A Kölcsey igazgatója: Miközben a diákok tanuláshoz való jogára hivatkoznak, megfosztják őket a tanáraiktól

2022. október 4. – 08:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója, Fazekas Csaba szerint a Belső-Pesti Tankerületi Központ súlyosan megsértette a diákjaik tanuláshoz való jogát azzal, hogy azonnali hatállyal elbocsátották az iskola öt tanárát, akik korábban részt vettek a polgári engedetlenségben.

Facebook-bejegyzésében Fazekas Csaba azt írta, az elmúlt időszak pedagógus-munkabeszüntetései kétségbeesett segélykiáltások voltak az oktatás válságos helyzetének jelzése céljából. „Nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért: az oktatás ügyének a szolgálatáért. Az egyre súlyosabb tanárhiány közepette például azért, hogy legyen nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülése a pedagógus szakmának” – írta az igazgató, aki szerint a döntéshozók a cselekedetükkel csak még tovább súlyosbították a tanárhiány problémáját.

„Miközben a diákok tanuláshoz való jogára hivatkoznak, megfosztják őket a tanáraiktól. Válaszul néhány óra elmaradására a tanév hátra lévő óráit kockáztatják.”

A Kölcsey igazgatója szerint van olyan érettségiző tanulójuk, aki most elveszítette a magyar- és a matematikatanárát, aki egyben az osztályfőnöke is volt. Fazekas a posztban méltatja kollégáit, akiket a tankerület elbocsátott.

  • Molnár Barbara testnevelő, az iskola korábbi diákja, akinek a Kölcsey volt az első és eddig egyetlen munkahelye. „Kiváló sportolóként sok dicsőséget szerzett a gimnáziumnak országosan, nemzetközileg is, legutóbb a salzburgi maraton győzteseként 2022 májusában. A tanítványai – hozzá hasonlóan – minden évben ott voltak az atlétika Diákolimpia országos döntőiben.”
  • Ocskó Emese matematika és francia szakos tanár. Ő francia–magyar két tanítási nyelvű osztályokban oktatott matematikát francia nyelven. „Az elmúlt években ő volt a francia nyelvi tábor egyik fő szervezője. Lelkes osztályfőnök, aki kirándulások mellett diákcseréket is szervezett.”
  • Palya Tamás matematika és kémia szakos tanár. „Mindkét szakját tanította, egyik végzős osztályunk osztályfőnöke, a Közalkalmazotti Tanács Elnöke. Kiváló tehetséggondozó, az elmúlt években döntős diákot készített fel az Irinyi János Kémiaversenyen és a kémia OKTV-n. Egy eredményes pályázat keretében ő alakította ki tanítványaival az iskolában a természettudományos szabaduló szobát. Szabadidejében társasjáték-klubot és természetjáró kört vezetett.”
  • Sallai Katalin magyartanár. Korábban ő is a Kölcseyben tanult, és 1988 óta, azaz 34 éve tanított magyart a gimnáziumban. „Megtehette volna, hogy augusztus 1-jétől megindítja a nyugdíjaztatását, de akkor december 1-jén fel kellett volna állnia, és két érettségiző osztályát át kellett volna adnia egy új kollégának. A végzős osztályainak az alap órákon kívül az év végi vizsgára felkészítő, gyakoroltató foglalkozásokat is indított. Több mint tíz éven át versfelolvasó délutánokat szervezett. Nagy hangsúlyt fektetett szabadidős, kulturális tevékenységekre, tanította növendékeit a toleranciára, az elfogadásra a Baltazár Színházzal közös projektekben.”
  • Törley Katalin franciatanár, szintén a Kölcsey korábbi diákja. „Az elmúlt években a két tanítási nyelvű tagozatunkon francia nyelvet tanított az előkészítő évfolyam magas óraszámban tanuló csoportjainak, továbbá francia civilizáció tantárgyból készítette föl az érettségi vizsgára a diákokat. Ehhez a tantárgyhoz nincsen tankönyv, a tananyagot ő maga állította össze. Idén is voltak érettségiző csoportjai. Szeptemberben egy kollégájával megvalósította azt a projektet, amelyik az elmúlt két évben országos szinten elmaradt: külföldi nyelvtanulási programot szervezett egy osztálynak (a diákok családoknál laktak, nyelviskolában tanultak egy héten át).”

„E felsorolásból világosan érthető, hogy diákjaink tanuláshoz való jogait súlyosan megsértette a döntéshozó. Még ha volna is az elbocsátott pedagógusok helyére beállítható új tanár, a tanulóknak a törvényben is rögzített »mindenek felett álló érdeke« megsérült, és elfogadhatatlan, hogy senki, még csak nem is tájékozódott a körülményekkel és ezen érdekekkel kapcsolatban” – áll az igazgató posztjában.

Hétfőn reggel több százan vállaltak szolidaritást a kirúgott tanárokkal

A tanárokat elbocsátó, tankerülettől kapott levelekben indokként az állt: mert részt vettek a polgári engedetlenségben. A polgári engedetlenség a sztrájkkal ellentétben egy jogilag nem szabályozott munkabeszüntetési forma. A tanárok azért így tiltakoznak az alacsony béreik, magas munkaterheik miatt, mert a sztrájktörvény lényegében láthatatlanná tette a jogszabályban rögzített munkabeszüntetésüket.

Hétfőn reggel fél nyolcra a noÁr Mozgalom és a Tanítanék Mozgalom „Ne rúgjátok ki a tanárainkat!” címmel szolidaritási akciót szervezett az iskola elé. Itt jelentette be Törley Katalin, hogy délután háromkor levelet visznek a Belügyminisztérium épületéhez. A petícióban és a tanárok nyilatkozatában azt követelték: helyezzék vissza állásukba az iskolából múlt pénteken kirúgott pedagógusokat.

A petíciót és a nyilatkozatot végül nem sikerült átadni Pintér Sándor belügyminiszternek. Az ajtóban először a rendőrök útjukat állták a demonstrálóknak, de azt tanácsolták, menjenek a Nádor utca felőli bejárathoz. Ott a rendőrök két tanárnak megengedték, hogy a küszöbön átlépjen, és egy dolgozó a papírjaikat lepecsételte, majd átvette a petíciót és a nyilatkozatot is. Ezután becsukták az ajtót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!