Pofozás, letérdeltetés – terjed egy videó, amin egy magyar kamasz aláz egy másikat

2022. november 14. – 23:44

Másolás

Vágólapra másolva

Letérdepeltetett maga előtt egy iskolás fiút egy másik kamasz és addig pofozta, amíg nem engedelmeskedett neki áldozata. Ezt látni azon a videón, amit az RTL egyik nézője küldött el a Híradónak. Pontos részleteket nem tudni, nyáron készülhetett a felvétel, nappal, Egerben.

Hiába kérték a többiek, nem hagyta abba a nyilvános megalázást. A rendőrség nem tud az esetről, azt írták, nem érkezett ilyen bejelentés hozzájuk.

Az RTL által megkérdezett pszichológus szerint a gyermekerőszak mögött legtöbbször önbizalomhiány áll. A szülőkön és a pedagógusokon is sok múlik, hogy az áldozatokban tudatosuljon: van segítség, ne féljenek beszélni róla, ha bántják őket.

A Telex is több cikkben foglalkozott a témával, cikksorozatot indítottunk a kortárs közösségi bántalmazásról, azaz a bullyingról. Sok megrázó történetet kaptunk olvasóinktól. Ez volt az első cikkünk, a másodikban olvasóink visszajelzéseit, tapasztalatait dolgoztuk fel. A harmadikban szakemberrel interjúztunk a jelenségről. A cyberbullyingról pedig ebben a cikkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!