„El a kezekkel a tanárainktól!” – petíciót adtak át a szülők a Dél-Budai Tankerületnek

2022. szeptember 21. – 09:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„El a kezekkel a tanárainktól!” címmel hirdettek eseményt szülők szerda reggelre, hogy kiálljanak a tanárokért, akik az oktatás jelenlegi körülményei ellen tiltakoznak. A szülők egy petíciót akartak átadni a Dél-Budai Tankerület vezetőinek, ők nem jöttek le a tömeghez, végül egy nő az épületben átvette a levelüket.

„Az elmúlt időszakban több tanár fenyegető levelet kapott a tankerülettől, hogy amennyiben nem fejezik be a sztrájkot/polgári engedetlenséget, akkor elveszítik a munkájukat. Ezt elfogadhatatlannak tartjuk!”

Ezért hirdették meg a szülők az eseményt, derül ki a rendezvény Facebook-oldaláról. E szerint a terv az lett volna, hogy a petíciójukat Laucsek Istvánnak a Dél-Budai Tankerület szakmai vezetőjének vagy Hományi Tamás Mártonnak a Dél-Budai Tankerület igazgatójának adják át. Azonban ők reggel nyolc óra után sem jöttek ki az épületből, az összegyűlt körülbelül száz szülő erre a „Gyertek ki!” és az „El a kezekkel a tanárainktól!” rigmusokat skandálta. Végül ketten bementek a tankerület épületébe, ahova azonban a sajtó munkatársait nem engedték be. Egy hölgy vette át a petíciójukat, aki azt nem árulta el, hogy az épületben vannak-e a tankerület vezetői.

Fotó: noÁr Facebook-élő
Fotó: noÁr Facebook-élő

A szülők levelükben azt írják:

„A problémák nem oldódnak meg attól, hogy eltávolítják azokat, akik a bajokra felhívják a figyelmet! (...) legjobb tudomásunk szerint a munkakörük nem az, hogy hatalmukkal visszaélve megfélemlítsenek, hanem az, hogy gyerekeink érdekeit szem előtt tartva, a pedagógusokat partnernek tekintve megoldásokat keressenek és találjanak az oktatási rendszer problémáira”.

Ezzel arra céloztak, hogy Dezsőfi Györgyöt, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét szeptember 9-én felmentették pozíciójából, mert részt vett a polgári engedetlenségben, bár Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati kormányinfón tagadta, hogy ez lett volna Dezsőfi felmentésének oka. A menesztés minden esetre éppen aznap történt, mikor minden csatlakozó pedagógust kirúgással fenyegettek meg a tankerületek. Azóta országszerte rengeteg iskolában vállaltak szolidaritást a tanárok megfenyegetett kollégáikkal.

A szülők szerint ha a közoktatás válságos állapota miatt joggal tiltakozó pedagógusokat kirúgják, nem fogják tudni pótolni a hiányukat. Ezzel viszont a gyerekek tanuláshoz való joga éppen a tankerület miatt sérülhet. Ezért arra kérik a tankerületet, hogy a jövőben a hasonló magatartástól tartózkodjon, és a pedagógusok megfélemlítése helyett a gyerekeket közvetlenül érintő és veszélyeztető valós problémákra keresse a megoldást.

A szülők annak ellenére, hogy petíciójukat nem a tankerület vezetőinek tudták átadni, azt mondták: a megmozdulás elérte a célját, mert már az is eredmény, ha belső feszültséget keltenek. Emellett azt várják, hogy más szülők is álljanak fel és merjenek tenni a közoktatás problémái ellen.

Fotó: noÁr Facebook-élő
Fotó: noÁr Facebook-élő

Ezen a héten a tanárok országszerte folytatták a tiltakozásukat a gördülő sztrájk keretein belül. A pedagógusok régóta a magasabb fizetésért, a munkaterhek csökkentéséért és a sztrájktörvény visszaállításáért harcolnak. A pedagógus-szakszervezetek azt javasolták, hogy először „A” héten hétfőn, szerdán és pénteken, majd „B” héten kedden és csütörtökön legyen az első egy-két órában munkabeszüntetés. Ezzel egységesítenék és hosszabb távon fenntarthatóbbá tennék a tiltakozást.

A tankerületek szerint a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati kormányinfón tévedésnek nevezte, hogy a tankerületek fenyegetnék a tiltakozó, sztrájkoló pedagógusokat. Szerinte a tiltakozásnak számos alkotmányos formája van, de a törvénysértést nem lehet elfogadni. A kormány célja, hogy gyorsabban és nagyobb mértékben tudják emelni a pedagógusok bérét. Ehhez azonban szerinte arra van szükség, hogy megegyezzenek az Európai Unióval, és „a baloldali politikusok ezt ne gátolják”.

A tanárok nehezebb helyzetben vannak, amióta a sztrájktörvényt elfogadták. Ez az a törvény, ami olyan elégséges szolgáltatásokat ír elő a tanároknak, amik betartása szerintük ellehetetleníti, lényegében láthatatlanná teszi a sztrájkjukat. Ennek egyik legjobban kritizált pontja, hogy a gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben fent kell tartani.

Kövess minket Facebookon is!