Cserdi-ügy: fiktív számlák miatt ítélték el a bűnsegédet

2022. október 28. – 15:35

Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Bogdán László, az ismert cserdi polgármester halála után több nyomozás is indult, most költségvetési csalás és hamis magánokirat-felhasználás miatt ítéltek el jogerősen egy pécsi vállalkozót.

A Pécsi Járásbíróság közleménye szerint előkészítő ülésen dr. T. T. vádlottat – mint bűnsegédet – jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 600 000 forint pénzbüntetésre ítélte és egy évre eltiltotta a gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától.

A bíróság szerint a vádlott egy Pécsen bejegyzett gazdasági társaság képviseletében járt el, kötelezettségeket vállalt, számlákat állított ki és rendelkezett a gazdasági társaság vagyona, bankszámlája felett annak ellenére, hogy ügyvezetőként nem ő, hanem egy másik személy volt bejegyezve.

A közlemény szerint egy baranyai kistelepülés néhai polgármestere és a vádlott 2018 előtt ismerkedtek meg egymással, és elhatározták, hogy a kistelepülés önkormányzata költségvetéséből valótlan tartalmú okiratok felhasználásával fognak pénzt szerezni.

Ennek érdekében a néhai polgármester és a vádlott mint a gazdasági társaság tényleges vezetője a kistelepülésen 2018. január 5-én – alkalmazotti kapcsolatépítés, csapatépítés, rendezvényszervezés és egyéb kapcsolódó feladatok ellátására – színlelt megbízási szerződést kötöttek. A szerződést a gazdasági társaság ténylegesen bejegyzett vezetője írta alá, ő azonban az ügyletben egyéb szerepet nem játszott. A gazdasági társaság a szerződésben foglaltakat nem is kívánta teljesíteni, a szerződések kizárólagos célja az volt, hogy a kistelepülés önkormányzatának költségvetéséből a gazdasági társaságnak történő kifizetések jogszerű látszatát keltse.

A vádlott a kistelepülés önkormányzata részére két számlát állított ki: 2018. március 21-én vezetői és alkalmazotti kapcsolatépítés, csapatépítés címén 2,2 millió forintról, valamint 2018. április 13-án rendezvényszervezés és kapcsolódó feladatok elvégzése címén 7,3 millió forintról.

A néhai polgármester a fenti összegek kifizetésével a kistelepülés önkormányzatának összesen 9,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott 2018-ban

– állítja a vádirat. A kifizetések jogszerűségének igazolására a néhai polgármester a valótlan tartalmú számlákat a kistelepülés önkormányzatának könyvelésébe beállította, mely tevékenységéhez a számlák kiállításával a vádlott szándékos segítséget nyújtott, véli az ügyészségi indítvány jóváhagyó ítélet.

A legkisebb ügyben született most ítélet

A bírósági közlemény nem említi, de az érintett baranyai település Cserdi. A Népszava júliusi cikke szerint Bogdán László, a néhai polgármester halála után több nyomozás is indult a faluban történt beruházásokkal kapcsolatban. A Baranya Megyei Főügyészség az újság megkeresésére azt nyilatkozta, hogy a helyi közmunkaprogram pénzügyi ellenőrzését és egy háromszáz millió forintos projekt ügyében indított nyomozást bűncselekmény hiányában zárták le. Utóbbi, a befejezetlen hűtőház támogatásból épült, a pénz 80%-át elköltötték, de a cikk szerint csak félkésznek mondható.

A nyomozás nem tárt fel szabálytalanságokat, vagyis a beruházás ellehetetlenülését a gazdasági körülmények okozták.

Egyébként a közbeszerzés nyertese, az Aszfaltdoktor Szolgáltató Kft. több baranyai önkormányzattal is szerződést kötött különböző feladatokra, de a céginformációs adatok szerint jelenleg felszámolás alatt van.

Ezen kívül még egy ügyet említett a cikk: a faluban kerékpárút is épült volna. Erre a település 265 millió forintot nyert el, viszont a pénzt az önkormányzat másra fordította. Itt a költségvetési csalás gyanújával folytatott nyomozást Bogdán László halála okán zárták le 2022 áprilisában. Azt nem erősítette meg az ügyészség, hogy kizárólag a polgármestert terhelte volna felelősség az ügyben, viszont a cikk szerint senkit sem hallgattak meg gyanúsítottként.

Bogdán László megosztó személyiség volt, aki több meghökkentő nyilatkozatával, szokatlan akcióival hívta fel a figyelmet a magyarországi cigányság problémáira. Polgármesterként majdnem másfél évtizeden keresztül, egészen öngyilkosságáig vezette a baranyai Cserdit, a falu fejlődésére sokan „Cserdi csoda”-ként hivatkoztak. Halála után egy évvel emléktáblát avattak a tiszteletére.

Hogy a polgármester halálához a falu beruházásainak is köze volt a család ügyvédje néhány hónappal a tragikus eset után erősítette meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!