Megfosztanak a valóságodtól, és azt mondják, hogy csak képzeled az egészet

1944-ben mutatták be a magyar származású amerikai filmrendező, George Cukor Gázláng című filmjét. A főszereplő egy ifjú pár, az énekesnő Paula (Ingrid Bergman) és George Anton (Charles Boyer), akik Olaszországból Londonba költöznek, abba a házba, ahol évekkel ezelőtt meggyilkolták Paula nagynénjét, az ünnepelt énekesnőt. A házban különös dolgok történnek, bizonyos tárgyaknak nyomuk vész, furcsa zajok kísérik az ott lakók mindennapjait, a házban működő gázlámpák fénye hol elhalványul, hol felerősödik. A furcsa jelenségekért azonban nem Paula nagynénjének szelleme a felelős, Patrick Hamilton története ennél csavarosabb. És a csavarok közül az egyik legérdekesebb, hogy tökéletesen mutatja be a gaslighting (magyarra gázlángozásként vagy gázlángeffektusként fordítható) jelenségét, amiről manapság egyre többet hallani.

A gaslighting alapvetően egy nagyon súlyos érzelmi manipulációs eszköz:

„Érzelmi, mentális vagy pszichológiai abúzus, ami során a bántalmazó különböző eszközökkel elbizonytalanítja a bántalmazott percepcióját, valóságérzékelését és az önmagába vetett hitét. És mindezt azért teszi, hogy az ő kezében legyen a kontroll”

– mondja Vizin Gabriella, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének egyetemi adjunktusa, klinikai szakpszichológus és kognitív viselkedésterapeuta.

A gaslightingot nemcsak partnerkapcsolatokban, gyermek és szülő viszonyban, munkahelyen fedezhetjük fel, hanem össztársadalmi szinten is. Lényegében mindenhol jelen van, ahol kialakulhat alá-fölé rendeltségi viszony. A szakértő szerint a gaslighterek, az elkövetők nem az egyenrangú partnert látják a másikban, hanem hierarchikus rendszerben gondolkodnak, és így is kategorizálják az őket körülvevő embereket.

A gázlángozás jelen van az egészségügyi szférában, az oktatási intézményekben, de a szakpszichológus megemlíti, hogy bizonyos szociológia jellegű cikkek a propagandát is a gaslighting egyik formájának tekintik.

Politikai gázlángozásról ír Farah Latif, az amerikai George Washington Egyetem kommunikációs szakértője is. Az ő tanulmányából idézett a Swaddle tavaly októberi cikke. Az amerikai szakértő szerint a politikai gázlángozásnak több technikája is van. Az egyik, hogy hamis narratívákat hoznak létre, amelyek könnyen destabilizálják a társadalmat, amely így manipulálhatóvá válik. Az emberek paranoiássá és bizalmatlanná válhatnak, mert nem tudják, kinek higgyenek, mi a valóság és mi a hazugság. Latif azt is írja, hogy politikai gázlángozásnak minősül az is, ha egymást járatják le politikai ellenfelek, ha megpróbálják elterelni a figyelmet a lényeges hírekről, és persze a szándékos félretájékoztatás is.

Manipuláció és gaslighting, a kettő nem ugyanaz

Az amerikai pszichoanalitikus, Robin Stern A gázlánghatás című kötetének első kiadása 2007-ben jelent meg, és azokról a tapasztalatokról, észrevételekről ír benne, amiket ő maga gyűjtött össze a munkája során. Stern kötete is egyike volt azoknak az első kutatásoknak, amelyek a köztudat részévé tették a gázlángeffektus jelenségét, amelyet gyakran egy lapon emlegetnek az érzelmi manipulációval. Ám a kettő nem egy és ugyanaz. Vizin Gabriella úgy fogalmaz, hogy a manipuláció alapja az, hogy nem mondjuk ki nyíltan és őszintén, hogy mire vágyunk, hanem kerülőutakat keresünk. Ezeknek a kerülőutaknak vannak olyan formái, amelyek nem fájdalmasak, nem bántják a másikat. Például egy-egy szarkasztikus megjegyzés, ami minden emberi kapcsolatban előfordul. Ezzel szemben a szakértők által a bántalmazások kategóriájába sorolt gaslighting célja a teljes kontroll megszerzése, a másik valóságának érvénytelenítése.

A szakértő szerint a gázlánghatásról szóló pszichológiai, szociológiai kutatások az elmúlt tíz évben váltak jelentőssé. Már nemcsak a szakmai körökben vált egyre ismertebbé a terminus és maga jelenség, hanem a hétköznapi életben is. Vizin Gabriella úgy gondolja, ennek több oka is van: „Egyre inkább felismerjük a családon belüli erőszak, a különféle bántalmazási módok káros hatását, és egyre több kutatás kapcsolódik ezekhez. A másik pedig, hogy merünk ezekről nyíltan beszélni, amiben nagy szerepe volt a metoo mozgalomnak is.” Szerinte az okok közé sorolható az is, hogy az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott a mentális jóllét és az emberi kapcsolatok tudatos ápolása is.

Az összeegyeztethetetlen valóságok mentális zavarokat is okozhatnak

A szakértő szerint hasonlóan az aktív-agresszív és a passzív-agresszív kommunikációs eszközökhöz, a gázlángozást elkövetők között is vannak, akik nyíltan, hangosan lépnek fel másokkal szemben, akár fizikailag is bántalmazzák áldozatukat, és vannak olyanok is, akik a passzívabb, eggyel kevésbé érzékelhető „dicsérek, majd büntetek” elv követői.

„Eleinte dicséri, kedves az áldozattal, majd egyre többet kritizálja és megkérdőjelezi. Maga az áldozat pedig nem érti, hogy mi történik, próbálja jelezni a másiknak, hogy ez őt zavarja, kellemetlen neki, és hogy ez nem jó. Majd a végén feladja, belenyugszik. Sőt van egy pont, amikor elkezdi megvédeni a bántalmazót, annyira azonosul azzal a szereppel, amit a bántalmazó számára kijelölt”

– fogalmaz a szakértő.

A cikk elején említett Hamilton történetében a férj, George Anton is kedveskedik újdonsült feleségének, Paulának. A bókok és különféle ajándékok mellé Paula azonban egyre több megjegyzést is kap, például arról, hogy mennyire feledékeny és könnyen elveszít dolgokat. Ezek eleinte inkább ártalmatlan észrevételekként fogalmazódnak meg. A megjegyzéseket idővel egyre nyersebb kritikák követik, például mikor Paula kérdőre vonja a férjét, hogy miért flörtöl a szobalánnyal, mire a férje azt válaszolja, hogy csak képzelődik. A férj olyan mesterien játssza ki a feleségét, hogy a történet végére Paula maga is azt hiszi, hogy megőrült, végül annyira elbizonytalanodik saját magában és a józan eszében, hogy egy ponton nem képes önálló döntést hozni, és a házat sem hagyja el a férje nélkül. A filmben egy kívülálló rendőr próbálja felnyitni Paula szemét, hogy valami nincs rendben a házukban és a házasságukban Antonnal, mire Paula nem meglepő módon a férjét kezdi el védelmezni.

De miért veszi védelmébe az áldozat a gaslightert?

„Kognitív disszonancia, mert egyszerűen összeegyezhetetlenné válik az áldozat által érzékelt valóság és a bántalmazó által közvetített valóság”

– magyarázta Vizin Gabriella.

A Mindset Pszichológia cikke szerint kognitív disszonanciának azt a belső feszültséget nevezzük, ami abból fakad, hogy a gondolataink, érzéseink ellentétben állnak a viselkedésünkkel. Az emberi elme ilyen esetben próbálja csökkenteni ezt a feszültséget, például úgy, hogy tudatosítjuk, hogy önszántunkból szegtük meg a saját szabályainkat vagy változtattuk meg a véleményünket. Kognitív disszonanciát okozhat például az, ha fontos nekünk, hogy tudatosan és egészségesen étkezzünk, mégis van olyan, hogy a gumicukrot választjuk a gyümölcs helyett.

A valóságok összeegyeztethetetlensége, a saját érzékelésünk ilyen szintű megkérdőjelezése nem meglepő módon igen súlyos mentális zavarokat generálhat. A szakértő szerint az áldozatoknál nem ritka, hogy depresszió és/vagy szorongás alakul ki, a függőségek és az öngyilkosság sem kizárt.

„Nem értem, miről beszélsz”

A szakértő szerint az áldozat szerepét sem egyszerű felismerni, pont azért, mert az önbizalma megrendül, és elbizonytalanodik abban, hogy amit lát, hall, gondol és érez, az a valóság, és az úgy van jól.

De mik azok a figyelmeztető jelek, amikről felismerhetjük, hogy épp gaslighting zajlik a szemünk előtt, vagy épp mi vagyunk azok, akiket gázlángoznak?

A szakértő szerint ilyen jel lehet az, ha a főnökünk vagy a partnerünk rendszeresen meghazudtolja és megkérdőjelezi azt, amit mi állítunk és teszünk. Hazugságokat terjesztenek rólunk, és ha megpróbáljuk kérdőre vonni őket, akkor nem értik, miről beszélünk, azt állítják, képzelődünk, vagy őrültnek is titulálhatnak bennünket. Hasonló jelekről ír a Healthline is, a cikk a figyelmeztető jelek sorát a következőkkel egészíti ki: a gázlángozó mindig ragaszkodik a saját igazához, és nem veszi figyelembe sem a tényeket, sem mások nézőpontját vagy az érzéseit. Kigúnyol vagy tagad bizonyos múltbeli eseményeket.

Erre Vizin Gabriella is hoz példát: mondjuk valaki egy bántalmazó szülő-gyermek kapcsolatban nő fel, és később, fiatalként és/vagy felnőttként felrója szüleinek a múltban történteket, de ők tagadják, hogy bármi is történt volna. Az is előfordulhat, hogy kiforgat egyes szituációkat, és a másikra hárítja a felelősséget. Erre példa, amikor a film főszereplőihez vendégek érkeznek, és Paula kérése ellenére Anton nem engedi be őket, majd pedig a feleségére hárítja a felelősséget, szerinte ugyanis nem kérte elég határozottan.

A gaslighterekben is van egy alkalmatlanságérzés

A gaslightereket főleg a narcisztikus, de a szakértő szerint egyes szakirodalmak a pszichopátiás személyiségtípusokhoz kötik. Ezek a személyiségtípusok nem képesek az empátiára, ahogy arra sem, hogy a másik helyzetébe belehelyezkedjenek. Van bennük egy erős alkalmatlanságérzés is, rendkívül bizalmatlanok, és általában rosszat feltételeznek a másikról. Ezért is akarják maguknál tartani az irányítást, mivel az egyfajta biztonságérzetet ad nekik. Vagyis náluk a gázlángozás nem feltétlenül tudatos cselekvés, inkább a személyiségük része, és nem igazán értik, hogy mi is ezzel a gond. A szakértő azt is hozzáteszi, hogy a gaslighterek zöme feltehetően úgy nő fel, hogy ők sem tapasztalták meg az együttérzést vagy az empátiát, és lehet, hogy ők maguk is valamifajta bántalmazás áldozatai.

A gázlánghatás nagyon súlyos pszichológiai abúzus, sem felismerni, sem védekezni nem egyszerű ellene.

Vizin Gabriella szerint az egyik alapvető védekezési módszer az lehet, ha kilépünk egy ilyen típusú kapcsolatból, vagy legalább próbáljuk jelezni a másiknak, a gaslighternek, hogy muszáj változtatnia. Fontos az is, hogy érvényesítsük a saját érzéseinket, és gyakoroljunk önegyüttérzést. És persze, ami minden egészséges kapcsolat alapja, az asszertív kommunikáció, a saját szükségleteink kifejezése, amibe a jó mellett a rossz érzéseink is beletartoznak.