Nyomozást indított a rendőrség Márki-Zay mozgalmának külföldi támogatásai miatt

2022. szeptember 26. – 18:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz (MMM) érkező külföldi anyagi támogatás ügyében az ország feljelentője, Tényi István. Az ügyet a főügyészség továbbpasszolta a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, ami pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda felé küldte az iratot. A kormánypárti Magyar Nemzet arról ír, hogy az ügyben feljelentéskiegészítést rendeltek el, majd az Országos Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a lapot, hogy

a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda sikkasztás és pénzmosás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Az információt a rendőrség sajtóosztálya a Telexnek is megerősítette.

Márki-Zay Péter március végén egy hódmezővásárhelyi kampánygyűlésen – Fotó: Bődey János / Telex
Márki-Zay Péter március végén egy hódmezővásárhelyi kampánygyűlésen – Fotó: Bődey János / Telex

Korábban írtunk arról, hogy Márki-Zay Péter civil mozgalma magánadományokat gyűjtött a kampányra, a befolyt összeg legnagyobb részét pedig az amerikai Action For Democracy (AFD) adta. Az AFD-t idén februárban alapították, hivatalosan azzal a céllal, hogy „demokratikus erőket próbáljanak erősíteni csatatérállamok, köztük Magyarország választásain” – mondta a 24.hu-nak Korányi Dávid, Karácsony Gergely tanácsadója, a szervezet hazai vezetője.

Az ellenzéki kampány összköltsége becslések szerint 3,5 milliárd forint körül mozgott, az MMM első éves költségvetése pedig összesen 2,5 milliárd forint volt. Utóbbiból az AFD küldött 1,8 milliárdot.

Nem tudni, honnan szerezte az AFD ezt az összeget, a szervezet csak azt árulta el a 24-nek, hogy külföldön élő magyar állampolgároktól kaptak adományokat. Azt sem lehet tudni, hogy pontosan mennyi maradt meg a választás után az MMM-hez érkezett adományokból, de Márki-Zay erről a pénzről korábban azt mondta: arra fogják felhasználni arra, amire kapták, azaz Orbán leváltására.

A hatpárti ellenzék miniszterelnök-jelöltje augusztusban beszélt arról is, hogy „még június közepén is érkezett több száz millió forintos támogatás az Egyesült Államokból” az MMM felé, az adományt pedig az Action for Democracy gyűjtötte össze. Márki-Zay állítása szerint „ennek a segítségével” tudták kifizetni az ellenzéki kampány utolsó számláit, a „több milliárdos kampány” végén pedig szerinte egy közel 100 milliós összeg marad a mozgalom számláján. A hódmezővásárhelyi polgármester azzal is büszkélkedett, hogy személyesen ő készítette el a Mindenki Magyarországa Mozgalom kampányelszámolását.

Megkerestük a nyomozással kapcsolatban a Mindenki Magyarországa Mozgalmat is, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Frissítés: Márki-Zay Péter hétfő este az ATV-nek azt mondta, ő csak a sajtóból értesült a nyomozásról, hivatalos megkeresést nem kapott még, de előbb-utóbb szerinte megkapja. Azt is mondta, „azonnal tisztázhatók ezek a kérdések”, mert nekik minden elszámolásuk elérhető az interneten, vannak banki bizonylataik, áfás számláik. Márki-Zay szerint ugyanakkor még az sem lenne törvénytelenség, ha a kampányra külföldről fogadtak volna el pénzt, nem magánszemélytől, „ugyanis a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem párt”. Így aztán szerinte hiába használt ebből a pénzből kampányra, „a mi kampányunk nem a pártok kampánya” volt, mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!