Orbán: A feleségem tudja, mennyit fizetünk rezsire

2022. november 2. – 14:15

frissítve

Orbán: A feleségem tudja, mennyit fizetünk rezsire
Orbán Viktor érkezik az ülésterembe november 2-án – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktort kérdezték az azonnali kérdések órájában a parlamentben szerdán.

Kordás László DK-s képviselőnek válaszolva a miniszterelnök kiemelte: az utóbbi években többször is jelentősen emelték a minimálbért, legutóbb éppen 20 százalékkal. Szerinte Kordás mint a valamikori MSZP–SZDSZ-kormány államtitkára inkább ne kérdezzen ebben a témában, hiszen az ő kormányzásuk alatt nem emeltek ennyit. A forint értékvesztéséről és az infláció hatásairól Orbán nem beszélt a minimálbér-emelés kapcsán.

A KDNP-s Szászfalvi László a kedvenc témájáról kérdezte a kormányt, amelyet aztán támogatásáról is biztosított. Rétvári szerint meg fogják erősíteni a határkerítést, ami miatt a migránsok is félnek, így most sokan próbálkoznak meg az átjutással. Az államtitkár szerint viszont természetesen minden eszközzel küzdenek az illegális bevándorlás ellen.

A DK-s politikus kérdésében kitért arra, hogy ma a magyar minimálbér a bolgárt leszámítva a legalacsonyabb az Európai Unión belül. Szerinte az utóbbi években a magyar minimálbér a forint értékvesztése miatt folyamatosan egyre kevesebbet ér.

Ezért van szükség a DK álláspontja szerint a minimálbér meghatározásának átalakítására. Szerintük azt vagy az átlagbérhez, vagy a mediánbérhez kellene igazítani.

Az ellenzéki képviselők Orbánhoz intézett kérdései közben a kormánypártiak is kérdeznek, előbb a fideszes Zsigmond Barna Pál kérdezte párttársát, Gulyás Gergelyt: „A magyar baloldal valóban dollárért árulja Magyarországot?” A miniszter erre úgy válaszolt, jogellenesen adott támogatás, amit Márki-Zay Péter mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalom kapott, az ügyet ki kell vizsgálni.

Márki-Zay nyilatkozatai, illetve mozgalma pénzügyei hetek óta napirenden vannak, mióta a volt miniszterelnök-jelölt a kampányra kapott amerikai támogatásról mondott ezt-azt. Szeptember végén a rendőrség Márki-Zay mozgalmának külföldi támogatásai miatt nyomozást is indított, mivel az MMM magánadományokat gyűjtött a kampányra, a befolyt összeg legnagyobb részét pedig az amerikai Action For Democracy (AFD) adta. A hatóságok azt vizsgálják, hogy tiltott pártfinanszírozásnak minősül-e ez a támogatás. Október elején a parlament nemzetbiztonsági szolgálata titkosszolgálati vizsgálatot rendelt el az ügyben, a NAV is vizsgálatot indított, és a Hvg.hu információi szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) is adatokat gyűjt az ügyben.

A miniszterelnök szerint két nagy kérdés van az energia- és vízellátás kérdésében. Az egyik a villamosenergia-hálózat, ebbe a következő években 16 ezer milliárd forintot fognak fektetni. A másik a víziközművek területe, szerinte itt is több ezermilliárd forintos befektetésekre van szükség. Erre azonban most nincs pénz, ezért erről csak majd a 2024-es költségvetés megalkotásakor fognak tudni tárgyalni.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a kapacitások változásai miatt a szél- és a napenergia a legdrágább energiaforrás. Szerint a zöldenergia a legdrágább, a szél- és a napenergiát ugyanis kétszeresen kell kifizetni.

Az LMP képviselője szerint az összeomlás szélén van a víziközműszektor. Kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben megduplázódott a csőtörések száma, és szerinte nem fektettek eleget a fenntartásba és a felújításba. Ezzel kapcsolatban tette fel a kérdést: mit tenne a kormány az ivóvízellátás biztosítására?

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Orbán szerint az elmúlt 12 év gazdaságpolitikája „kifejezetten sikeres volt”, ezt pedig folytatni kell. A török vendégmunkásokkal az a helyzet, hogy a magyar szabály szerint annyi vendégmunkásnak adnak engedélyt, ahány betöltetlen állás van Magyarországon.

A multikkal meg az a helyzet, hogy van, amit ők nem tudnak előállítani, hanem mondjuk idejött nyugati cégek, ilyen a gépjárműbiznisz vagy a hadiipar, mondta.

Toroczkai szerint a magyarok kénytelenek lesznek elmenekülni Magyarországról, ha a kormány ezt így folytatja. Orbán erre úgy reagált, a kormány nem a munkaerő olcsóságában, hanem a minőségében, a jólképzettségében hisz. Egyébként is, az utóbbi években kevesebben mentek ki külföldre, mondta.

Az elmúlt hónapokban a kormány világossá tette, hogy továbbra is az elmúlt 12 év gazdaságpolitikáját akarja követni: a globális nagyvállalatoknak akarnak kedvezni a magyar dolgozók, vállalkozások helyett, közben „négy margitszigetnyi területet áldoztunk fel azért”, hogy törökök építsenek fel egy üzemet nálunk, mondta a Mi Hazánk-os Toroczkai László Orbánnak. Toroczkai szerint közben a magyar önkormányzatokat is kivérezteti a kormány, elrugaszkodott energiaárakat kapnak az állami szolgáltatótól. Változtatni akar-e a kormány ezen a gazdaságpolitikáján?

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A miniszterelnök szerint a céljuk, hogy minél többen dolgozzanak, és ennek megfelelően ma 1 millióval többen vannak munkában, mint 2010 előtt. Orbán emellett visszatetszőnek nevezte, hogy Szabó Tímea emberekre használta a megdögleni szót. Kiemelte azt is, hogy a 2023-as költségvetésben több mint háromszor annyi pénz jut majd szociális és gyermekvédelmi célokra, mint a 2010-esben.

A Párbeszéd képviselője szerint a múlt héten benyújtott, általa „lex Megdöglesz”-nek nevezett törvény alapján az állam ki akar vonulni a rászorulók, idősek és betegek gondozásából. Ezért kérdezte: pontosan hogy fogják átalakítani a szociális ellátórendszert a törvénnyel összhangban?

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Ha a posták is bezárnak, az a vidéki élet végét jelentheti, mondta a jobbikos Dudás Róbert Orbánnak. Novembertől ugyanis 366 posta szűnik meg ideiglenesen az országban az energiafelhasználás csökkentése érdekében.

Orbán erre úgy reagált, „régóta küszködünk” azzal a problémával, hogy a posta egy veszteséges vállalat, ezért azt mindenképpen belül át kell alakítani, meg kell újítani, máskülönben tovább hanyatlana: „a postát csak így tudjuk életben tartani”, mondta.

Bedő Dávid kérdésére Orbán Viktor azt válaszolta: a felesége írásban fog válaszolni. A miniszterelnök szerint ő a törvények szerint lakhatna rezidenciában is, de nem él ezzel, magánlakásban lakik, így magánügy, hogy mennyit tesznek ki a rezsiszámlái.

Bedő szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt a fél ország a most jövő rezsiszámlák miatt. Emiatt kérdezte: Orbán mennyi rezsit fizet budapesti és felcsúti házai, valamint hatvanpusztai birtoka után?

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Minden egyes többletbevétel a rezsivédelmi alapba megy, válaszolta Orbán Harangozó kérdésére. Az uniós források nélkül 4-6 év alatt lehetne csak emelni a tanároknak, mondta a miniszterelnök.

Harangozó erre úgy reagált, az utcára vonuló tanárok megmutatták, hogy a kormány által belengetett emelési ígéretek nem elegek, mire Orbán azt mondta, sajnos másképp nem lehet.

Orbán Harangozó paksos kérdésére azt válaszolta, a legdrágább áram ma Magyarországon a zöldenergia, a legolcsóbb pedig az atomenergia.

Arató Gergely DK-s politikus kérdésére a miniszterelnök azt mondta: 2010-ben Magyarországon volt a legmagasabb a gáz ára, 2021 második felében ez minden európai országban emelkedett Magyarországot kivéve, mert itt a családok többségét az átlagfogyasztásig meg tudták védeni a gázárak emelésétől.

Orbán azt is felemlegette, hogy a 2010 előtti kormányok több megszorító intézkedést is bevezetett, többek között a földgáz árát is sorozatosan emelték.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A kormány az uniós pénzekhez köti a pedagógusok béremelését, de a magyar államkincstár adatai szerint 2590 milliárd pluszadóbevétel érkezett a kormányhoz, ezt a pénzt költhetnék a bérekre is, miért nem adják meg ebből a tanároknak az emelést? – kérdezte az MSZP-s Harangozó Tamás Orbántól.

Hogy van, hogy Pakson 12 forintért megtermelik az áramot, miért adják akkor a lakosságnak 70 forintos áron az áramot? – ez pedig a másik kérdése.

A DK képviselője felemlegette, hogy a választás előtt Orbán még azt mondta: ha van orosz gáz, van rezsicsökkentés. Mivel azóta sok fogyasztónak nőtt az energia ára, szerinte a kormány átverte a magyarokat a rezsicsökkentés megszüntetésével, így most Európa egyik legmagasabb energiaárát fizetjük.

Arató szerint az utóbbi hetekben harmadára csökkent a gáz piaci ára, ezzel kapcsolatban kérdezte: mikor fogják a nyári emelés után most csökkenteni az árakat?

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!