Népszava: Mégsem távozik a Szent Imre Kórház szülésznőinek nagy része

2022. november 10. – 16:57

Másolás

Vágólapra másolva

Mire lejárt a Szent Imre kórházból távozni készülő szülésznők felmondási ideje, nagy többségük meggondolta magát – értesült a Népszava. Még októberben írtuk meg, hogy a Szent Imre Kórház 28 szakdolgozójából 14-en beadták felmondásukat. A kórház megerősítette lapunknak, hogy a dolgozók a korábban beadott felmondásokat most visszavonták, azt írták:

„A Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház vezetése az Országos Kórházi Főigazgatósággal együttműködve az elmúlt hetekben folyamatos egyeztetéseket folytatott a Szülészeti-és Nőgyógyászati Osztály vezetőjével és a szülésznőkkel, ez nagyban hozzájárult a korábban beadott felmondások visszavonásához. Elkötelezett kollégáinknak köszönhetően az osztály működése – ahogy eddig is – a jövőben is biztosított.”

A szülésznők korábban amiatt dönthettek a távozás mellett, mert a kórház szigorította a szülési szabályait. A változtatások értelmében november 1-től megszüntetik a szülésznők munkaidőn túli szülőszobai jelenlétét. Erre a kórház szerint azért volt szükség, mert nagyon megszaporodott az úgynevezett területen kívüli szülések száma, ami a biztonsági szülészeti ellátást is veszélyezteti. A Népszava információ szerint a döntés mögött bérfeszültség is állhatott.

Azt nem lehet tudni, hogy a szakdolgozók most miért döntöttek mégis a maradás mellett. És arra sem kaptunk választ, hogy pontosan hány dolgozó adta vissza a felmondását.

Arról, hogy a szülésznők munkaidőn túli szülőszobai jelenléte hogyan függ össze a kivezetett hálapénz kérdésével, ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!