„El a kezekkel a tanárainktól!” – több százan tiltakoztak a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárainak kirúgása ellen

2022. szeptember 30. – 19:36

frissítve

„El a kezekkel a tanárainktól!” – több százan tiltakoztak a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárainak kirúgása ellen
Tüntetés a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt – Fotó: Szilágyi Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Tüntetés szerveződött péntek estére a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál, miután az iskola több tanárát is kirúgta a tankerület, amiért részt vettek a polgári engedetlenségben. A Telex tudósítója is ott van a helyszínen, beszámolója szerint este fél 8 körül nagyjából 500-an gyűltek össze az iskola előtt, diákok, tanárok, szülők vegyesen. A tömeg miatt az utca mindkét oldalát lezárták a rendőrök. A tiltakozók a szervezők felhívásának megfelelően gyertyákat gyújtottak. Közben azt skandálták:

„El a kezekkel a tanárainktól!”

Az is elhangzott, hogy „nincs tanár, nincs jövő”, illetve hogy „szabad ország, szabad oktatás”.

Palya Tamás, az iskola egyik kirúgott tanára korábban a Telexnek azt mondta: más elbocsátott tanárokkal közösen azon gondolkodik, hogy munkaügyi pert indít. Azt is elmesélte, hogy a tankerület munkatársai azt mondták neki, miután közölték a kirúgását, hogy nem volt más választásuk. „Dehogynem volt, az, ha nem írják alá. Az én lelkiismeretem tiszta, én nyugodtan nézek tükörbe, remélem, hogy ők is” – tette hozzá a tanár.

Milyen eszközzel lehetne igazából tiltakozni? – tette fel kérdést egy mikrofonba beszélő végzős diák. Szerinte a kormányzat abból indul ki: „művelt, tehát veszélyes!” Általános sztrájk! – kiabálták közben sokan a tömegből.

„A mi elbocsátásunk fenyegetés a többi tanár felé” – mondta az egyik kirúgott tanár a Partizán riporterének, Gulyás Mártonnak. Folytatjuk a sztrájkot! – skandálják a résztvevő tanárok. Egy felszólaló diák szerint Marosi Beatrixnak, a belső-pesti tankerület vezetőjének, aki kirúgta a tanárokat, le kellene mondania. A tüntetés hivatalos része ezzel véget ért, a tömeg együtt elénekelte a Mi vagyunk a grund című dalt a Pál utcai fiúk színdarabból, ami az utóbbi években egyfajta tüntetési himnusszá vált. A résztvevők megbeszélték, hogy október 5-én a Margit hídon folytatódik a tüntetés.

A tankerület Telexnek küldött válasza szerint az érintett tanárok felmentése indokolt, mert a tanárok írásbeli figyelmeztetés után is többször megismételték „jogszerűtlen cselekedetüket”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik Kormányinfón azt mondta: szerinte a tiltakozásnak számos alkotmányos formája van, de a törvénysértést nem lehet elfogadni.

Korábban is ért már retorzió polgári engedetlenségben részt vevő tanárt, de az nem végződött elbocsátással. A fenntartó tankerület felmentette a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt. Az indoklás szerint ugyanúgy azért, mert az igazgatóhelyettes részt vett a polgári engedetlenségben. A Társaság a Szabadságjogokért munkaügyi pert indít az eset miatt.

Péntek délután négy kispesti iskolában szerveztek fáklyás demonstrációt a szülők, hogy szolidaritást vállaljanak a tanárokkal, és így hívják fel a figyelmet az oktatás problémáira. A résztvevők közül többen ezután átmentek a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!