Több vidéki városban is fáklyás felvonulást tartottak az oktatás ügyéért

2022. október 27. – 20:06

Másolás

Vágólapra másolva

2187

Csütörtök délután és este több vidéki városban is fáklyás felvonulást tartottak az oktatás ügyéért.

A Pest megyei Dunakeszin szülők, gyerekek és pedagógusok közösen vonultak fel a helyi tankerületi központ előtt, aminek a kapuján egy koszorút is több üzenetet is elhelyeztek. A demonstrálókat több autós is dudálással támogatta.

Dunaújvárosban az egyetem előtti téren gyülekeztek a fáklyás és mécseses demonstrálók, akik innen a helyi tankerület központja elé vonultak át. Várpalotán élőláncot alkottak a pedagógusokkal szolidaritást vállalók.

Csütörtökön országos sztrájkkal és Budapest teljes belvárosát átölelő, több kilométeres élőlánccal tiltakoztak a hazai közoktatás és a pedagógusok egyre kilátástalanabb helyzete miatt. A megmozdulások késő délután-kora este is folytatódtak. A fővárosban több helyen voltak kisebb-nagyobb demonstrációk. Óbudán az Észak-Budapesti tankerület alá tartozó iskolákért és tanárokért álltak ki a tiltakozók. Megpróbáltak átadni egy levelet a tankerület vezetőjének, és rögtönzött Nemzeti Konzultációt is tartottak az oktatásról. A délutáni órákban a Hősök terén tartottak tüntetést.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 402,96 Ft
USD 359,82 Ft
További élő árfolyamok!