Felfüggesztették a korrupcióval vádolt Völner Pál ügyvédi engedélyét

2022. november 8. – 05:44

Másolás

Vágólapra másolva

Október végén felfüggesztették a korrupcióval vádolt Völner Pál ügyvédi tevékenységét, a Fidesz volt országgyűlési képviselőjének le kellett adnia a bélyegzőjét, ügyvédi igazolványát érvénytelenítették, az ügyvédek névjegyzékében pedig a státusza inaktívra változott – írja a Hvg.hu.

Az Igazságügyi Minisztérium volt parlamenti államtitkára néhány hete még Nyergesújfalun praktizált céges és munkaügyi kérdésekben eljáró ügyvédként.

A felfüggesztést a határozatot aláíró Becker Tibor, a Komárom-Esztergom megyei ügyvédi kamara elnöke is megerősítette a lapnak. A kamarai elnök mást nem is tehetett, a vonatkozó törvény szerint ugyanis fel kell függeszteni egy ügyvéd tevékenységét, ha olyan szándékos bűncselekmény miatt emelnek ellene vádat, amelynek büntetési tétele ötévi szabadságvesztésnél súlyosabb.

Márpedig az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – Schadl Györgyöt 10 év, míg Völner Pált 8 év börtönbüntetésre ítélje.

Továbbá 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetést javasol az ügyészség, mindkettőjüket eltiltaná tíz évre a közügyektől, a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól pedig véglegesen.

A vádirat lényege szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018. május előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

A Schadl–Völner-ügy tavaly december 7-én robbant ki, amikor a Legfőbb Ügyészség közölte: Völner Pál a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott Schadl Györgytől azért, hogy végrehajtói kinevezéseket intézzen el neki. Völner még aznap lemondott államtitkári posztjáról, áprilisban nem indult el az országgyűlési választáson, és visszavonult a közélettől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!