Itthon is van már néhol menstruációs szabadság, de mikor lesz mindenhol?

A Motiváció Műhely legutóbbi estjén a menstruációs szabadság volt a téma. A szegedi oktatási-esélyegyenlőségi közösség rendszeresen szervez beszélgetéseket hasonló társadalmi témákban. Mivel a Motiváció Tanodákban hátrányos helyzetű gyerekek iskolán kívüli tanulmányi felzárkózását és társadalmi beilleszkedését segítik, a számukra korábban gyűjtést is indítottak, hogy a lányok menstruációs eszközökkel való ellátását segítsék, ami sok rászoruló család esetében nehezen megoldható. A menstruációs szegénységről is tartanak majd beszélgetést egy más alkalommal.

Az est vendégei voltak Juhász Veronika önkormányzati képviselő (MKKP) Budapest II. kerületéből és Mészáros Gréta, a Patent Egyesület és a NANE Egyesület szexuális felvilágosító programjának vezetője, a beszélgetést Balogh Zsófi, a Partizán közéleti-politikai YouTube-csatorna munkatársa vezette.

Az elején tisztázni kellett, miről is van szó, hiszen nálunk még a létező külföldi példák is alig ismertek. Vannak azonban olyan országok, ahol már bevezették a nők menstruációs szabadságának, illetve szabadnapjának lehetőségét. Hazánkban a II. kerületi önkormányzat önállóan tette meg ezt a lépést, így a hivatalban és a hozzá tartozó intézményeknél egynapos menstruációs szabadságra, vagy home office munkára mehet, akinek arra szüksége van. Az erzsébetvárosi önkormányzat szintén hozott ilyen szabályt.

De miért kellene ilyen szabadnap? Azért, mert vannak olyan nők (a közönségből is többen jelentkeztek), akiknek igen fájdalmasan működik a havi ciklusuk. Akinek volt ilyen tapasztalata, annak nem kérdés, hogy hasonló esetben jobb otthon maradni, ha az megoldható.

Ám sok embernek fogalma sincsen arról, hogy a menstruáció ilyen fájdalmas lehet. Köztük vannak azok, akik elutasítják a menstruációs szabadnap bevezetését, vagy elviccelik, vagy az egyenjogúságra hivatkozva másnapossági szabadnapot javasolnak a férfiaknak. Ezek nem igazi ellenérvek, hiszen az önhibáján kívül előálló, átmenetileg gyenge egészségi állapota ellenére senkit nem kellene munkára kényszeríteni. A fájdalmaktól szenvedő ember teljesítménye nyilván kisebb, mint a jó állapotú dolgozóé.

A szabadnappal való esetleges visszaélésekről is beszélnek az ellenérveket hangoztatók, igaz, a szegedi esten nem volt ilyen felszólaló, de Balogh Zsófi felidézte az ellenvéleményeket. Ám a menstruációs szabadság a gyakorlatban úgy működik, hogy előzetes orvosi igazolással lehet igénybe venni, azaz akkor kaphat szabadnapot egy nő, ha kétévente megújított papírja van róla hogy fájdalmakkal jár a ciklusa. Egyes becslések alapján a nők 15 százaléka szenved erős fájdalomtól a menstruációja idején, más nézetek szerint akár a 60-90 százalékuk is érintett lehet.

Tabu marad, vagy fontos téma lesz, amiről beszélni kell?

Ami talán súlyosabb kérdés, hogy mernek-e vagy akarnak-e nők a menstruációjukkal kapcsolatos gondjaikról mások előtt nyíltan beszélni, vagy azt kizárólag orvosi és magánügynek tartják. Mint Mészáros Gréta elmondta, a tapasztalatai szerint sokan vannak, akik ha tehetik, nem is törődnek igazán a saját menstruációjukkal, és akadnak olyan fiatal lányok is, akik szégyenletesnek tartják, amikor megérkezik a női érettségük ilyen jele.

A férfiak többségének fogalma sincsen a menstruációról, ezért az iskolai felvilágosítás mindenkire ráférne.

Ez a téma azonban a magyar társadalom nagyobb részében valószínűleg még ma is tabunak számít. A női ciklussal kapcsolatos hazai és a külföldi nézetek sokat változtak az utóbbi évtizedekben, persze nem mindenhol.

A II. kerületben is érkezett olyan panasz a szülőktől – mesélte Juhász Veronika –, hogy az iskolai órákon még a szexuális élet fontos kérdéseit sem beszélik meg, holott a budai területen vélhetően a középosztályba vagy az annál feljebb levő rétegbe tartozók laknak, azaz tájékozottabbak lehetnek az emberek. A nyílt beszéd kerülése pedig inkább a kevésbé felvilágosultakat jellemzi.

Ázsiai országokban manapság is vannak olyan területek, ahol a menstruáló nőt kis kunyhóban különítik el a családjától a havi ciklusa idejére, mert tisztátalannak tartják. Japánban viszont már 1947-től van menstruációs szabadság, ez az egész országra érvényes szabály, de azt a vállalatoknál döntik el, hogy fizetnek-e bért az így kieső napokra. A japán munkaügyi minisztérium 2020-as adatai alapján a cégek 30 százaléka önként biztosít az ilyen esetekben teljes vagy részleges fizetést a női munkatársaknak. Ám a munkaviszonyban álló japán nőknek csak a 0,9 százaléka él ezzel a lehetőséggel.

Úgy látszik, Ázsia mégis előbbre tart ebben a szabályozásban, mert Dél-Korea, Indonézia és Tajvan is alkalmaz hasonló előírásokat, Afrikában pedig Zambia. Európában Spanyolország az első, ahol 3-5 napos, a társadalombiztosítás fizette betegszabadságot engedélyeznek.

A szegedi beszélgetésen az is felvetődött, hogy Magyarországon manapság is előfordul, hogy nőket elbocsátanak a munkahelyükről, például ha túl sokszor maradnak otthon a beteges kisgyerekükkel.

Hátrányt jelenthetne a munkájában egy nőnek, ha menstruációs szabadnapokat venne ki?

Egy másik hozzászóló elmondta, hogy ő dolgozott termelő üzemben, és úgy véli, egy gyárban szinte elképzelhetetlen lenne, hogy nők menstruációs szabadnapokat vegyenek ki.

Végül abban maradtak a beszélgetésen részt vevők, hogy további felvilágosító munkára és a téma többszöri megvitatásra van szükség az ismeretek terjesztése és az előítéletek csökkentése érdekében. Ha bevezetik majd valamikor hazánkban a menstruációs szabadnap általános munkaügyi szabályát, azt előtte alaposan elő kell készíteni, hogy az érintettek valóban élhessenek és éljenek is az új lehetőséggel.