„Engedetlen szülők” demonstráltak a tanárokért öt kispesti iskola előtt

2022. szeptember 30. – 19:28

frissítve

„Engedetlen szülők” demonstráltak a tanárokért öt kispesti iskola előtt
Péntek délután öt 19. kerületi iskolánál demonstráltak többségében szülők – Fotó: Halász Nikolett / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Engedetlen szülők” címmel péntek délutánra öt iskolához szerveztek fáklyás demonstrációt szülők, hogy szolidaritást vállaljanak a tanárokkal, és így hívják fel a figyelmet az oktatás problémáira. Egyre több diák, szülő támogatja a pedagógusok követeléseit, akik többek között magasabb béreket, a munkaterheik csökkentését és a sztrájkjoguk visszaállítását szeretnék elérni.

Péntek délután a Kós Károly téren gyülekeztek a szülők, de diákok és tanárok is voltak a körülbelül 150 fős tömegben. Sőt, olyannal is találkoztunk, akinek régen járt a gyereke az egyik iskolába, és most egyedül jött ki szolidaritásképpen. Ezután öt XIX. kerületi iskola, a Kós Károly Általános Iskola, a Pannónia Általános Iskola, az Erkel Ferenc Általános Iskola, a Hungária Általános Iskola és Kollégium és a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium elé vonultak a tüntetők. Minden iskola előtt meghallgattak egy beszédet, és a résztvevők gyertyákat gyújtottak az épületek előtt. A polgárőrség végig biztosította a vonulást, így a demonstrálók az autóúton mehettek, de ez nem okozott különösebb fennakadást a forgalomban.

Fotó: Halász Nikolett / Telex
Fotó: Halász Nikolett / Telex

A Facebook-eseményben a szervezők kiemelték, hogy ők szülőként nem kapnak fenyegető levelet, nem kockáztatják az állásukat úgy, mint a tanárok, ha kimondják, mi a gond az oktatással. Megfogalmazták követeléseiket:

  • Kevesebb óraszámot gyerekeinknek, pedagógusainknak!
  • Tankönyvszabadságot!
  • Költséges tankerületek helyett adják vissza az iskolák szabadságát!
  • 22 fokot az intézményekben!
  • Óvodapedagógusokat az óvodákba minden napszakba!
  • Diplomás bérezést a legnagyobb felelősséggel járó hivatáshoz!

Bakó Levente, az egyik szervező szülő azt mondta lapunknak: a tanárok hiába tüntetnek, kevesen vannak. Szerinte a szülők tudnak nyomást gyakorolni a kormányra. A kezükben lévő fáklyák pedig a fényt szimbolizálják,

„mert a tudás az iskoláknál van, és ha ezt a fényt erővel eloltják, nem lesz fény számunkra”.

Azt mondta, hogy a tanárokat egyre inkább elnémítják, így ha ők sem tesznek semmit, az csak a gyerekeiknek lesz rossz.

A rendezvény után fakultatívan átmennek a Kölcsey Ferenc Gimnázium elé, ahova a diákok szerveztek tüntetést este hét órára, miután pénteken több pedagógust is kirúgták az iskolából, mert részt vettek a polgári engedetlenségben.

Fotó: Halász Nikolett / Telex
Fotó: Halász Nikolett / Telex

A tanárok múlt hét óta országszerte a gördülő sztrájk keretein belül tiltakoztak. A pedagógus-szakszervezetek azt javasolták, hogy először „A” héten hétfőn, szerdán és pénteken, majd „B” héten kedden és csütörtökön legyen az első egy-két órában munkabeszüntetés. Ezzel egységesítenék és hosszabb távon fenntarthatóbbá tennék a tiltakozást. Viszont sokan választották a jogilag nem szabályozott munkabeszüntetést, azaz a polgári engedetlenséget.

A tankerületek szerint a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik kormányinfón azt mondta: szerinte a tiltakozásnak számos alkotmányos formája van, de a törvénysértést nem lehet elfogadni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!