Orbán: Az LMBTQ-propagandát megsemmisítettük, az ellenfeleink szándékát lelepleztük

2022. május 19. – 09:58

Orbán: Az LMBTQ-propagandát megsemmisítettük, az ellenfeleink szándékát lelepleztük
Orbán Viktor beszél a CPAC Hungary nevű konzervatív összejövetelen 2022. május 19-én Budapesten – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Én is tudom, hogy jobb beszédet érdemelnének, mint ami most következik” – vezette fel saját magát Orbán Viktor a CPAC Hungary nevű, konzervatívnak nevezett összejövetelen Budapesten csütörtökön. A miniszterelnök előtt Tucker Carlson, az amerikai Fox News rasszista megnyilvánulásairól és az elnökválasztás utáni dezinformációkról ismert műsorvezetője beszélt, Tóth Gabi a magyar Himnuszt, Vastag Csaba pedig az amerikai himnuszt énekelte.

Az esemény az amerikai jobboldal éves szuperkonferenciájának magyar mini kiadása, amin gyakorlatilag egy befolyásosabb republikánus politikus sem vesz részt. A konferenciát az Alapjogokért Központ szervezte, ami a 2013-as megalakulása óta „kutató-elemző központként” állami milliárdokból épül, és csak a 2022-es működésére kétmilliárd forintnyi közpénzt kapott.

Ezen szólalt fel Orbán Viktor is, aki arról beszélt, mindig jó, ha az ember barátok között beszélhet, majd felemlegette, hogy pár napja alakíthatta meg az ötödik kormányát. Ezután kommunistákról, posztkommunistákról, liberálisokról, LMBTQ-propagandáról és a saját sikerének receptjéről beszélt.

„Nagy utat tettünk meg. A 80-as években az illegálisan terjesztett szamizdatokból olvastunk arról, mi zajlik Amerikában”, ma meg már ők is itt vannak a magyaroknál. Orbán szerint a magyarok akkoriban irigykedtek az amerikai szabad beszédre, Reagan elnökre, miközben „nekünk csak a szürke öltönyös kommunista funkcionáriusok” jutottak. A miniszterelnök szerint ha az amerikaiak látták a Csernobil című sorozatot, akkor pontosan tudják, hogy miről beszél.

Ezután azt mondta, ő azzal tud hozzátenni a mai eseményhez, ha elmondja, hogyan győztek, először a kommunisták ellen, majd pedig a legutóbbi országgyűlési választásokon, vagyis „hogyan sikerült a lelkes egyetemistáknak lebontani a diktatúrát, megtörni a liberálisok véleményuralmát”, és “hogyan vált Magyarország a konzervatív és keresztény értékek bástyájává Európában”. Majd ezt úgy summázta: „ha a legjobb vagy, akkor győzhetsz”.

„Egy woke-világban nőttünk fel, csak nálunk a kritikai fajelméletet úgy hívták, tudományos szocializmus”, és azt még az egyetemen is tanították, mondta Orbán. Ezután egy viccről beszélt, miszerint a Szovjetunióban egy politikai viccpályázatot írtak ki, és a pályázat harmadik helyezettje három éves utat nyert Szibériába, a második egy éveset, az első pedig életfogytiglanit. De ez ellen a magyarok fellázadtak, ezzel pedig „a szovjetek ki, a kommunisták le”. A liberálisok viszont az első adandó alkalommal a posztkommunisták mellé álltak, ők együtt pedig „kétvállra fektették” a jobboldalt, mondta. A miniszerelnök szerint a progresszív baloldal mondja meg, mi a helyes és mi nem, övék a média meghatározó pozíciói, ők készítik a magas- és tömegkultúrát.

Orbán Viktor receptje

Ezután az első Orbán-kormányról azt mondta, „kiválóan kormányoztunk, ennyi év után ennyi szerénytelenséget talán megengedhetek magamnak”, de 2002 után az erőszak elszabadult az utcákon, „etnikai alapú gyilkosságsorozatok borzolták a kedélyeket”, a rendőrséget leépítették, gazdasági csőd lett, mondta. De a választási vereség után a Fidesz népmozgalmat indított, és győzelemre játszott: “a terv sikerült, 2010-ben visszatértünk''.

Orbán ezután a mostani választási győzelemről és az ország helyzetéről azt mondta, “a progresszív dominancia elvét kikísérleteztük, a recept kész, most április 3-án megkaptuk a negyedik dózist, a beteg teljesen meggyógyult”.

Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Ezután megosztotta a sikerének receptjét a közönséggel, amit tizenkét pontban határozott meg:

  • Csak a saját szabályok alapján lehet játszani, és nem lehet elfogadni a mások által kiszabott utat, és nem szabad, hogy eltántorítson, ha “kígyót, békát kiáltanak ránk”.
  • A második fontos pont Orbán szerint a nemzeti konzervativizmus elve a politikában, köztük a családok és egyházak támogatása. A miniszterelnök szerint a családokra, emberekre kell hallgatni, ők pedig azt mondták, “Viktor, építsd fel azt a kerítést”, így három hónap múlva állt a határzár, mondta.
  • A harmadik pont a “nemzeti érdek a külpolitikában”, de ez Orbán szerint nem mindig könnyű, mert a külpolitika nehéz világ, például épp egy háború zajlik a szomszédban. Orbán az orosz agresszort elítéli, Ukrajnát segíti, “miközben tudjuk, hogy Magyarországot nem Ukrajna védi meg, micsoda csacsiság ez. Magyarországot a NATO védi meg”, mondta.
  • “Legyen médiánk”, ez a negyedik pont. “A progresszív baloldal őrültségeit csak így lehet bemutatni” Orbán szerint, sőt, azt mondta, akik ezeket a riportereket az egyetemeken tanították, már azok is progresszív baloldaliak. A miniszterelnök szerint a pártpolitikának és a médiának el kellene válnia egymástól.
  • “Leplezd le az ellenfeleid szándékát", ötödik pont. Orbán szerint tabudöntögetőnek kell lenni – amilyen például szerinte Donald Trump –, itt Magyarországon Orbánék pedig már azelőtt leleplezik a baloldalt, mielőtt ők egyáltalán cselekednének. Így tettek például az “LMBTQ-propagandával, ami nálunk még új dolog, de már most megsemmisítettük". Orbán szerint a baloldal támadta a Fidesz-kormány propaganda elleni terveit, például a népszavazásukat, de ők leleplezték a baloldalt, akik így védekezésre kényszerültek.
  • Hatodik pont a “gazdasági racionalitás, hogy munka alapú társadalmat hoztak létre, mert az emberek dolgozni akarnak.
  • "Ne szorulj ki a szélére", hetedik pont. Orbán szerint semmi különbség sincs a szélsőjobbról induló tudománytagadás és az LMBTQ-csoportok biológia tagadása között, és ha valaki rájuk hallgat, kiszorulhat a szélére, és így szavazatokat veszíthet.
  • "Minden nap olvassunk" a nyolcadik pont, vagyis “a book a day, keeps the defeat away”, mondta Orbán, ami szabad fordításban azt jelenti, hogy a napi egy könyvvel el lehet kerülni a vereséget.
  • “Legyen hited, mert a hit hiánya veszélyes”, ez a kilencedik pont. Orbán szerint ha valaki nem hiszi, hogy egyszer majd végelszámolás lesz Isten előtt, akkor úgy érzi, bármit megtehet. “Én hallgattam Ézsaiás prófétára”, mondta.
  • “Keress barátokat”, tizedik pont. "Ha a politikában boldogulni akarunk, soha ne azt nézzük, miben nem értünk egyet a másikkal, hanem keressük a közös pontokat", mondta Orbánt, majd példaként a Vatikánt hozta fel, aki szerinte az egyik legerősebb szövetségese Magyarországnak: ugyanazt gondolják például arról, hogy az apa férfi, anya nő, közben meg nem értenek egyet az illegális migráció kérdésében, mégis tudnak együtt dolgozni.
  • “Építs közösségeket”, tizenegyedik pont. Nincs konzervatív siker működő közösség nélkül, és “minél több a közösség, annál több voksot kapunk”, mondta Orbán.
  • “Építs intézményeket”, ezek elengedhetetlenek a sikeres politikához, mert a politikusok jönnek-mennek, de az intézmények generációkon keresztül velünk maradnak, mondta Orbán az utolsó pontként.

Orbán szerint az egész világ hatalmas változásokon megy keresztül, “a pusztító ideológiák, a fasizmus és a kommunizmus nyugatról származnak", a progresszívek pedig az egész nyugati civilizációt veszélyeztetik, mondta.

Magyarországnak közben az unióval van dolga, az “arctalan, bürokrata emberekkel, progresszív liberálisokkal, a woke-álomtól megrészegült marxistákkal, Soros György kitartott embereivel. De vissza kell vennünk az intézményeinket Brüsszelben", mondta. Orbán szerint 2024 sorsdöntő év lesz, mert Amerikában akkor lesz elnökválasztás, Magyarországon pedig akkor lesznek az EP-választások, erre pedig két év van felkészülni. "Nincs csodafegyver, csak csinálni kell. Menjünk, és csináljuk. Thanks and good luck!", fejezte be Orbán a beszédét, amit vastaps fogadott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!