A combon szúrt rendőrt már kiengedték a kórházból

2023. január 14. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

A BRFK a Facebook-oldalára tett ki egy videót arról a két rendőrről, akiket csütörtök éjjel szintén megkéselt az a férfi, aki egy harmadik rendőrt megölt.

Dobos László rendőr törzszászlós szolgálatirányító parancsnokot, aki a combján szerzett szúrt sérülést, már kiengedték a kórházból, otthon, felesége és másfél éves kisfia társaságában gyógyul.

Kállai László rendőr főtörzszászlós, körzeti megbízott, akit a karján és a mellkasán ért szúrás, még a kórházban van, de a rendőrség úgy tudja, hogy már szombat délelőtt hazamehet, hogy családja körében lábadozzon.

Szombaton a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta a rendőrökre késsel támadó újbudai férfi letartóztatását. Az ügyészség elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatták ki, de ő nem tett vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A támadó büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el, garázdaság és testi sértés miatt kapott felfüggesztett börtönt, éppen a próbaidejét töltötte, amikor megkéselte a rendőröket.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy a gyanúsított akár tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztést kaphat a megszúrt rendőr halála miatt. A letartóztatásról a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája vasárnap dönt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!