Százmilliókat nyelt el a kisteleki szellemszálló, és még mindig nem tudni, ez kinek a hibája

„Sosem kérdezték, hogy megvan-e az önerő, mert az elején igazolva lett, hogy megvan” – mondta az egyik tanú, a vádlottak korábbi irodavezetője a szegedi bíróságon a kisteleki szellemszállóügy tárgyalásán szerdán. A bíróság szerdán több tanút is beidézett, hogy kiderüljön, mi lett a projekthez szükséges önerővel, amit a beruházás indulásakor leigazoltak, idővel azonban valahogy mégiscsak nyoma veszett.

Az eljárás azért indult, mert az ügyészség szerint a Royal Casa Kft. vezetői úgy akartak 822 millió forint uniós és magyar állami támogatással gyógyászati központot építeni a Szegedhez közeli Kisteleken, hogy hamis önerő-igazolásokat adtak be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez (NFÜ). Mindez még 2012-ben történt, a tervek szerint 15 különböző testi és lelki gyógymódot kínáló wellnessközpont azonban azóta sem nyitott meg, épülete a mai napig torzóként áll a Csongrád-Csanád megyei pusztában.

Az ügy első és másodrendű vádlottja a Royal Casa Kft. vezetői, akik egyébként egymással élettársi kapcsolatban éltek. Az ügyészség szerint a pár sosem rendelkezett a pályázathoz szükséges önerővel, annak meglétét valótlan tartalmú dokumentumokkal igazolták. A vád szerint ebben segített nekik a harmadrendű vádlott, a pár ügyvéd ismerőse, aki még egy valótlan tartalmú kölcsönszerződést is készített és ellenjegyzett. Az ügyészség szerint a vádlottak ezzel több mint 822 milliós kárt okoztak a költségvetésnek.

Csak aláírni

Az ügyet bonyolítja, hogy a vádlottak nem sokkal az építkezés megkezdése után a eladták. Az új ügyvezető a kapott támogatást a beruházásra fordította ugyan, befejezni nem tudta az építkezést, mert ahhoz már az önerő is kellett volna, amiről addigra kiderült, nincs meg. 2016 végére le is álltak a munkálatok, 2017-ben pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium is elállt a céggel kötött támogatási szerződéstől, és visszakövetelte támogatást.

2021-ben a Royal Casa egykori vezetőire – beismerő vallomás esetén – 6–6 év börtön és 5–5 millió forint pénzbüntetés kiszabását kérte az ügyészség, de a vádlottak tagadták bűnösségüket, ezért indult el a per, ami szerdán újabb tanúk meghallgatásával folytatódott.

A cég egykori irodavezetője a Royal Casa működéséről mesélt. Vallomásából kiderült, hogy papíron hiába volt a pár női tagja a cég tulajdonosa, valójában mindent partnere, a másodrendű vádlott intézett. Mikor a bíró megkérdezte, hogy akkor mégis mi volt a nő feladata, a tanú azt felelte,

„csúnyán fogalmazva, csak aláírni”.

Az egykori irodavezető szerint a pályázáshoz szükséges önerő tényleg megvolt, azt „a papírok szintjén” ő is látta. Úgy emlékezett, hogy kölcsönből szerezték a pénzt, és ebben valóban a harmadrendű vádlott ügyvéd segített. A tanú túlságosan sok konkrétumra nem emlékezett, de azt mondta, a kölcsön egy olyan cégtől érkezett, ahol a pár férfi tagja, azaz a másodrendű vádlott volt az ügyvezető.

A tanú szerint egyébként az önerőnek csak a pályázás során volt jelentősége, hogy tényleg megvan-e, azt utána már nem ellenőrizte a hatóság. Állítása szerint csak a kifizetések előtt hívtak le pénzt a támogatási összegből, amit a közbenjáró hatóság, a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (Darfü) mindig ellenőrzött is.

Az eltűnt önerő nyomában

Hogy nincs önerő, az csak azután derült ki, hogy a Royal Casa vezetői bebuktak, és eladták a céget.

„Könyvelési hiba történt, és ki lett vezetve az önerő”

– mondta a tanú, aki szerint egy alkalmazott hibázhatott annál a külsős cégnél, ami a könyvelést végezte.

Ezzel kapcsolatban a másodrendű vádlott, a pár férfi tagja azt mondta a bíróságnak, hogy amikor a hibát felfedezték, nekik már nem volt lehetőségünk azt kijavítani.

Hogy bizonyítsák, hogy az önerő tényleg megvolt, és nem hamisak az arról szóló igazolások, a védelem egy papíripari vállalkozót is a tanúk padjára szólított. A tanú egy informatikai fejlesztési projekthez adott kölcsön korábban a Royal Casát irányító férfinak 200 millió forintot egy barátján keresztül, szívességként, amit a vádlott kis csúszással vissza is adott volna, de a határidő letelte után inkább újra kölcsönkérte. A vállalkozó azt mondta,

„megkérdezték, hogy felhasználhatnák-e a pénzt egy szállodafejlesztéshez”.

„Akkor még a táskás dolgok mentek” – folytatta – „készpénzként vettem ki a cégemből, mert ki kellett mennem Afrikába egy 1200 hektárnyi eukaliptuszerdőt megvenni”. A pénzt táskában vitte le a férfinak testőr kíséretében, aztán papírokat írtak. Homályos emlékekre támaszkodva tette hozzá, hogy végül 50 millió plusszal kapta vissza a kölcsönadott összeget.

Egy másik tanú is azt próbálta igazolni, hogy megvolt az önerő. Ő a 2000-es évek közepén került üzleti kapcsolatba a másodrendű vádlottal, később közösen vezettek céget, aminek a férfi egy száztíz millió forintos hitelt is adott. A tanú ezt több részletben fizette vissza, elmondása szerint a vádlott a végén többször is kérte a pénzt, mert az egy szállodás projekthez kellett neki.

Az NFÜ is hibás?

Végezetül a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (Darfü) egyik akkori munkatársát szólították a terembe. A tanú 2013-ban projektmenedzserként dolgozott a hatóságnál, a Royal Casa Kft.-vel kapcsolattartóként érintkezett a gyógyászati központ építése során. A Darfü az NFÜ alá tartozó hivatalként azért felelt, hogy a papírok le legyenek adva,

a pályázatok tartalmát felettes hatóságként már az NFÜ vizsgálta.

A tanú megerősítette azt, amit a cég egykori irodavezetője is mondott, miszerint csupán a pályázat beindításakor volt jelentősége az önerőnek, a kivitelezés során már nem foglalkoztak vele. Elmondta, hogy a három hónapnál nagyobb csúszások vizsgálata éppen úgy az NFÜ hatáskörébe tartozott, mint a tulajdonosváltás kezelése, aminél általában meg is vizsgálták, hogy az új tulajdonos rendelkezik-e az önerővel. Az, hogy a Royal Casa esetében történt-e ilyen, nem derült ki.

„A kölcsön megléte is erősen vitatható” – idézte a bíró a pályázat elbírálásakor készült egyik hatósági dokumentumban szereplő megjegyzést – utalva arra, hogy valakinek az NFÜ-nél már a legelején gyanús volt, hogy valami nem stimmel az önerőt igazoló papírokkal –, de ennek értelmezésében a tanú már nem tudott segíteni. A tárgyalás márciusban folytatódik.

Befejezetlen tető, hiányos vakolás

Még 2016 áprilisában írta meg az Index a Délmagyar.hu nyomán, hogy már két hónapja készen kellene lennie a szállodának, azonban nincs, és senki nem is dolgozik az építkezésén, a beruházó az uniós pénzt felvette, de november óta a környéken sem járt. A szálloda a papírok szerint ekkor már hivatalosan elkészült, de az épület teteje befejezetlen, a vakolás hiányos, az ablakok szigetelése félkész, a Royal Casa Kft. viszont már február 15-én azt jelezte a Miniszterelnökségnek, hogy a projekt elkészült.

„A záró helyszíni szemlére még nem került sor, illetve az elszámolás ellenőrzése folyamatban, a projekt készültségéről csak ezek megtörténtét követően tudunk érdemben nyilatkozni” – közölte akkor a Délmagyar.hu-val az uniós források felhasználását koordináló Miniszterelnökség. A projekt már a kezdetek óta problémás volt, a beruházás egy gyors tulajdonosváltás után indulhatott csak el, miután Lázár János akkori hivatala kilistázta az offshore hátterű nyertest, a Royal Casa Kft-t.

A 444  2017-ben videóban próbálta meg felderíteni a kisteleki rejtélyt. Az építkezéséért felelős vállalkozóval is beszéltek, aki elmondta, hogy akkor jöttek a gondok, amikor az államtól kapott pénz elfogyott, és a saját részüket nem tudták hozzátenni az építkezéshez. Úgy érezte, csőbe húzták, mert ő akkor vette át a projektet, amikor az eredetileg pályázó tulajdonosok már egy rakás pénzt elköltöttek anélkül, hogy az építkezés megkezdődött volna. Menet közben derült ki az is, hogy nincs meg a 300 milliós önrész, mert a kiállított bankgarancia mögött nem volt fedezet, és nem kaptak rá hitelt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a szerződéstől  2017 áprilisában elállt, a kifizetett teljes támogatási összeg visszakövetelése mellett. Eltelt egy év, és a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara honlapján tűnt fel az épületkomplexum, ekkor az 1 milliárd forintra becsült épületet potom 500 millió forintért árulták.

Kedden jártunk a helyszínen, ahol igen rossz arcát mutatta a szálló: mindenfelé szemét, az ablakok betörve, a falak jórészt összefirkálva és -graffitizve. Annyi végül is megvalósult, hogy járnak ide emberek kikapcsolódni – csak nem éppen úgy, ahogy az a pályázati anyagban szerepelt annak idején.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.