Idén is megrendezik az amerikai jobboldal budapesti konferenciáját, a CPAC Hungaryt

2023. január 24. – 17:27

Másolás

Vágólapra másolva

Májusban ismét megrendezik Budapesten a Konzervatív Politikai Akció Konferenciát (CPAC), amit az MTI „a jobboldal egyik legnagyobb nemzetközi dzsemborijának” nevez.

Ahogy tavaly, úgy idén is a közpénzekkel kitömött Alapjogokért Központ szervezi a konferenciát. A május 4-én és 5-én tartandó CPAC Hungary főszónokának ezúttal is Orbán Viktor miniszterelnököt kérték fel.

A Facebook-bejegyzésükben azt írják, az idei CPAC Hungary fókuszában „a liberálisok rémálma, a nemzeti erők nemzetközi összerendeződése fog állni”. Arra is emlékeztetnek, hogy Orbán a tavalyi rendezvényen elmondta „a konzervatív sikerrecept 12 pontját”, több között azt, hogy a saját szabályaink szerint kell játszaniuk, barátokat kell keresniük és közösséget kell építeniük.

„A magyar jobboldal ebben a folyamatban pedig szellemi és politikai motorként tud működni. A 2023-as CPAC Hungary ennek megfelelően egyedülálló platformot fog biztosítani arra, hogy észak- és dél-amerikai, európai, japán, izraeli és ausztrál szövetségeseinkkel közösen mondhassuk el: »United we stand« – azaz »Együtt erő vagyunk!«” – áll a bejegyzésben.

A CPAC eredetileg az 1970-es évek óta az amerikai jobboldal éves nagygyűlése, az első európai fórumot tavaly szervezte meg az Alapjogokért Központ Budapesten.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!