Kirúgott kölcseys tanár: Néha fejjel kell menni a falnak

2022. szeptember 30. – 21:03

frissítve

Kirúgott kölcseys tanár: Néha fejjel kell menni a falnak
Palya Tamás, a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanára – Fotó: Partizán

Másolás

Vágólapra másolva

Több százan tiltakoztak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt péntek este, miután a tankerület kirúgta az iskola több tanárát, amiért polgári engedetlenségben vettek részt. Három tanárnak mondtak fel azonnali hatállyal, és vélhetően két másik kollégájukat is ki fogják rúgni.

A Partizán péntek esti műsorában nyilatkozott Palya Tamás, a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik kirúgott tanára. Osztályfőnökként és matektanárként dolgozott az iskolában, 30 éve tanít. Nehéz felfogni, ami történt, de lélekben készültek rá a fenyegetések után, mondta. De megérte, látva a tüntetésen összegyűlt tömeget és a beszédet, ami az egyik diákja mondott, tette hozzá.

Amikor beleállt a tiltakozásba, azt mondták neki a diákjai, hogy vigyázzon, mert mi lesz velük, ha kirúgják, hiszen érettségire készülnek. Erre ő válaszolta, hogy:

„Néha azt kell mondani, hogy elég, és fejjel kell menni a falnak, mert az nem sztrájk, hogy közben órákat kell tartaniuk. ”

Szeptember elején tartották az első tiltakozó akciójukat, pár nappal később, szeptember 9-én kapták meg az első fenyegető levelet a tankerülettől. Úgy látja, hogy elérte célját a fenyegetés, mert sok kollégája visszakozott a további tiltakozástól. Aztán azt gondolta, hogy végül békén hagyják őket, mert sokáig nem történt semmi, nem voltak retorziók. Az iskola igazgatója természetesen nem örült a tanárok kirúgásának, a tankerület részéről nem kérték ki a véleményét.

Osztályfőnökként és mesterfokozatú tanárként nettó 400 ezer forintot keres, ami szerinte „nem rossz”. Nem is ezért tiltakozik, hanem azért, mert egy kezdőtanárnak 210 ezer forint a fizetése, ami viszont nagyon kevés, és nincs utánpótlás. Nem kap végkielégítés az elbocsátás után, emiatt perre fog menni. Erkölcsi győzelemnek tekintené, ha 3-4 év múlva megnyerné a pert.

Egyre több szülő érti, hogy miért szólalnak fel a tanárok

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója is a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanít. Zavarodott és megrendült állapotban van, mondta a műsorban, mert még nem kapta kézhez a kirúgásáról szóló levelet, és azóta sem álltak vele szóba a tankerületnél, de arra számít, hogy őt is kirúgják. Ítéletvégrehajtóknak nevezte a tankerület dolgozóit, szerinte nem ők döntöttek a kirúgásokról. Ő is perre fog menni, ha hivatalossá válik a kirúgása. Szerinte aránytalan volt, hogy a polgári engedetlenség miatt kirúgták őket.

Autoriternek és diktatórikusnak nevezte a jelenlegi hatalmat, de az is probléma, hogy nem alakult ki egy szolidáris és kritikus tömeg, ami kikényszerítette volna az oktatás rendbetételét. „Hogyan történhetett meg, hogy szakszervezetek hagyták, hogy kiheréljék a tanárok sztrájkjogát, miért nem hirdettek általános sztrájkot?”

Törley Katalin azt mondta, hogy a tanárok felelőssége is, hogy nem tudták meggyőzni a szülőket, hogy amikor felszólalnak, akkor az ő érdeküket is képviselik. Talán most már egyre többen értik ezt, és egyre többen szólalnak fel a problémák miatt. Szerinte a hatalom emiatt nyúlt ilyen erős eszközhöz most. A kirúgásokról azt mondta:

„Ez fenyegetés a többi tanár felé.”

Akkor lehet komolyabb ellenállás, ha a tanárok nem hagyják abba a tiltakozást, és ha még több szülő áll a tanárok mellé, mert őket nem lehet félresöpörni, végülis a szülők a megrendelők. Szerinte a kirúgások „muníciót és közönséget” adnak az október 5-i tüntetéshez.

Kirúgásokra még nem volt példa

A Belső-Pesti Tankerületi Központ megindokolta, miért rúgták ki az iskola tanárait. A Telexnek küldött válaszában azt írta a tankerület, hogy az érintett tanárok felmentése indokolt, mert a tanárok írásbeli figyelmeztetés után is többször megismételték „jogszerűtlen cselekedetüket”.

Korábban is ért már retorzió polgári engedetlenségben részt vevő tanárt, de az nem végződött elbocsátással. A fenntartó tankerület felmentette a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt. Az indoklás szerint ugyanúgy azért, mert az igazgatóhelyettes részt vett a polgári engedetlenségben. A Társaság a Szabadságjogokért munkaügyi pert indít az eset miatt.

Péntek délután négy kispesti iskolában szerveztek fáklyás demonstrációt a szülők, hogy szolidaritást vállaljanak a tanárokkal, és így hívják fel a figyelmet az oktatás problémáira. A résztvevők közül többen ezután átmentek a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!