megsebesített. A Blikk röviden megszólaltatta az asszonyt.

Az önkívületi állapotban lévő férfi elvileg meg akarta menteni valamitől a szomszédját, Sz. Szilárd azt hitte, démonok szállták meg a lakást. A nő azt mondta a Blikknek:

„Nem ismertem ezt az embert, nem tudom, mit akart tőlem.”

A 35 éves férfi ügyvédje korábban azt mondta: védence aggasztó, nyöszörgő hangokat hallott a felette lakó idős hölgy lakásából kiszűrődni, emiatt törte be az ajtót. A kést is ekkor vette magához, hogy meg tudja védeni az idős nőt.

Az asszony elképzelni sem tudja, mi lett volna, ha a férfinak sikerül bejutnia hozzá. Csak az van benne, hogy egy fiatal rendőr az életét áldozta érte. A dühöngő férfi rátámadt az esethez riasztott rendőrökre, halálra késelte Baumann Péter főhadnagyot, a környék körzeti megbízottját, és két másik járőrt is megsebesített: egy rendőr a combján, egy másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést. A sérült rendőrök rövid üldözés után a helyszín közelében elfogták a támadójukat, akit lábon lőttek.

Mint januári riportunkban beszámoltunk róla, a szétvert ajtót a rendőrök a helyszínelés után magukkal vitték. Az idős nő ajtaját kicserélték, de a festés még nincs készen.

A lépcsőházban most is ég egy mécses a meggyilkolt rendőr emlékére. A gyilkos lakásába azóta nem lépett be senki, az ajtót a rendőrség vörös pecsétjével zárták le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!