Ügyvédje se tudja, hol lehet a kémkedésért öt év fegyházra ítélt Kovács Béla volt jobbikos EP-képviselő

2023. január 10. – 09:47

Másolás

Vágólapra másolva

Nem kezdte meg fegyházbüntetését Kovács Béla volt jobbikos EP-képviselő, akit a Kúria harmadfokon öt év letöltendő fegyházbüntetéssel sújtott szeptemberben. Kovács a tárgyaláson sem jelent meg, Moszkvából követte az ügyet, ahol hosszabb ideje él orosz feleségével.

A Blikk kérdésére Kovács védője, dr. Bólyai János ügyvéd közölte:

„Az irodánkkal kötött megbízása továbbra is érvényben van, ám nem tartja velünk a kapcsolatot. Én magam sem hallottam felőle, még telefonon sem beszéltünk egymással.”

Míg az elsőfokú bíróság felmentette a kémkedés vádja alól a volt jobbikos politikust, addig a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az ítéletet, és kémkedés előkészítésében is bűnösnek mondták ki. Emellett költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás vádjában is bűnösnek találták. A harmadfokon eljáró Kúria kedden kimondta, hogy Kovács Béla mégis kémkedett, távollétében öt év letöltendő fegyházbüntetést szabtak ki rá szeptemberben. A kémkedés mellett költségvetési csalás és magánokirat hamisítása miatt kapta az öt évet Kovács, emellett tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is.

A vádirat szerint Kovács operatív feladata volt, hogy Oroszország hatalmi érdekeit erősítendő, az EU politikáját gyengítő csoportokat hozzon létre az EU-ban. 2012 és 2014 februárja között a budapesti nagykövetség mellett dolgozott orosz katonai hírszerzőknek is.

A másik ügy egy OLAF-jelzés nyomán indult. A vád szerint Kovács fiktív gyakornoki állásokkal 6 millió forint kárt okozott az Európai Unió parlamentjének 2012–2013-ban.

A költségvetési csalás miatt a magyar rendőrség novemberben körözést is kiadott a volt politikus ellen. Kovács továbbra is Moszkvában élhet, ahol novemberben agyműtétje is volt, a kiadatástól pedig ügyvédje szerint nem kell tartania:

„Egy ország csak akkor adhat ki egy körözött állampolgárt, ha a terhére rótt bűncselekmény az adott országban is bűntettnek minősül. Kovács Bélát viszont az Európai Unió elleni kémkedés vádjával ítélték el, ami Magyarországon kívül egyetlen más országban sem bűncselekmény. Így nincs olyan állam, amely szabályosan kiadhatná. Persze nem tudhatjuk, hogy magasabb szinteken milyen érdekek mentén, milyen egyedi alkuk születhetnek” – magyarázta az ügyvéd.

Elmondása szerint, mivel Kovács több nyelven (köztük oroszul is) felsőfokon beszél, a diplomáját Oroszországban szerezte meg, és a felesége is orosz állampolgár, nem kizárt, hogy hosszú távon is letelepedhet az országban, és akár munkát is vállalhat ott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!