A szankciós plakátok jól leírják a valóságot Szentkirályi Alexandra szerint

2022. október 22. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva

A szankciókat bombaként ábrázoló plakátokról Szentkirályi Alexandra azt mondta, hogy a szankció bombaként hatott, „felrobbantotta az energiaárakat, a plakátok jól leírják a valóságot sajnos”. A nemzeti konzultációra vonatkozó kérdésre úgy reagált: nagy eredménynek gondolja, hogy Magyarországon először tudják megkérdezni az emberek véleményét egy húsba vágóan fontos kérdésben, miközben Brüsszelben döntöttek az emberek sorsáról. A nemzeti konzultációkat egyébként néhány napon belül már online is ki lehet majd tölteni, mondta a Magyar Nemzet kérdésére.

A nemzeti konzultáció kérdéseiről korábban ebben a cikkünkben foglalkoztunk. Írtunk arról, hogy az Európai Bizottságnak sem tetszik az a magyar plakátkampány, amely Magyarországra ledobott bombaként ábrázolja a közösen vállalt és a magyar kormány által is megszavazott uniós szankciókat a háborúba kezdő Oroszország ellen. A Momentum bejelentette: gyújtóst csinál a nemzeti konzultációra kiküldött papírokból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!