Nem fizetett Putyin pártjának a rakétamérnök, az orosz állam utánanyúlt

Egy nyomozóval való beszélgetés után érezte úgy Anatolij Lazarev, hogy jobb, ha elmegy Oroszországból, mert a bizonyítékok ezúttal senkit sem fognak érdekelni, hiába igazolódott be a korábbi vádakról is, hogy alaptalanok voltak. A rakétamérnök az országot autóval hagyta el a családjával együtt – ehhez még mindig jól jön a könnyen átjárható orosz–belarusz határ –, csak az EU-ba érve lélegzett fel. Sosem gondolt rá, hogy egyszer menekülnie kell, és arra sem, hogy külföldön telepedne le. Gyerekei ma már magyarul álmodnak, a nagyobbik magyar nyelvtanból az egyik legjobb az osztályban.

A család legálisan, tartózkodási engedéllyel érkezett Magyarországra 2018-ban. Berendezkedtek, otthon érzik magukat – vagy éreznék, ha az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF, az egykor kevésbé mogorva nevű Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jogutódja) nem utasítaná el rendszerszinten a menekültügyi kérelmeket, köztük azokat, amelyeket az orosz állam bosszújától tartva nyújtanak be ellenőrizhető, az országba legálisan érkezett, iratokkal, egzisztenciával rendelkező emberek, akik akkor sem jelentenének terhet az állam menekültügyi ellátási rendszerére, ha érdemben létezne még olyan.

A kis cégeket benyeli az állami korporáció

Anatolij Lazarev különösen érzékeny területen dolgozott: rakétamérnök volt, pályáját még a Szovjetunióban kezdte. Technikai vezető volt, többek között tengeralattjáróról indítható rakétakomplexumok gyártásán dolgozott. Később a Hrunyicsev Állami Űrkutatási Tudományos-termelési Központnál volt, ahol a Proton és Angara hordozórakétákat dolgozták ki és gyártották le. Az ezredforduló után egy másik állami vállalathoz, a szentpétervári Tyitan konstruktőrirodához igazolt át, létrehozta annak moszkvai kirendeltségét is.

„Ismertek az ágazatban, sok megrendelést szereztünk” – idézte fel a 2010-ig tartó időket Lazarev a Telexnek.

„A putyini csoport úgy döntött, hatalmi struktúrát kell kiépíteni a cégek fölé. Több céget összekényszerítettek, létrejöttek a holdingok a Roszkoszmoszon, az orosz állami űrügynökségen belül.”

A Tyitant egy nagy korporáció, az SZPU nyelte be. Formája szerint ez nyílt részvénytársaság, de a gyakorlatban állami cég. „A cégforma csak arra szolgál, hogy az állam bizonyos köreiben fontos emberek osztalékot kaphassanak” – világítja meg a posztszovjet privatizáció hátterét Lazarev.

A Tyitan jövedelmező volt, a fizetés kétszerese volt a korporáció más vállalatainál megszokottnak, amiért az SZPU-n belül fújtak is a cégre. „Ennek a vezetés nem örült, kénytelenek voltak fizetést emelni a többieknél is, később a cég feladatait inkább szét akarták osztani a korporáción belül” – mondta Lazarev.

Polgári konstruktőrök, katonai vezetés alatt

Bár a világ az ágazatban a polgári felhasználás és a magáncégek felé tart – lásd Elon Musk SpaceX cégét vagy Jeff Bezos és Richard Branson űrversenyét –, Oroszországban ez mindig állami és elsősorban katonai felügyelet alatt állt.

Az SZPU-hoz tartozik a nukleáris töltetű rakéták indítására alkalmas központ is,

elrejtve valahol az Urálban, ahová szükség esetén az elnököt is menekítenék, „hogy ott nyomjon a piros gombra.”

„A döntési rendszerben mindig ott vannak a katonák. Márpedig ők csak védelemben és támadásban tudnak gondolkodni, az ő világképükbe nem fér bele, hogy más irányú kísérleti modelleken dolgozzon a Roszkoszmosz. Vannak polgári szakemberek is, de a végső szó a katonai hivatalnokoké, akik parancsokat teljesítenek – nem olyanok, mint Elon Musk.”

A korporáció igazgatói legalább ezredesek, a vezetésben ott volt az az Alekszandr Carenko is, aki egykor a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Moszkva megyei főnöke, sőt, 1998-99-ben az FSZB második embere volt, közvetlenül Vlagyimir Putyin alatt. Putyin 1999-ben innen került a kormányfői, majd 2000-től az elnöki székbe.

Volna itt egy kérés a párttól

Lazarev először a 2004-es elnökválasztásnál szembesült a magasról érkező, nem hivatalos igénnyel, hogy juttasson pénzt a Putyin-féle Egységes Oroszország (JeR) pártnak. „Akkor még lehetett nemet mondani, nem is találkoztam utána senkivel.”

Igaz, így is szemtanúja volt annak, hogy az FSZB két tisztje megjelent a főnökénél, aki kénytelen volt szerződést kötni az FSZB-vel, hivatalosan a választás információs rendszerének biztosításáról. A pénz a gyakorlatban az FSZB-n keresztül Vlagyimir Putyin újraválasztási kampányára ment el – 2004-ben még képlékenyebb volt a rendszer, sok múlt ezeken a forrásokon. Lazarev elmagyarázta, hogy mi köze az FSZB-nek a választás digitális rendszerének biztosításához: a számítógépes rendszer, amely összeköti a régiókat és begyűjti a választási adatokat, valójában azon a védelmi programon alapul, amely egy esetleges rakétatámadás esetén továbbítja a jelzést a központba. Ennek felügyelete az FSZB-é, ennek révén pedig a választások digitális hátterét is ők kezelik.

2012-ben viszont már nem lehetett olyan egyszerűen elutasítani a megkeresést. Addigra a Tyitan már a korporáció része volt, Lazarev a cégátalakítások nyomán a Szpecpribor konstruktőriroda vezetője lett. A 2012-es választás előtt a korporáció felől jelezték, hogy pénzt kellene juttatni a cégből a pártnak. Nem is keveset, 30 millió rubelt, akkori áron nagyjából 200 millió forintot.

„De nálunk szerződések voltak, állami megrendelésekkel a Roszkoszmoszon vagy a védelmi minisztériumon keresztül. Minden cégnél van képviselő a védelmi minisztériumtól, aki vizsgálja a program technikai és pénzügyi lebonyolítását.” Innen tehát pénzt juttatni az állampártnak nem olyan egyszerű.

„Kockázatot jelentett az is, ha nem működöm együtt, de az is, ha én ezt megteszem, mert később megvádolhatnak azzal, hogy nem célirányosan használtam fel az állami forrást. Persze, lehet, hogy ettől megvédtek volna, de nem akartam ilyen kiszolgáltatottságba kerülni. Elegem volt a hatalom beavatkozásaiból amúgy is. Ez a rendszer nem hogy nem segített, egyenesen ártott az ágazatnak is” – mondta Lazarev.

„Minden a korrupcióról szól: a védelmi minisztérium és a Roszkoszmosz felől is jelzik, személyesen kinek és mennyit kellene adni.

Hiába voltak magasak a bevételek, a fizetések egyre alacsonyabbak lettek, pedig húsz éve még versenyképesek voltak. A pénzlenyúlás szerves része a védelmi iparnak: a felső vezetők nem kompetensek, csak olyanok, akik a megfelelő helyre jelentenek, ha kell.”

Lazarev tehát a jelzésre, hogy oldja meg a pénz átcsatornázását, inkább beszélt a főkönyvelővel, és arra jutottak, hogy nem teljesítik a kérést. „Később őt is perbe fogták. Tisztázta magát, de egy év múlva meghalt rákban” – emlékezett vissza a rakétamérnök, aki szerint ha egy felsővezető rokona számára kinézték valakinek a helyét, akkor az illetőt elmozdították. Ha nem ment magától, akkor akár feljelentésekkel és nyomozással nehezítették meg az életét.

Nem fizetett, hirtelen rosszul gazdálkodott

Lazarev is így járt, miután nem működött közre a pénzek párt felé való átcsatornázásában, és egyre nagyobb lett körülötte a feszültség. De ez csak később történt meg: 2013 végén előzetes figyelmeztetés nélkül elküldték a Szpecpribortól. Volt hová mennie, szakmailag nem volt kiszolgáltatva.

A következő évben azonban a korporáció egy 2012-es tender teljesítésével kapcsolatban tett feljelentést, 20 millió rubeles sikkasztásról beszélve. Eszerint a leszállított eszközök nem feleltek meg az előírásnak, és nem megfelelő külföldi alkatrészeket használtak benne fel Lazarevék. 2012-ben még semmilyen szankció nem volt érvényben Oroszországgal szemben – két évvel a Krím annexiója előtt járunk –, a külföldi alkatrészek használata törvényes volt. Az eszközök raktáron voltak, nem alkalmatlanság miatt nem használták fel azokat, hanem mert a korporáción belüli megrendelő programját közben leállították – írta az ügyről 2019-ben a Kommerszant.

„Miután elküldtek, egy új könyvelő jött is a céghez, az ő emberük. 2014 júniusában kaptam egy emailt, amely szerint mi hatszorosan túláraztuk az eszköz kidolgozását. Átnéztek minden beszállítót, tájékozódtak az árakról, majd 2015 végén megállapították, hogy a túlárazás gyanúja megalapozatlan.”

Egy másik ügyben a korporáció vezetése a katonai ügyészséghez fordult, de 2017-re ott is megállapították, hogy nem történt visszaélés – sorolta a vizsgálatokat Lazarev.

Újabb nyomozás 2018-ban indult, Lazarev ekkor lett gyanúsított. Először kiutazási tilalommal sújtották a nyomozás idejére, később ezt a korlátozást is levették róla, házi őrizetet sem rendeltek el ellene, ami jelezte a gyanúsítás bizonytalanságát.

Ekkor, 2018-ban a Szpecpribor konstruktőri iroda már nem is létezett, Lazarev eljövetele után számolták fel még 2015-ben. A rakétamérnök ezt a kevéssé hatékony állami irányítással magyarázta, amely miatt a tehetségesebbek inkább eljöttek – részben őt követve –, így a know-how szertefoszlott.

A nyomozás során zajlott le az a cikk elején idézett beszélgetés a nyomozóval, amelyből Lazarev azt hallotta ki, hogy jobb, ha elmegy, mert ezúttal nem számíthat korrekt eljárásra, mindenképp ügyet kreálnak. Még időben jött el, legálisan, tartózkodási engedélyt kapva. Egy ismerőse lakott Magyarországon, jártak is nála, a környék is megtetszett.

A menekültkérelmet elutasították, a kiadatásit nem

Azt viszont sejtette, hogy a bosszú utolérheti, ezért a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordult, jelezve, hogy menekültkérelemre lehet szüksége. Gyanúja beigazolódott, 2019-ben orosz bírósági döntés született őrizetbe vételének engedélyezéséről, ami előfeltétele a nemzetközi körözés kiadásának.

Lazarev jogszerű magyarországi tartózkodás birtokában, még szabadlábon nyújtotta be a menedékjogi kérelmet, amit az OIF elutasított.

Amikor Oroszország kiadatási kérelemmel fordult a magyar hatóságokhoz, letartóztatták. Hét és fél hónapot töltött a Gyorskocsi utcában, majd őrizetét bűnügyi felügyeletre enyhítették, azaz 2,5 évig a lakhelye szerinti megyében mozoghatott. Ez december közepéig tartott.

A Magyar Helsinki Bizottság segítségével a menekültügyi eljárás elutasítása után bírósághoz fordult, amely arra jutott, hogy az OIF határozata megalapozatlan volt. „Alacsony színvonalú határozat készült a hatóságnál, Lazarev bizonyítékait nem is értékelték. Az OIF úgy döntött, hogy ami másolatban van, az nem is fontos” – jellemezte a hatóság hozzáállását Fazekas Tamás. A Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje rendszeresen találkozik a helyzettel, amelyben az OIF elutasítja a menedékjogi kérelmet, majd a bíróság az elutasítást megalapozatlannak találja.

Harmadszorra teheti helyre a bíróság az OIF-et

Lazarev ügyében is ez történt, ám az OIF másodszor is elutasította a kérelmet, így az ügy ismét bíróságra került, annak ellenére, hogy a bíróság az első döntésben kimondta: készüljön megalapozott határozat, vegyék figyelembe a másolt dokumentumokat is, mert azokat törvénysértő figyelmen kívül hagyni. „A bíróság jelezte, hogy legalább oltalmazottként kellene Lazarevet elismerni” – mondta Fazekas.

Az OIF hivatkozása a második elutasításra és a perben az volt, hogy új tény merült fel, nem jár a nemzetközi védelem, hiszen az orosz fél garanciát adott a korrekt igazságügyi eljárásra és az emberséges börtönviszonyokra. Ezzel több hiba is van, jegyezte meg Fazekas: az egyik, hogy a garancia nem új, a kiadatási ügyről az OIF több mint két éve tudott akkor. Nem is lehetne folyamatban a kiadatás, ha ilyen ígérvényt korábban nem ad az orosz állam. Ez a kiadatási letartóztatások nulladik pontja.

A másik probléma, hogy a garancia tartalmilag és formálisan semmit sem ér.

Tartalmilag azért, mert bizonyítható, hogy azt korábban több ügyben nem tartotta be az orosz fél, és egyébként a börtönrendszere közismerten embertelen, nem ritka a kínzás, embertelen bánásmód, nemi erőszak, sőt az orosz ellenzék azon része, aki nem menekült el, már börtönben is van. „Formálisan pedig az orosz garancia azért nem ér fabatkát sem, mert az Emberi Jogok Európai Egyezményére hivatkozik, de időközben Oroszország a háború után, mielőtt kirúgták volna, kilépett az egyezménynek keretet adó Európa Tanácsból” – hívta fel a figyelmet az ügyvéd.

Lazarev védelmében érv volt a politikai ok mellett, hogy vállalkozóként olyan jól elkülöníthető csoport tagja, amely Oroszországban üldöztetésnek van kitéve. A genfi egyezmény szerint üldöztetésről akkor lehet beszélni, ha valakit az politikai, vallási, etnikai okból ér vagy akkor, ha egy társadalmilag jól meghatározható csoport tagja. „Oroszországban a vállalkozók ilyen csoportot jelentenek, magas a korrupciós kitettségük és ha nem kooperálnak, retorzió érheti őket” – érvelt Fazekas.

A bíróságok függetlensége Oroszországban nem biztosított, az általuk jóváhagyott kiadatási kérelmek az állam bizonyos szerveinek akaratát közvetítik. Azt, hogy az orosz állam kiadatási kérelmei pusztán az üldözöttel szembeni bosszú részét jelenthetik, lényegében több korábbi, orosz állampolgárt érő ügyben megalapozottnak találták a magyar bíróságok.

Ezt a meggyőződést erősítheti az is, hogy januárban egy másik orosz állampolgár menekültügyi kérelmének hatósági elutasítását felülbírálva a bíróság lényegében kimondta: Oroszország nem jogállam.

A bíróság azonban nem hozott végleges döntést a második alkalommal sem – bár az Európai Unió Bíróságán hozott korábbi ítélet alapján erre ismét lehetőségük van a magyar bíróságoknak a menekültügyi eljárásokban –, hanem megint visszautalta a kérelmet az OIF-nak, de azt is megjegyezve, hogy akkor még nem volt igazolt a vállalkozók üldözése, noha a politikai kenőpénz fizetésére való felszólítás hihető. A garanciát a magyar bíróság megvizsgálta, nem fogadta el megfelelőnek.

2022 novemberében az OIF a második bírósági kötelezésre indult, immár a harmadik eljárásban, négy év elteltével oltalmazotti státuszt adott a mérnöknek. Ebben a döntésben viszont az OIF hangsúlyozta, hogy Lazarev csak egy szökésben lévő csaló. Ezt a megállapítást csupán az támasztja alá, hogy az orosz kormány ezt írja kiadatási kérelmében. Azt is világossá tette, hogy kizárólag azért adnak oltalmazotti státuszt, mert a bíróság erre kötelezte őket.

Márciusban folytatódik a tárgyalás

Fazekas szerint azonban Lazarevnek indokolt volna menekültstátuszt kapnia. Emiatt indult csütörtökön a harmadik per, amelynek egyedüli kérdése, hogy a rakétatudós jogosult-e a legmagasabb védelemre.

Az OIF képviselője csütörtökön a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumán tartott tárgyaláson is kijelentette: azért tartják megalapozottnak, hogy Lazarev bűncselekményt követhetett el, mert ez áll az orosz kiadatási kérelemben, így fenntartja a hatóság, hogy csak kétszer is meghozott bírói döntés hatására biztosítottak oltalmazotti státuszt.

Azt az OIF éppúgy vitatja, hogy a korrupciós kérés megtagadása miatti üldöztetés politikai alapú üldöztetésnek minősül, mint azt, hogy az oroszországi vállalkozók fokozott állami nyomásnak vannak kitéve. Pedig, ha más nem utalna erre, az talán igen, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió megindítása óta üzleti és állami cégek vezetői körében akár egész családot is érintő, ablakon kiesős balesetek történtek Oroszországban, legutóbb egy Putyint kritizáló orosz milliárdos halt így meg Indiában.

A menekültstátusz megadásáért indított per márciusban folytatódik.