Két faluban is a Fidesz polgármesterjelöltje nyerte az időközi választást
2022. december 11. – 22:02
Ozorán és Baksán is kormánypárti jelölt nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap. Nyírpilisen a korábbi – uzsorázásért és csalásért elítélt – polgármester fia győzött.
A fideszes Sümegi Gábor meggyőző fölénnyel, 506 szavazattal győzött a Tolna megyei Ozorán, ahol két független polgármesterjelölt, Nagy Istvánné és Tischler Csaba indult el az időközi választáson vasárnap. A településen azért kellett választást tartani, mert a korábbi képviselő-testület feloszlatta magát. A hat képviselői helyért huszonöt független jelölt indult – írja az MTI.
Tóth Gábor jóval szorosabb csatában tudta behúzni a polgármesteri címet a Baranya megyei Baksán, ahol szintén feloszlott a képviselő-testület. A Fidesz-KDNP jelöltje 243 szavazatot kapott, míg független ellenfele, Albrecht Péter 217 vokssal lett második. Tóth Gábor 2007 óta vezeti a települést. Míg korábban függetlenként indult, 2019-ben már kormánypárti jelöltként.
Uzsorázás, csalás és zsarolás miatt jogerősen három év börtönbüntetésre ítélték a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis korábbi polgármesterét, Beri Róbertet 2020 novemberében. A faluvezető börtönbe vonult, a járvány miatt azonban csak idén júniusban tudták megtartani az időközi választást. Buzás Jánosné nyert, ám nem sokáig lehetett polgármester, mert pár héttel később feloszlatta magát a képviselő-testület.
Mindeközben Beri Róbert szabadult a börtönből, ám októberben ismét letartóztatta a rendőrség. Mint kiderült, összesen 1,8 millió forint rendkívüli települési támogatást állapított meg jogosulatlanul, miután a jogerős ítélet miatt megszűnt a polgármesteri tisztsége 2020 novemberében. Most közokirathamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt indult ellene újabb eljárás.
Jó hír lehet viszont számára, hogy a vasárnapi időközi választást a fia, Beri Márk nyerte meg 266 szavazattal. A júniusban győztes Buzás Jánosné 206 szavazattal csak a második lett. Beri Róbert helyi népszerűségéről és büntetőügye részleteiről korábban részletesebben is írtunk.
A független Dancs Ákos vezeti mostantól a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Benket, ahol Mészáros Lajos lemondása miatt kellett időközi választást kiírni. Dancs 133, míg a másik két független jelölt közül Halász Bertalan Zoltán 51, Pólyán Csaba pedig 34 szavazatot kapott a vasárnapi időközi választáson.