A tornateremből egykori kórtermekbe költöztették a menekülteket Győrben

2022. március 9. – 17:18

A tornateremből egykori kórtermekbe költöztették a menekülteket Győrben
A gyerekeknek is szokni kell az új közeget – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Az infektológia, illetve az ápolási osztály működött korábban azokban a szárnyakban, ahová ma délután mintegy száz menekültet költöztettek. Közülük hetvenhárman eddig a Bartók-iskola tornatermében laktak, közülük 54-en még kisgyerekek.

Az eredeti tervek szerint már vasárnap költöztek volna az Ukrajna területéről érkező menekültek. Szinte döntő részt olyan családokról van szó, ahol az apa/férj itt dolgozott Győrben vagy a környéken, amikor a háború kitört, a családját pedig sikerült áthoznia Magyarországra. Magyar ajkú mindenki.

Az ő történetükre azért kapta fel a fejét a közvélemény, mert a múlt szerdai váratlan érkezésükre kényszer szülte megoldást kellett találni: olyan iskola tornatermében helyezték el a hetvenhárom embert, ahol előző nap még tanítás volt. A ledöbbent szülők másnap tucatjával fordultak az önkormányzathoz, hogy mi ez; de hamar kiderült: Győrnek nem volt köze hozzá, a katasztrófavédelmi terv jelölte ki ezt az épületet a menekültek fogadására. A megoldásban összefogtak a felek.

Ilyen volt a tornateremben – Fotó: Facebook / Vámosszabadi
Ilyen volt a tornateremben – Fotó: Facebook / Vámosszabadi

A győri Zrínyi-kórház régi szárnyát legutóbb „leszellemkórházaztuk”, nem ok nélkül, és nem gondoltuk, hogy az egykori kórtermekbe (nem mindbe, csak két szárnyba) ilyen gyorsan ismét élet költözik. Ez történt pedig, a tornateremben lévőket (73 ember) és az eddig az olimpiai sportparkban elszállásoltakat (30) szerda kora délután buszokkal átszállították a Zrínyibe. A szobákba – amelyek egykoron még betegeket láttak el – matracok kerültek, kitakarították és felfűtötték, nyilván nem otthonos ez sem, de a családok így már elszeparálhatók. A tornateremben a minimális intimitást sem lehetett biztosítani.

Az egyik ajtón a „Virág” név szerepel, Mihály, a családfő öt éve magyar állampolgár, itt is dolgozik – a közútnál. „Mindenki átjött a családomból, a nagyszülők még Miskolc környékén vannak, mi két-három nap alatt értünk Győrbe. Az első két éjszakát egy ötször négyméteres szobában töltöttük csaknem negyvenen. A tornaterem sem volt könnyű, de most legalább itt vagyunk.

Három gyerekkel menekültünk, a legnagyobb tizenkettő, a legkisebb nyolcéves. Nem beszélünk nekik a háborúról, csak annyit mondtunk, hogy amint lehet, visszamegyünk. Ők pedig nem kérdeznek, de szerintem pontosan értik vagy érzik, miért vagyunk mi most itt; miért alszanak matracokon az ágyuk helyett.”

Virág Mihályon kívül is nagyon sokan számolnak azzal, hogy amint lehet, mennek vissza Beregszászra. Ez volt valószínűleg az oka annak is, hogy bár – információnk szerint – hétközben egy osztrák menekültközpontba kerülhettek volna, nem akartak odamenni. „Így is elég távol vagyunk az otthonunktól, menjünk még messzebb…?” – mondta a háromgyermekes apa a Telexnek.

Virág Mihály a Máltai Szeretetszolgálat emberével egyeztet – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
Virág Mihály a Máltai Szeretetszolgálat emberével egyeztet – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

A volt kórházi szárnyak jelenleg a Széchenyi István Egyetemhez tartoznak, és a tervek szerint felújítva az oktatást szolgálja majd a többhektáros terület. Az építés még nem kezdődött el, egyelőre (látvány)tervek vannak. A menekültek ellátását addig a Magyar Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat vállalta, Győr koordináló szerepet tölt be. A Telex győri olvasóitól azt kérik a szervezetek, hogy ha adományt szeretnének eljuttatni a családokhoz, akkor a segítőpontokon tegyék, a volt kórház területére ne akarjanak bejutni, mert nem lehet. Ők szervezetten ellátják a menekülteket. Van is kit és miért: sok a beteg kisgyerek, a szülők közül többen jelezték ezt. Az orvosi ellátásukat rendezik a segélyszervezetek.

A Bartók-iskola tornatermét holnap tisztítják és fertőtlenítik, oda egyelőre nem helyeznek el újabb menekülteket, így folytatódhat a testnevelésoktatás úgy, ahogy március 3-a előtt zajlott.

A volt kórház területén, az udvaron lehet most dohányozni – Fotó: Sudár Ágnes / Facebook
A volt kórház területén, az udvaron lehet most dohányozni – Fotó: Sudár Ágnes / Facebook

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!