A menekültek már elhagyták a győri konténervárost, de az önkormányzat nem bontja el

Hetven ukrajnai menekültnek kell azonnal szállást találni – 2022. március 2-án így kezdődött Győrben a menekültválság, amely a kényszer szülte megoldás miatt mindjárt nagyot szólt. A családokat ugyanis az egyik általános iskola tornatermében tudták elhelyezni, és bár a szülőket az előző este emailben értesítették erről, rengeteg panasz érkezett, amikor szembesültek a valós helyzettel. A menekültek néhány nappal később már a volt Zrínyi utcai kórházban voltak, pontosabban annak egyik üres szárnyában. Az évek óta parlagon lévő tömböt okkal nevezik a győriek – és neveztük mi is – szellemkórháznak, igaz, azóta már nekiállt az egyetem az átalakításnak.

Nehéz a kezdet

„Nagy részük Magyarországon maradt” – mondta Kun Szilvia, a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének vezetője. „Aki hazament, az elsősorban a család, illetve a honvágy miatt tette, de voltak, akik a szabályokat nem tudták elfogadni.”

Nem kell nagy dolgokra gondolni, pontosabban számunkra nem tűnnének annak, de nekik alapvető változást jelentett például az is, hogy az iskoláskorú gyerekeknek oktatásra kell jelentkezniük. A Vöröskereszt megyei vezetője meséli, hogy gyakorlott szakemberekkel próbálkoztak a beszoktatásnál. A Biztos Kezdet Gyerekház a legkisebbekkel (az óvodás korúakkal), illetve a nagyobbakkal egyaránt foglakozott, és mindjárt szembesültek azzal, hogy tíz percig sem lehet őket lekötni. „A földszinti ablakokból ugráltak ki a gyerekek” – teszi hozzá Csepi László, a győri katasztrófavédelmi kirendeltség polgári védelmi felügyelője, aki a győri polgármester felkérésére vett részt a feladatban. Nagyon messze voltak attól, ahol most tartanak: ma már elég sokan az egyik győri általános iskolába járnak, illetve akik azóta a falvakba kerültek, az ottani intézményekbe. Integrálni nemcsak a nyelvismeret miatt nem tudták eddig őket, hanem az előbb elmondottakért is: a többségüket meg kell tanítani írni-olvasni, és megmutatni nekik, milyen egy iskola. Egyelőre tanulnak, de jegyet nem kapnak. Ukránul beszélő tanáraik úgy lettek, hogy ők maguk jelentkeztek.

Abból a szegénységből, ahonnan a családok érkeztek, az oktatás sokadlagos kérdés volt. Voltak, akik földbe vájt üregben éltek, a falakat hullámpalával támasztották ki belülről. Ehhez képest a Zrínyi-kórház számukra eddig nem látott luxust jelentett.

Jöttek az adományok

Az elején az adományokból is bőven akadt, játékból, ruhából, sajtburgerből nem volt hiány. Amikor a vöröskereszt arra kérte az akciójukhoz csatlakozó győri iskolákat, illetve az ott tanuló gyereket, hogy olyan csomagot állítsanak össze, amelyre szerintük nekik lenne szükségük, ha hasonló helyzetbe kerülnének, annyi tisztálkodási szert kaptak, amely csaknem az év végéig kitartott. A csomagok száma a hetekkel, hónapokkal aztán egyre csökkent.

Az állam az önkormányzatoknak (Győrnek is) naponta fejenként négyezer forintot biztosított a menekültek személyes ellátására. Ez a lakhatáson túl háromszori étkezést jelentett, intézik nekik a már említett oktatást, de munkát is próbáltak találni az asszonyoknak. Ez sem volt egyszerű, hisz a férfiaknak volt állásuk – döntő részt útépítések mellett dolgoztak, illetve a győri hulladékgazdálkodó cégnél –, az asszonyaikat pedig nem igen engedték el. Eklatáns példa a házibeteg ápolás-gondozás: az ukrajnai asszonyok közül hatan jelentkeztek a képzésre, hárman papírt is szereztek, hogy segédápolók lehetnek, de volt, akinek a férje azt mondta: ha máshoz hozzáér a felesége, legyen az idős, gyerek, nő vagy bárki, többé nem fogadja el tőle az ételt.

Esküvő, baba, tragédiák

A Zrínyi utcában született meg az első menekült gyermek is, mindjárt a költözés napján beindult az édesanyjánál a szülés – talán az izgalmak okán is. Az elején szinte mindenki betegen érkezett, de a megfázásos tüneteket gyorsan lehetett kezelni. A lelki sérüléseket már nem ilyen könnyen. „Volt egy fiatal férfi, mindig a telefonján nézte a híreket és folyamatosan könnyezett. Sejtettük, hogy valakit elveszített, de nem mondta.

És volt egy asszony is két gyerekkel, a család együtt indult a határ felé, de az apa nem mehetett át velük a hídon, neki a Tiszán kellett volna átúsznia. Elnyelte a víz, azóta sem találták meg”

– sorolja az eseteket a Telexnek a két szakember. Pszichológus segített annak, aki kérte és elfogadta. Volt egy tanult asszony, aki mellett közvetlenül robbant fel egy bomba (ő Kijevből menekült a gyerekekkel), csaknem megsüketült. Meggyógyult, ő az egyike azoknak, akik tovább mentek – Írországban most jó körülmények között élnek, sikertörténet az övék.

A nyelvismeret hiánya – mondja Kun Szilva, sokan ezért húzták meg a határt Magyarország innenső oldalán. Nekik már Ausztria is sok lett volna. Volt egy pár, akinek az esküvőjét sikerült megszervezni Győrszemerén, mégis hazatértek. Azt a hírt kapták ugyanis, hogy a környékükön egyelőre nem dúl a háború. De nem könnyű otthon, sokan fotókat is küldenek magukról, és a vöröskeresztesek látják, hogy rosszabb állapotban vannak, mint itt voltak. Magyar állampolgárságot innen mindössze egy férfi kért, de látva, hogy papírok híján mennyire bonyolult az eljárás, senki nem erőltette. Aki maradt, próbált és próbál beilleszkedni, és az is igaz, hogy könnyebb dolguk van, mint más – szír vagy afgán – menekültnek.

Befogadta őket a falu

A Győr környéki falvak ugyanis kivétel nélkül kiadták a szabad házaikat albérletnek. Biztosan sokat jelentett, hogy a bérlő ezúttal a Vöröskereszt volt, nem maguk a menekültek. A többség roma identitású. Számos település került a listára: Győr, Abda, Gönyű, Bőny, Tét, Nagyszentjános, Rábacsécsény, Börcs, Vitnyéd (Csermajor) és nem utolsósorban Győrszemere. Itt él most a Lackó család.

Ibolya és Mihály a két idősebb szülő, két unokájukkal érkeztek, akiket gyerekükként nevelnek. Ibolya lánya Anikó, az ő párja Árpád – ők a négy gyermekükkel költöztek Győrszemerére. Nem gazdag község ez a Győrtől félórányi autóútra lévő település, de a polgármester vigyáz a közösségre. Nem mellékesen vöröskeresztes segítő, így a nyilvánvaló magyarázat máris megvan arra, hogyan kerültek ide ukrajnai menekültek. A Lackó család is roma, egyelőre visszahúzódva élnek, szinte csak magukban, szeptemberben érkeztek. Minden felnőtt dolgozik, a férfiak a hulladékszállításnál, Ibolya egy feldolgozóüzemben, Anikót pedig már a Vöröskereszt tudja foglalkoztatni.

A ház földszintjén valóságos tantermet rendeztek be a gyerekeknek, itt tanulnak, jár hozzájuk tanár. A 15 éves Árpika és a 13 éves Kamilla maradt le leginkább a korosztályuktól, mostanra viszont minden magyar betűt ismernek. Az ukrán abc-ből nem sok maradt meg. Kamilla Bibliát kért karácsonyra, felnőttként ápoló szeretne majd lenni. A felnőttek ilyen távlatokban nem gondolkodnak, azért aggódnak, mert a családból nem mindenki tudott átjönni Magyarországra. Van, akit vinnének is már be katonának: „Eddig háromszor keresték Árpi nagyfiát. Tizennyolc éves. Az otthonában kopogtattak a katonák.” Úgy úszta meg, hogy elbújt, de ezt a végtelenségig nem lehet csinálni.

A magyarországi jólétüket, ami átlagos életnek felel meg, nem tudják összevetni azzal, amit maguk mögött hagytak. Ugyan Mihály és Árpád az itt keresett pénzt mindig hazaküldte, de „otthon semmi nem volt, se munka, se fűtés, sokszor áram sem. A szolgáltató jó, ha egy nap egy-két órára bekapcsolta a villanyt. Most még rosszabb a helyzet.

A háború miatt jöttünk el, de már békeidőben sem mennénk vissza. Az életünk nem volt jó a háború előtt sem.”

A többi családtagot idehozni szinte lehetetlen. A férfiak nem jöhetnek át a határon, az embercsempészek pedig 7 ezer dollárt kérnek emberenként, ez két és fél millió forint, elképzelhetetlen összeg. Ha pedig megbuknak a határon, nemcsak a pénz veszik el, hanem azonnal beviszik katonának a férfiakat is.

Ősszel ment el az utolsó páros

A menekült ukrajnai családok tehát a Győr környéki falvakba kerültek, nyilvánvaló volt, hogy a volt kórház, illetve a konténerváros nem végleges megoldás. A volt kórházi szárnyat addig adta bérbe a Széchenyi István Egyetem az önkormányzatnak, amíg ott az új campusának az építése nem kezdődik el. Ez a nyáron megtörtént. Megoldást kellett találni, és bár Vámosszabadin akkor már jó ideje üres volt a menekülttábor, a Belügyminisztériumtól nem kapta kölcsön az épületet Győr. Ezért döntött úgy a városvezetés, hogy a hajléktalanszálló melletti részen – ami városi tulajdon – megépíti a konténervárost. Első körben az ukrajnai menekültek számára.

A konténerekben is matracon aludtak a családok, és meg kellett tanítani nekik, hogy a légkondicionálókat hogyan használják: nem kell egész nap járatni a berendezéseket. Csepi László szerint október végén ment el innen az utolsó két menekült. Azt követően légtelenítettek, elzárták a vizet, az áramot, luxus lenne most ezeket akár csak alapjáraton is működtetni.

A konténerek maradnak, Győr ugyanis a saját bőrén tapasztalta, hogy a menekültválságok (és ide vehetjük a 2015-öst is) szinte azonnal begyűrűznek a határmenti régióba. „Nem gondoltuk, hogy a Covid után még ez is beköszön, de a korábbi tapasztalatok most jól jöttek. A feladatokból vaskosan kiveszi részét Győr, Pergel Elza alpolgármestert bízta meg a város, heti egyszer nála egyeztettünk; a munkában a többi karitatív szervezet mellett az idegenrendészet, a foglalkoztatásügy és az okmányirodák is részt vettek. Ez az összefogás kellett, hogy viszonylag problémamentesen kezeljük a feladatot.”

Hogy pontosan mennyi menekültet fogadott be ez a térség, csak megtippelni lehet. A vöröskereszt 1239 menekült ellátását biztosította eddig, a polgári védelem szakembere ugyanakkor azt mondja, vannak, akik munkásszállón élnek, így a valós szám biztosan több ennél. Mostanában már kevesebben jönnek, az elmúlt két hétben már csak három új menekült érkezéséről tudnak, aki Győrbe érkezett. Tavaly novemberben a kormányhivatal a Segítők Egyesületével kötött szerződést, így őket már az egyesület látja el.