Munkahelyi bántalmazásról ír az Amnesty International Magyarország több volt munkatársa

2023. január 6. – 14:40

Munkahelyi bántalmazásról ír az Amnesty International Magyarország több volt munkatársa
Halott menekülteket jelképező, zsákokban fekvő aktivisták az Amnesty International rendezvényén 2015-ben, a menekültek világnapján Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az Amnesty International Magyarország (a továbbiakban AI HU) volt munkatársai szerint évek óta zajló munkahelyi bántalmazás és egyenlőtlenség jellemző a szervezetben – erről írnak egy pénteken közzétett sajtóközleményben, amely az Open Democracy cikkére hivatkozik.

A nemzetközi szervezet magyar szekciójának volt munkavállalói arról számolnak be, hogy az AI HU-nál rendszerszintű munkahelyi bántalmazást és diszkriminációt tapasztaltak. Mint írják, 2019 eleje és 2021 márciusa között öt női munkavállaló távozott azonos okokból a szervezetből. A közleményt négy volt munkavállaló: Mérő Vera, Nagyné Gere Zsófia, Zorigt Burtejin és dr. Szalóki Ágnes jegyzi.

Azt írják, azért fordultak a nyilvánossághoz, mert minden belső fórumot és lehetőséget kimerítettek, sikertelenül. Azt szeretnék elérni, hogy a szervezet tagsága számonkérje a vezetőséget és az elnökséget, „és elinduljon egy párbeszéd, ami a munkahelyi egyenlőtlenség csökkenéséhez vezethet mindenhol”.

„A munkahelyi visszaélés általános jelenség Magyarországon, ám az különösen aggasztó és problémás, ha ez a világ legnagyobb jogvédő szervezetének falain belül történik, amelynek egyik kiemelt témája a nők munkahelyi egyenlősége”

– írják.

Állításuk szerint a volt munkahelyükön éveken át tapasztaltak súlyos igazságtalanságokat, bántalmazást és diszkriminációt, és szemtanúi voltak annak is, hogy egy várandós kolléga szerződését deklaráltan a várandóssága miatt nem akarta a vezetőség meghosszabbítani.

„Jogvédőnek lenni küzdelmes, megterhelő, összetett, napi szinten embert próbáló kihívásokat jelentő feladat Magyarországon, azonban az AI HU képviseletében ezekért a feladatokért az érintettek többé nem tudtak felelősséget vállalni a szervezet részéről tapasztalt visszatetsző magatartásformák tükrében.”

Képmutatónak tartják azt, hogy az AI HU jelenleg a saját bevallása szerint a nemi egyenlőség megteremtésén dolgozik, és munkahelyi tréningeket tart a diszkriminációról, miközben női munkavállalói és nemiegyenlőség-szakértői sorra távoznak a szervezeten belül tapasztalt bánásmódot megjelölve ennek okaként.

A cikkben az egyesület egyik korábbi munkatársa arról ír, hogy tízévnyi teljes állású munkaviszony után a volt főnöke azért akarta csökkenteni munkaidejét és bérét, hogy édesanyaként meg tudjon felelni magánéleti szerepeinek.

„Egy másik munkatárs rendszeres lelki terrorról, alaptalan számonkérésről, gaslightingról, valamint megalázó és szexista megjegyzésekről számolt be, melyek sok esetben a munkatársak előtt zajlottak, normalizálva ezt a bánásmódot a jogvédő szervezetben” – olvasható a közleményben.

A volt munkavállalók szerint mindenkinek joga van biztonságban, méltányos és igazságos körülmények között, bármiféle hátrányos megkülönböztetéstől mentesen dolgozni.

A továbbiakban összefoglaló olvasható az eddig megtett lépéseikről:

  • 2019 eleje és 2021 márciusa között öt női munkavállaló távozott azonos okokból a szervezetből;
  • aggályaikat többször is jelezték az Amnesty International munkatársainak, a közvetlen feletteseknek, az elnökség tagjainak, és az elnöknek is, ám panaszaikkal érdemben nem foglalkozott az elnökség;
  • a panaszosok által kért független szakértői vizsgálatot nem folytatták le;
  • ezután a volt munkavállalók az Amnesty International Nemzetközi Elnökségéhez és Titkárságához fordultak, akik eredménytelenül próbáltak a magyar elnökségre hatni;
  • az AI addig együttműködőnek bizonyuló Nemzetközi Titkársága 2022 december elején a magyar panaszban is eljáró konfliktuskezelő csoport (CMAG) munkáját felfüggesztette, a több évtizede működő csoportot azonnali hatállyal feloszlatta, miközben a jogvédő szervezetről évente derülnek ki újabb botrányok;
  • nem kaptak hivatalos tájékoztatást arról, hogy a csoport munkájának felfüggesztését követően mi lesz a panaszuk, valamint az ún. helyreállító igazságszolgáltatási eljárásuk további sorsa.

Mindezek után, mint írják, nem maradt más eszközük, mint a nyilvánosság. Azt írják, szívügyüknek tekintik az emberi jogok védelmét, és szeretnék, ha az Amnesty egy igazságos, egyenlő munkahely és hiteles jogvédő szervezet lenne. Szerintük az a szervezet, amelyben nincsen átláthatóság, egyenlőség és biztonság, alkalmatlan ellátni jogvédő munkáját és aláássa a hiteles jogvédők munkáját.

Az Amnesty Magyarország válasza az őket ért vádakra

Volt munkatársaik állításairól megkérdeztük az Amnesty International Magyarországot is, akik válaszlevelükben ezt írták: „A nemek közötti egyenlőség biztosítása és előmozdítása nemcsak az Amnesty International Magyarország egyik fő stratégiai célja, hanem a szervezet egyik legfontosabb alapértéke is. A diszkrimináció, a zaklatás és a bántalmazás semmilyen formáját nem toleráljuk, minden panaszt, visszajelzést nagyon komolyan veszünk és azokat a lehető legalaposabban kivizsgáljuk.”

A levelükből kiderül, hogy amikor 2021 májusában négy korábbi munkavállaló panasszal élt, az elnökség először egy belső, majd egy független külső vizsgálatot indított. „A volt munkatársak a rendszeres túlmunkát, a munka és magánélet elválasztását nem tiszteletben tartó kommunikációs csatornák használatát, az időnkénti nem tiszteletteljes kommunikációt és a szerintük nem átlátható és igazságos bérezési, jutalmazási rendszert kifogásolták.”

Mint írják, a belső vizsgálatban az elnökség három, a felügyelőbizottság egy tagja és az egyesület elnöke vett részt, a külső vizsgálatot két független szakértő, egy munkajogra és munkahelyi zaklatásokra specializálódott jogász-kutató és egy pszichiáter szakorvos, EMDR terapeuta és HR szakértő végezte.

„A szakértők minden kapcsolódó dokumentumot és feljegyzést átnéztek, valamint összesen tizenkét interjút készítettek az elnökség tagjaival és a munkavállalókkal.

A szakértők minden próbálkozása ellenére a panaszosok nem vettek részt a vizsgálatban, mert megkérdőjelezték a szakértők egyikének függetlenségét, noha mindketten egyértelműen nyilatkoztak arról, hogy nincs a függetlenségüket vagy tárgyilagosságukat befolyásoló semmilyen körülmény”

– áll a levélben.

„Egyik vizsgálat sem talált semmilyen bizonyítékot arra, hogy a panaszban foglaltak megalapozottak lettek volna. Ettől függetlenül a külsős szakértők megfogalmaztak néhány szervezetfejlesztési javaslatot, amelyeket azóta megvalósítottunk vagy folyamatban van azok bevezetése. Komolyan vesszük az átláthatóságot, ezért a vizsgálat eredményét és a megfogalmazott javaslatok összefoglalóját mindenki számára elérhetővé tettük a honlapunkon.”

Emellett az egyesület összes munkavállalója egy, az elnökségnek küldött levélben állt ki a szervezet és annak operatív vezetője mellett, egybehangzó véleményük szerintük az Amnesty Magyarország egy egyenlőségen alapuló és biztonságos munkahely

– olvasható a levélben. A továbbiakban azt írják, hogy együttéreznek a volt munkavállalóikkal és sajnálják, hogy volt olyan helyzet, ami munkaviszonyuk során rosszul érintette őket vagy traumatizáló volt.

„A lefolytatott két vizsgálat és minden igyekezet ellenére, hogy a panaszosok számára megnyugtató eredménnyel záruljon az eljárás, világossá vált, hogy nem elégedettek az eredménnyel, ezért az Amnesty Nemzetközi Elnökségének tanácsára velük közösen egy helyreállító szemléletű folyamatba kezdtünk, amely jelenleg is zajlik. Őszintén bízunk benne, hogy ez a folyamat megnyugtató módon lezárja a folyamatot.”

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!