A kormány átmenetileg hatályon kívül helyezte azt, hogy teát kelljen osztogatni a hideg munkahelyeken

2022. szeptember 20. – 12:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadták, majd hétfőn a Magyar Közlönyben meg is jelent az a rendelet, ami azt írja elő, hogy az általános iskolákban legalább 20 fok legyen télen, és a 18 fok csak középiskolákra legyen érvényes. A javaslatról Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt szombati kormányinfón is beszélt.

Azt már a Hvg.hu szúrta ki ugyanitt, hogy a kormány átmenetileg hatályon kívül helyezte azt, hogy hideg munkahelyen (vagyis ha a várható napi középhőmérséklet a munkaidő több mint felében nem éri el szabadtéri munkahelyen a +4 °C-ot vagy zárt téri munkahelyen a +10 °C-ot) „a munkavállalók részére +50 °C hőmérsékletű teát kell kiszolgáltatni”, mégpedig „egyéni használatra kiadott ivópoharakban” – áll a Hvg.hu cikkében.

A munkahelyek hőmérsékletét előíró jogszabályt sem kell alkalmazni veszélyhelyzet idején, így már nem sért szabályzatot az sem, ha az ülőmunkát, szellemi munkát végzőknek nem biztosítják fél méter magasan a 20–22 fokot (eddig egészségügyi kockázatként tekintettek erre).

Gulyás a szeptember 8-i kormányinfón beszélt arról, hogy a kórházak és a bentlakásos intézmények kivételével 25 százalékos takarékoskodást írnak elő az állami intézményeknél és állami cégeknél a gázfogyasztásban. Az állami intézményeknél, közhivataloknál ez azt jelenti, hogy legfeljebb 18 fokig lehet felfűteni az épületeket.

Ezt írja részben felül a hétfőn megjelent rendelet. Arról, hogy milyen egészségügyi kockázatokkal jár az, ha csak 18 fokra fűtik télen a munkahelyünket, ebben a cikkben jártunk utána.

Kövess minket Facebookon is!